Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-11-20 / 22. szám
I I 1. Becsei Ferenc □ szilvásváradi természetvédelmi terület kezelője: „Itt állunk most, előttünk a Szalajka-patak völgye, jobbra a Bacsó-völgy, az meg ott Szilvásvárad .. 2. A Bükki Nemzeti Park fokozottan védett területe: a Leányka-völgy 3. A Szalajka-völgy egykori életének emlékeit az Erdei Múzeum őrzi; a kovácsolóműhelyt vizieiővel működtették 4. Ami az I. Lipót rendeletére 1711-ben lerombolt hollókői várból ránk maradt 5. A Hámori-tó, háttérben a Lillafüredi Palota Szálló — ma szakszervezeti üdülő tele már csak azért is kötelessége az itteni hivatásos természetvédőknek, mert — ahogyan Becsei Ferenc elmondta —, a Bükikből származó karsztvíz még ez ideig kristálytiszta, tehát nem szorul szűrésre. Ha- viszont a Sajóból emelnék ki az ivóvizet, azt már tisztítani kellene, és 80 fillér helyett nyolc-tíz forintba kerülne köbmétere. A szilvásváradi természetvédelmi terület egyébként a Bükki Nemzeti Park egyik leglátogatottabb része. Évente vagy 600 ezer ember fordul meg itt, köztük rengeteg külföldi: holland, dán, nyugatnémet. Nem is csoda. Itt a nemzeti park nyugati kapuja, a világszép Szalajka-völgy bejárata. 6. A borókás, víznyelős Nagymező, a Bükk-fennsik legszebb része A SZERZŐ FELVÉTELEI Maradjunk egy pillanatra a legutóbbinál. Köztudott, azt hiszem, hogy a Blikkben félezernél több barlang található, s az is, hogy ezek közül jó néhány az ősembernek adott otthont, mint például a Szeleta-, a Balla-barlang vagy a Suba-lyuk. A természetbarátok, a turisták azt is tudják, hogy a lillafüredi István-cseopkőbarlang és Anna-mésztufabarlang milyen pompázatos látnivalókat kínál látogatóinak. Az azonban korántsem ennyire ismert, hogy a hegység feltárt és még feltáratlan barlangrendszerének milyen óriási szerepe van több százezer ember ivóvízellátásában. — A Bükk olyan, mint egy óriási sajt — magyarázta Becsei Ferenc, a szilvásváradi természetvédelmi terület kezelője, miközben a Bükk-fennisfk „horpadásait”, azaz víznyelőit néztük. — Ami eső ezen a 42 négyzetkilométernyi területen leesik, ami hó itt elolvad, az vagy a szilvásváradi vagy pedig a garadnai vízrendszerben, egy része végső soron az egri vagy a miskolci vízvezetékekben jelenik meg újra. A barlangok ismerete, a különböző kőzetek tulajdonságainak pontos „fölleltározása”, a lehetséges szennyező hatások számbavéAmikor megkérdem Becsei Ferenctől, hogy örülnek-e ennek a kivételes népszerűségnek vagy inkább félnék-e a sűrű vendégjárástól, ezt a választ kapom: — Is-is. örülünk, mert a nemzeti park egyik feladata az ismeretek terjesztése, tehát jó, ha minél többén jönnek. Ugyanakkor a túl nagy forgalom, a zaj, a kipufogógáz, a szinte elkerülhetetlen egyéb szennyeződés a természet károsodásához vezet. Példát is mond rögtön. Hat pár vízirigó fészkelt ezen a területen, mára azonban már mind eltűnt, pedig létfeltételeik változatlanul jók: a patakok kristálytisizták, a táplálékuk, az e vizekben élő vakrákok is megvannak. A Bükk keleti oldalán viszont még maradt négy-öt oár vízirigó, ahogyan Borsodi Józseftől, az ottani tájvédelmi felügyelőtől hallottam — az ország jelenlegi állományának körülbelül egyharmada —, s ez annak köszönhető, hogy arrafelé a. látogatottság nem lépte túl azit a bizonyos kritikus értékeit. A természetvédők nemegyszer kerülnek olyan helyzetbe, hogy egyik szemük sír, a másik meg nevet. Elsősorban olyankor, ha „értékű tíközéssel” találják magukat szemközt. Jó például, hogy Csiipkéskúton szépen gyarapodik a lipicai ménes. Az is jó, hogy a fiatal — egy-három éves — csikók 17
