Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-11-03 / 21. szám
150 éves a Nemzeti Színház „►►Pártolj, közönség és majd haladunk«, Mond a színész; és az meg így felel: ►►Haladjatok, majd aztán pártolunk«; És végre mind a kettő elmarad ... Ez keseríte minket annyira. Az isten adja, hogy minél előbb Akképen álljon színművészetünk, Amint valóban kéne állnia.” PETŐFI SÁNDOR: LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ Van egy kevéssé ismert, európai színvonalú múzeuma Magyarországnak, a Bajor Gizi Színészmúzeum, amely méltó emlékhelye a most 150 esztendős Nemzeti Színház nagy művészeinek is. Páratlan gazdagságban sorakoznak itt egymás mellett Blaha Lujza és Déryné, Egressy Gábor és Jászai Mari, Ódry Árpád és Csortos Gyula, Somlay Artúr és Tímár József pályájának emlékei. „Én nem egy igazgatóhoz, nem egy társulathoz, hanem egy intézményhez szerződtem. A Nemzeti Színházhoz” — mondogatta idős színészbarátom. Vagyis azt az eszmét akarta szolgálni, amelyet a Nemzeti Színház megtestesít. Ez a gondolat nem is 150, hanem legalább 200 esztendős. Hiszen Kelemen László színtársulata már 1790-ben rangot vívott ki magának Pest-Budán, Kótsi Patkó Jánosé pedig 1792- ben Kolozsvárt. A Nemzeti Színháznak előbb volt együttese és csak azután lett hajléka. A magyar játékszín védőbástyának épült a németesítést törekvések ellen; akik Thália szekerét tolták, a magyar nyelv apostolainak, a nemzeti eszme harcosainak tudhatták magukat. „Nemzeti játékszínt mondok, s e név alatt egészen más intézetet gondolok, mint amit szerteszéjjel bújdosó színjátszóinkról vévén mértéket, alatta közönségesen gondolnak ...” — hangsúlyozta Kölcsey Ferenc a pozsonyi országgyűlésen a „Magyar Játékszín ügyében” 1827-ben elmondott beszédében.
