Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-09-17 / 18. szám
I ötlet Az ifjúsági szövetség gazdaságpolitikai hetilapja népesedési gondjainkról közöl összeállítást. Az egyik nyilatkozó: Józan Péter, a Központi Statisztikai Hivatal népesedésstatisztikai osztályának vezetője. A szakember egyebek között a következőket fejtette ki a lap munkatársának: A születések és a halálozások arányának alakulása jó ideje igen kedvezőtlen. A mostanihoz hasonló helyzet még sosem volt Magyarországon. Egyre kevesebb gyermek jön világra, s ráadásul rendkívül sokan halnak meg. A halálozási arány emelkedése mind több korcsoportot érint, újabban azokat is, akik harmincas éveikben járnak. Főleg a férfiak életesélyei romlottak, de a nőknél is rosszabbodás tapasztalható. Az emberek érdekei, az életszínvonal emelése a kevesebb utód vállalására ösztönözte, ösztönzi a családokat. Az egészségügy fjejlődése, a gyermekhalandóság csökkenése is ebben az irányban hatott. Ez számos fejlett ipari országban vezetett a termékenység alacsony szintjéhez. Az első jelek, ha még nem is egyértelműen, de már a két világháború között megmutatkoztak. A társadalomnak sok vonatkozásban mintát adó középosztály jelentős részének Trianon után rendkívül megnehezültek a létfeltételei. Egy háborút vesztett ország, am^ly súlyos amputáción esett át, képtelen volt garantálni bizonyos, aránytalanul nagy létszámú csoportoknak azt az életszínvonalat, amit azok a „boldog békeidőkben” megszoktak. A szerényebb életkörülmények és a görcsös erőfeszítések a korábbi nívó fenntartására, az általában is korlátozott lehetőségek a népességnek ebben a csoportjában a kiscsalád-eszmény: kétgyermekes családideál elterjedéséhez vezettek. Éppen abban a rétegben alakult ki a családnagyságot erősen korlátozó magatartás, amely magát a nemzet elitjének tekintette. Ez a termékenységi magatartás aztán fokozatosan társadalmi normává vált. Ennek a körülménynek a jelentőségét komolyan kell venni. Van még egy nagyon fontos tény, amelynek a hatása nem fejezhető ki számokban: a XX. század magyar társadalma 1914 óta megrázkódtatások sorozatán esett át. A traumák hatása — akár tudunk róla, akár nem — bennünk • • •• SAJTOTUKOR Népesedési gondjaink — Világkiállítás Budapesten? A videózás mellékhatásai van és erősen befolyásolja döntéseinket. Amikor gyjereket akarunk, mindnyájan optimisták vagyunk, de nem merünk vállalni kettőnél több gyermeket, mert úgy érezzük, úgy véljük — akár így van ez, akár nem —, hogy a lehetőségeink legfeljebb enynyit engednek meg. A hatvanas években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy veszélyes tendencia erősödik a népesség alakulásában. Akkor azonban az a nézet uralkodott, hogy csupán átmeneti jelenségről van szó. Sajnos az idő a borúlátó véleményeket igazolta. Jelenleg a döntéshozók is tisztában vannak már az ügy horderejével. Sok intézkedés történt, de nem elég. Ezeken a gondokon amúgy sem lehet a mégoly jóakaratú rendeletekkel sem változtatni. A népesedést nem adminisztratív eszközökkel kell irányítani. A jó irányú beavatkozások is korlátozott hatékonyságúak és a rossz irányúak is. Sokkal nehezebb úton kell haladni. Rá kell ébreszteni a társadalmat a veszély nagyságára, hogy fölébredjen önfenntartási ösztöne. A tudat átformálása azonban roppant idő- és energiaigényes. Természetesen a gazdasági körülmények sem elhanyagolhatóak. Az államnak kötelezettségei vannak a népesedéspolitikával kapcsolatban akkor is, ha ez igencsak megterheli a költségvetést. Ezzel azonban számolni kell, hiszen jelentős összegeket vonnak el az állampolgároktól, tehát adni is kell nekik. Az embereknek tudniuk kellene, mire költik a pénzüket. Ehhez a jelenleginél lényegesen nyíltabb tájékoztatásra lenne szükség. A demokratikus közvéleménynek beleszólási jogot kellene kapnia, hogy a költségvetés esetleg kjevésbé fontos tételei helyett a népesség fennmaradását szolgáló intézkedéseket támogassák. így lenne elérhető, hogy a politika jobban figyelembe vegye a közvélemény álláspontját. Magyar Hírlap Az elmúlt esztendőben tizenhatmillió külföldi kereste fel hazánkat. Aki már járt nálunk, az általában jó hírünket kelti, másrészt viszont rengeteg lehetőséget nem használunk ki kellőképpen. Erről közölt beszélgetést napilapunk Nagy Richárddal, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesével. Budapesten tizenhétezer-ötszáz szállodai férőhely és csaknem ugyanennyi kereskedelmi, illetve vendéglátóegység áll a vendégek rendelkezésére — mondja Nagy Richárd. — A szállodákat, amelyeknek zöme négy- és ötcsillagos, ötvennyolcezer fizetővendéghely egészíti ki, és van hat kempingünk, ahol hat-hat és félezer embert tudunk elhelyezni. Ezen a nyáron adtunk át Törökbálinton egy hétszáz lakókocsi fogadására alkalmas kempinget. Ugyanilyen kempinget építünk majd az M3-as bevezető szakaszának közelében, amely a Mogyoródra, a Hungaroring versenyeire igyekvő vendégsereg gondjain is enyhítjeni szeretne. Ami a szórakozást illeti, van miből válogatnia a külföldinek, meg nincs is. Huszonöt, állandó társulattal rendelkező kőszínházunk például igazán változatos és színvonalas programot kínál, a nyári, szabadtéri színpadok előadásai pedig olyanok, hogy még a nyelvi nehézségeket is áthidalják. De mit csináljon az a vendég, aki ennél is könnyedebb szórakozásra vágyik, mégpedig ahogyan megszokta: éjszaka. Nem mondom, hogy egyetlen bárba sem érdemes betérnie, de azért az ottani előadásokkal — tisztelet a kivételnek — nincs mit dicsekednünk. Talán majd az Arizonában, amelyet szeretnénk feléleszteni Csipkerózsika-álmából. A margitszigeti Ramada megnyitásával jelenleg három gyógyszálló van a fővárosban. További kettő építésére már előrehaladott tárgyalásókat folytatunk. A Hotel Aquincum föltehetőleg 300—350 ágyas lesz és svájci tőke segítségével valósul meg. A Szent Lukács Gyógyszállóhoz pedig amerikai és NSZK-beli partner adja a saját tőkerészét. A beszélgetés további része a tervezett világkiállítással foglalkozik. Minden valószínűség szerint az 1995-ös világkiállítást Budapest és Bécs együtt rendezi. Az említett dátumra hat-nyolc két-három csillagos szállodának fel kell épülnie. Akár lesz világkiállítás nálunk, akár nem, az új szállodák bizonyosan nem lesznek üresek, és még a belföldi turizmus lehetőségeit is bővítik. A légi közlekedés Budapest és Bécs között biztosított, a vasutat az osztrákoknak kell fejleszteniük. A hajóközlekedés a Duna—Majna—Rajna csatornával, amely feltehetőleg 1992- b;en már rendelkezésünkre áll, csupán új szárnyas járműveket igényel, s ráadásul megnyitja a vízi út olyan lehetőségeit — a turisták számára is —, amelyben évszázadok óta csak reménykedünk. MAGYARORSZÁG „Veni, vici: video” címmel a videózás hazai terjedéséről és az ezzel járó nem kis ellentmondásokról közöl cikkjet a politikai és társadalmi hetilap. 1983-ban csak 20 000 készülék került legális kereskedelmi forgalomban a tulajdonosok birtokába, ma már több mint ötszöröse ennek a szabályos behozatal, de a vámosok szerint, ha minden külhonban portyázó turistánknak vagy a hozzánk látogató idegenek bőrönd jeit-csomagjait tüzetesen átvizsgálnák, minden harmadik utasnál találhatnának valamiféle videokészüléket. Így a szabályos importon kívül további százezret számolhatunk az országban birtokolt videokamerák, képmagnók és lejátszó berendezések számához. Ha valamire igény van és az hiánycikk, bő tere nyílik a feketézésnek és a kalózkodásnak. A július 1- jével személyenként 10 000 forintra emelt behozatali vámkedvezmény, valamint a videoberendezések vámtételének 50 százalékkal történt csökkentése nyilván szűkíti majd a feketézés csatornáit. Előreláthatóan a helyzet is javul az ellátásban, ha az Orion-gyár is elkezdi a gyártást. Jó üzlet a műsoroskazetta-kölcsönzés a Moképnek (filmforgalmazó vállalat), a televízió kereskedelmi osztályának és újabban a Skála áruháznak is. Emellett azonban a „maszekfilmek” is kézről kézre vándorolnak, a cserebere általánossá vált. A filmek másolása már a kezdet kezdetén kialakult, és a videokalózok óriási forgalmat bonyolítanák le, vagyonokat keresnek. Sajnos, a tapasztalat szerint nemcsak a felnőttek, hanem iaz iskolás korú gyermekek körében is általános a kétes értékű vagy éppen teljesjen értéktelen filmek cserélgetése. Ez nemcsak azért káros, mert elvonja figyelmüket és idejüket a napi tanulástól és szabadtéri játéktól, sporttól, hanem mert a filmeken látott durvaságok, rémségek, aberrált jelenetek nem éppen jellemformáló hatásúak. A pedagógusok véleménye szerint a videózó gyermekek túlságosan magabiztosakká, gyakran agresszívekké válnak, a viselkedésük a tanárokkal szemben kihívó és provokáló. Elég gyakori téma ez a szülői értekezleteken: szégyenkeznek is a papák-mamák, mert gyermekük videofilm-választékát nem kísérik kellő figyelemmel. 15
