Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-09-01 / 17. szám
SAJTOTUKOR Az élethez igazítva — A hiányzó magyar kápolna Magyarország külpolitiká járól NÉPSZABADSÁG Az Országgyűlés a közelmúltban megvitatta a Büntető Törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény módosításait. A módosítást az élet változásai, a bűnüldözési g'.akorlat igényelte. Erről ír a Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja. A bűnözés 1967 és 1979 között egy szinten mozgott; évenként 115—120 ezer bűneset vált ismertté. 1979-ben 125 ezer bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására, ami hat év alatt majdnem 50 százalékkal nőtt, tavaly már 182 ezer volt. A nyomozást ahnak megindításától számítva 30 nap alatt be kellett fejezni, és hosszabbításra csak az ügyész adhatott engedélyt. Az új javaslat — immár elfogadott törvény — ezt a határidőt annak tudatában növelte egy évre, hogy az ügyésznek amúgy is felügyelnie kell a nyomozást. Amikor a jogalkotó előkészítette és elfogadta a különféle módosító indítványokat, tudatában volt annak, hogy ezek nemcsak könnyítéseket hoznak a bűnüldözésben, hanem itt-ott nehézségeket is. De vállalta, mert vállalnia kellett. Mondjuk ki nyíltan, mi motiválta e döntéseket: az a szándék, hogy tovább differenciálódjék a felelősségre vonás rendszere, és csak a súlyosabb esetekben kerüljön sor végrehajtható szabadságvesztésre. A hazai bűnözés egyik feltűnő vonása, hogy a társadalomra nézve legveszedelmesebb — halállal is büntethető — bűncselekmények száma az általános emelkedés ellenére is két évtizede változatlan. Az élet elleni bűncselekmények száma például semmivel sem több ma, mint 20 évvel ezelőtt; akkor is 200—220 gyilkosság történt évenként. Tény, hogy a 182 ezer összes bűncselekmény jelentős hányada könnyebb fajsúlyú. Az életszínvonal csökkenése késztetés is labilisabb erkölcsiségű vagy lumpen embereknél a vagyon elleni bűncselekményekre — írja a lap. — A vagyon elleni bűncselekmények száma évről évre emelkedik. 1979-ben még 70 ezer, tavaly már 110 ezer volt a 182 ezerből. S ennek 86 százaléka lopás, amelynek 28 százalékát a veszélyesebb jellegű betöréses lopások tették ki. (Ezek száma hat év alatt majdnem 80 százalékkal emelkedett.) A büntetési nemek gyarapítása s ezáltal differenciált alkalmazása már csak azért is indokolt, mert a felelősségre vonás akkor lehet igazán eredményes, ha jól idomul a legveszélyesebb társadalmi jelenségekhez. Itt van például a bűnösen munkakerülő életmód, amely oly sok bűncselekmény forrása napjainkban. Ezek egy részének igazi büntetése nem a börtön, hanem a munkára kényszerítés. A büntetőkódex mostani módosítása — a külföldi tapasztalatokra is építve — nálunk is létrehozta a közérdekű munka intézményét. Ezt bizonyos bűncselekmények büntetéseként, heti egy napon — heti pihenőnapon vagy az elítélt szabadnapján — lehet majd alkalmazni, olyan vállalatnál, intézménynél, amely ilyenkor is dolgozik. És a közérdekű munkáért nem jár díjazás. A bűnügyi prognosztika — a mostani körülményekkel számolva — azt jósolja, hogy a következő években tovább emelkedik a bűnügyek száma; 1990-ben meg fogja haladni a 200 ezret. Ebből értelemszerűen következik, hogy a társadalomnak is erősítenie kell önvédelmi reflexeit, s igazítani kell azokon a törvényeken, amelyek — merthogy illúziókat nemigen táplálhatunk — a lehetőségekhez képest megvédik az emberek életét, testi épségét, vagyonát, a közjavakat. Vagyis a közrendet, a közbiztonságot. tijím fe,c Az Új Ember című katolikus hetilapban érdekes beszámolót olvashatunk Szerdahelyi Csongor tollából: Ahol hiányzik egy magyar kápolna címmel. A szerző szomorúan tapasztalta a washingtoni Szeplőtelen Fogantatásról elnevezett nemzeti kegyhely bazilikájában, hogy az 57 kisebb-nagyobb kápolna között magyart nem talált. 1846-ban született az a gondolat, hogy a sok nemzetiségű, sokféle hagyományú amerikai katolikus bevándoroltaknak legyen egy igazán közös, a sokféleséget egyesítő zarándokhelye a fővárosban, amelyet minden népcsoport magáénak érezhet. Az ötlet csak jóval később, az első világháború után kezdett megvalósulni. 1920- ban helyezték el a székesegyház alapkövét, és 1959-ben szentelték fel az épületet. Az impozáns és hatalmas székesegyházban található 57 kápolnát egy-egy Amerikában működő szerzetesrend vagy bevándorló népcsoport rendezte be saját szintjeivel és kegyképeivel. Néhány kápolna még üresen áll... Többek között van lengyel, mexikói, kubai, szlovák, cseh, albán, szlovén, rutén (görögkatolikus), magyar viszont sajnos nincs sehol. Azért is feltűnő a katolikus magyarság láthatatlansága Washingtonban, mert a város egyik legelegánsabb pontján, egy sarókházon ott leng az amerikai és magyar zászló az Amerikai Magyar Református Szövetség székházénak, az úgynevezett Kossuth Háznak a homlokzatán. A cikk szerzőjének véleménye szerint az egész amerikai katolikus magyarság lelki otthona lehetne a megszületésre váró kápolna. TÁRSADALMI SZEMLE A Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti és politikai folyóiratában írt cikket Kótai Géza „Magyarország a nyolcvanas évek változó világában” címmel. A szerző rámutat arra, hogy népünket élénken foglalkoztatja, milyen nemzetközi feltételek között kell megoldásokat találnunk gondjainkra, hogyan alakul a külvilág rólunk formált képe. A külpolitikánk mozgásterét változatlanul meghatározó, alapvető nemzetközi politikai és világgazdasági feltételek igen sok szállal kapcsolódnak egymáshoz. Az elmúlt évek során ismételten beigazolódott, hogy a kis és közepes államok sajátos jelentőségre tettek szert a nemzetközi viszonyokban. Bebizonyosodott, hogy realista, kiegyensúlyozott politikájukkal nélkülözhetetlen, pozitív szerepet töltenek be, aktív részvételük ösztönző hatást gyakorolhat a szövetségi rendszereken belüli átértékelési folyamatokra. A nemzetközi gazdasági viszonyokban — a politikai feltételek alakulásától függően — az elmúlt években folytatódtak a számunkra alapvetően kedvezőtlen változások, összességükben tovább tartanak azok a világgazdasági folyamatok, amelyek — belső gyengeségeinkkel együtt — a világpiacon a magyar nemzeti teljesítményt tartósan leértékelik. A belső és külső tényezők együttes hatására az elmúlt két évben tovább nőtt a távolság a legfejlettebb országok és hazánk gazdasági, tudományos-műszaki teljesítménye között. Kedvezőtlen külgazdasági feltételeink ellensúlyozására, a világgazdasági térvesztés megállítására alapvetően csak a belső szerkezeti alkalmazkodás gyors és megrázkódtatásoktól sem mentes folyamata útján nyílhat lehetőség. Különös felelőssége van a diplomáciai munkának is. Míg korábban belső eredményeink teremtették meg a hátteret ahhoz, hogy külpolitikánk élhessen a nemzetközi folyamatok kínálta szélesedő mozgástér lehetőségeivel, addig ma a hangsúly bizonyos eltolódását figyelhetjük meg. Külpolitikánk fő felelőssége abban rejlik, hogy — korábban megszerzett nemzetközi pozíciónkat felhasználva — minden erejét latba vesse belső feladataink megoldásának elősegítése érdekében. Kótaii Géza cikkében ezután a magyar külpolitikai tevékenység néhány alapvető fontosságú feladatát elemzi. A többi között rámutat: Duna-völgyi, kárpát-medencei országként változatlanul külpolitikánk kiemelt feladatának tekintjük a szomszédos államokkal, népekkel fennálló viszonyunk javítását, rendezettségének szavatolását. Hazánk és szomszédaink viszonyának, kevert népességű térségünk kapcsolatrendszerének sajátos összetevője a nemzetiségi-etnikai kérdés. A jelenlegi határainkon túl élő, mintegy 3,5 milliónyi kisebbségi sorban levő magyar sorsának alakulása iránti figyelem, a velük való törődés külpolitikánk egyik legsajátosabb tevékenységi köre. Abból indulunk ki, hogy a kisebbségi lét nem feltétlenül elválasztó tényező, hanem — a nemzetiségek kettős kötődése révén — szoros kapcsolatot is jelenthet országaink és népeink között. Épp ezért határozott meggyőződésünk, hogy a nacionalizmus, a sovinizmus, a jogfosztás, az erőszakos asszimiláció, a „homogenizálás” elutasítása, az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok szavatolása, állandó szélesítése, a nemzetiségi létforma átélésének kiteljesítése, a nemzetiségek és az anyanemzetek közötti kapcsolatok ápolása térségünk valamennyi népének, kormányának és az egész régiónak is közös érdeke. Ebben az értelemben a nemzetiségi problematika nem tekinthető csupán belügynek, sokkal inkább az államközi kapcsolatok olyan elemének, amely hat együttműködésünkre, sőt a térség és a kontinens politikai légkörére egyaránt. Külpolitikánk folyamatosan napirenden tartja a határainkon túl élő magyarság sorskérdéseit, s — a nemzetközi jog, politikai és erkölcsi lehetőségeinkkel élve — igyekszik előmozdítani a nemzetiségi-etnikai kérdés pozitív alakulását. 20
