Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-11-20 / 22. szám

I

ÖTVEN ÉV UTÁN ÚJRA ITTHON

Távoli földrészről érkezett turistacsoport a nyáron Magyarországra: a mintegy ötvenfős csoportot az uruguayi Magyar Otthon, a Buenos Aires-i Valentin Alsinai Magyar Dalkör és a szintén argentínai Chacói Magyar Egyesület tagjai alkották. Legtöbbjük a harmincas évek óta nem járt a szülőföldjén. Jó néhányan magukkal hozták családtagjaikat, gyerekeiket, sőt unokáikat is. Az utóbbiak számára ez az utazás nem emlékek felidézését jelentette, hanem a szüleik által annyit emlegetett óhaza megismerését.

A csoport néhány hetet töltött nálunk, s ez alatt bejárták az országot. Elutazásuk előtt ellátogattak a Magyarok Világszövetségének székházába is, ahol dr. Randé Jenő főtitkár köszöntötte azokat, akik a hoszszú és fárasztó országjárás után, elfogadták a meghívást. Klein Miklós, az utazás fő szervezője, a Valentin Alsinai Magyar Dalkör titkára elmondta, hogy negyvenhatan jöttek el, kevesebben, mint tervezték, mert néhány idős emberben erős

volt ugyan a vágy „látni a szülőföldet”, de még erősebbnek bizonyultak az öregkori betegségek. A chacói magyarok nevében Pajor Sándor átnyújtott a főtitkárnak egy oklevelet, majd az uruguayi Magyar Otthon nevében Etus néni (Trakál Béláné) mondta el, hogy ő maga is 1929-ben érkezett Dél-Amerikába, s azóta nem járt itthon, de a hatvan év alatt is magyar maradt, ugyanúgy, mint a többiek.

A fogadáson sikerült a csoport néhány tagjával elbeszélgetnünk. Pajor Sándor elmesélte, hogy az Argentína belsejében levő Villa Angela városkában egykor sok magyar élt, 1938- ban alapított egyesületüknek ma is százötven tagja van, ami nem sok, de figyelembe kell venni, hogy a magyarok ma már elszórtan, a város körüli tanyavilágban élnek, mint földművelő gazdaemberek.

Szilágyi István — egész családját elhozta —, Rettich István és mások, azt a pillanatot idézték fel, amikor hazai földre léptek. Bizony, olyan is akadt, aki elsírta magát.

Klein Miklós, a Buenos Aires-i Valentin Alsinai Magyar Dalkör titkára (jobbra, táskával a kezében) válaszol dr. Randé Jenő, az MVSZ főtitkára (balról) üdvözlő szavaira. Középen Gaál Gizella, az uruguayi Magyar Otthon tánccsoportjának vezetője

WILLIAM PENN PRESENTS

HUNGARY 1987

•*r~3SSS£=“

BUDAPEST

[

departing

ERŐM NEW YORK. JDlNfc 1*

RETURNING

FROM Bl DAPEST J1 1

FROM CLEVEIAND c«J«Q AA j FROM DETROIT 3 1 7 7.UU |

FROM PITTSBURGH j.

TOUR PRICE '630.00

Kohut Béla és felesége az MVSZ-ben

A William Penn gAbor Viktor utazási hirdetése felvételei

Jubileumi utuzás

Tavaly ünnepelte az egyesült államokbeli William Penn Fratemális Egyesület fennállásának 100. évfordulóját. A jubileumi ünnepségsorozathoz kapcsolódva szervezték meg idén az óhazai túrát, amelyen közel százan vettek részt.

A résztvevők között találtuk Kohut Bélát, aki tagja volt a jó ötven év előtti, ünnepi hazalátogatásnak is, amelyet még a William Penn egyik elődje, a Verhovay Segély egylet szervezett. Akkori és mostani élményeiről kérdeztük a látogatás végén Kohut Bélát.

— Akkor hajóval jöttünk Németországig, s onnan vonattal utaztunk tovább Csehszlovákián át. Budapesten tömeg várt minket a pályaudvaron, a vonat oldalán nagybetűs felirat hirdette a segélyegylet magyarországi utazását. Este ünnepi vacsorán látott minket vendégül Budapest főpolgármestere, aztán másnap megkezdtük az országjárást. Persze, akkor még nem volt annyi autó, mint manapság, vonattal mentünk mindenhová. Szegeden megnéztük az ünnepi játékokat.

— Hányán járták körbe az országot?

— Huszonötén voltunk, huszonöt nyertes. Kiírtak ugyanis egy pályázatot: akik a legtöbb tagot szervezik az egyesületbe, jutalomból Magyarországra utazhatnak. Én száz pontot szereztem, ami száz ember toborzását jelentette. Aztán a következő évben egy autót nyertem. A harmadik évben is győztem, akkor sok pénzt kaptam, de már nem emlékszem, mennyit.

— Milyenek az élményei a mostani utazásról?

— összehasonlítva az ötven évvel ezelőttivel? Erről pontosan be tudok számolni, mert még indulás előtt felkért a William Penn vezetősége, hogy írjam meg a két utazásom élményeit. Így most naplószerűen rögzítettem az eseményeket. Először is óriási a változás. A városokban éppúgy, mint a falvakban. Teljesen átalakultak: mindenütt új 'házak. Az üzletek választéka is jelzi a gazdasági fejlődést. Minden kapható ... Igaz, a megvásárlásukhoz pénz is kell, sok pénz.

— ön nagyon szépen beszél magyarul, pedig már Amerikában született.

— Mi, második generációsok, magyarul az egyház vasárnapi iskolájában tanultunk, illetve nyaranta, egy hónapon keresztül.

Aztán fiatal emberként beszerveztek a Verhovay Segélyegyletbe, később pedig én szerveztem be másokat, mint erről már meséltem. 1974- ben a pénzügyi ellenőrző bizottság tagja lettem, tizenöt évvel ezelőtt beválasztottak az elnökségbe, négy éve pedig az öttagú igazgató tanácsba. Így lettem, így maradtam — annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban születtem — magyar is. P. I.

AVANTGÁRD

TALÁLKOZÓ

BECSBEN

„Mlyen lsz a kvetkző husznöt év rd&lma? Avntgrd!”

A fenti kérdés és felelet magyarra fordítva így hangzik: „Milyen lesz a következő huszonöt év magyar irodalma? Avantgárd!” Ez volt a lényege a párizsi Magyar Műhely által szervezett bécsi (hadersdorfi) avantgárd összejövetelen elhangzott felszólalásoknak. (Az egyik hozzászóló minden negyedik betűt kihagyva kéziratából tette le a voksát.)

A június 25. és 28. között tartott háromnapos találkozón a hazai és a

külföldön élő, magyar származású avantgárd művészek vettek részt. Ez a rendezvény több okból is jelentősnek bizonyult. Egyrészt így ünnepelte a párizsi Magyar Műhely fennállásának huszonötödik évfordulóját, másrészt a Műhely vezetői — mint Papp Tibor, Nagy Pál és Bujdosó Alpár felszólalásából kiderült — ezt az alkalmat használták fel arra, hogy valamiféle „jelképes stafétabotot” adjanak át az erősödő hazai avantgárd mozgalom jelenlevő képviselőinek : Petőcz Andrásnak, Székely Ákosnak és Szkárosi Endrének.

Végül, jelentős volt az összejövetel a meghirdetett téma miatt: milyen lesz a következő huszonöt év irodalma?

Az előadásokban mindenki az avantgárd, pontosabban a transzavantgárd győzelmét bizonygatta. (A műfaj képviselői az általuk végzett művészi tevékenységre mostanában ezt az elnevezést használják a legszívesebben.) Nagy Pál az új médiumok — video, számítógép — meghatározó, az irodalmi életet is átformáló jelentőségéről beszélt. Papp Tibor ezt a gondolatsort folytatva, a vizuális kultúra térnyeréséből a vizuális művészet, ez utóbbiból pedig az avantgárd költészet, a képvers sikerét vezette le.

Igaz, tegyük hozzá, a megnyitó előadást tartó Pomogáts Béla irodalomtörténész a vitában célzott rá: az egy-egy művészeti irányzat által készített irodalmi futurológia alapvető hibája lehet, hogy kizárólag a saját elveit tekinti jövőképnek. Ezért vigyázni kell arra, hogy ne ismétlődjék meg a húszas évek kassáki derűlátása az avantgárd mindent elsöprő győzelméről.

Ugyanezt az óvatos hangot ütötte meg Beke László művészettörténész is, aki elismerte a számítógépek és a video növekvő szerepét az emberek életében, illetve az irodalomban, de hozzátette, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az eszközök a tömegkultúrát — krimit, könnyű vígjátékot, vadnyugati történeteket — közvetítenek, nem pedig avantgárd képverseket.

Az élénk vitában, meghökkentő avantgárd előadásokban bővelkedő három nap során kiosztották a Magyar Műhely által alapított Kassákdíjat is, amelyet ez alkalommal Petőcz András nyert el az elmúlt években végzett, kiemelkedőnek ítélt munkásságáért. A díjat Recktenwald Zsóka amszterdami festőművésznő készítette, akit képünkön a nyertes társaságában láthatunk. (pokorny)

5