Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-08-15 / 16. szám
L ondontól vagy másfélkétórányira, a coulsdoni szanatórium óriás parkjában szánté elvész a kicsiny, kerek üvegpavilon. Hogy nem is olyan kicsiny, amilyennek látszik, azt csak akkor fedezem föl, amikor Buday György kitárja előttem az ajtót. Cserépbe plántált vadvirágok százai, könyvek, metszetek és nyomatok ezrei férnek meg benne, s rajtuk kívül még nyomdai betűszekrények, telve ólomból való különböző típusú és nagyságú betűkkel, s áll ittt még — mintegy ráadásként — egy 1857-ből való „Albion” kézisajtó is. Igaz, a padlótól majd’ embermagasságig fölpolcolt kötetek, doszsziék, irományok között csupán egyetlen szűk folyosó vezet az ajtótól a művész íróasztaláig; igaz, csak egyetlen vendég számára akad szabad szék a „folyosó” egyik kiöblösödésében, de takarékoskodni kell a hellyel ott, ahol egy hoszszú, gazdag, alkotó élet megőrzésre érdemes termését hordta-zsúfolta össze házigazdám. Amikor dr. Németh Vilmossal — ugyancsak Angliában élő barátjával és orvosával — meglátogattam, éppen nyolcvanadik születésnapján köszönthettük. És amíg az ünnepelt a Némethné sütötte diós-habos tortát eszegette (nevetve-zsörtölődve: „Olyan vagyok, mint egy torkos kölyök, ugye?”), én belelapoztam az angol Who’s who?-ba. A 45 soros cikk így kezdődött: „Buday George fametsző, az alkalmazott grafika művésze, született Kolozsvárott, Erdélyben, 1907. április 7-én; apja Buday Árpád, a római kori régészet professzora...” És ahogyan olvastam tovább, úgy erősödött bennem a meggyőződés: ebben a 4J sorban minden benne van Budayroi, és semmi sincs benne róla. (Gondolható, mi férhetett bele a magyar Ki kicsoda? 1981-es kiadásának nyolc soraba?!) Egy-egy Who’s who?-beli mondat — vagy félmondat akár! — teljes elbeszélésre vagy regényre elegendő történést rejteget magában. Itt van például a következő: „ISKOLAI: KOLOZSVÁRI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, FERENC JÓZSEF TUDOMÁNYEGYETEM, SZEGED” Húgától, a Szegeden élő dr. Buday Margit szemészfőorvostól hallottam, hogy a rajzolást, festegetést már gyermekkorában kezdte. Később, gimnazistaként bebarangolta Kolozsvár környékét, s vázlatkönyvébe gyűjtötte a táj minden csodáját. Amikor megkérdeztem tőle: őriz-e valamit ebből az időszakból, már mutate is: — Ott, az a vörös krétával rajzolt vázlat. Általában ilyeneket rajzoltam, fekete, kék vagy vörös krétával. Tájképeket többnyire. És 17 éves koromban már önálló kiállításom volt a kolozsvári Református Kollégiumban. Mégnem ez volt Buday György első nyilvános bemutatkozása. Ahogyan visszaemlékszik rá, amolyan 15—16 esztendős kamaszként közölték már illusztrációit az erdélyi hetilapok, például a Magyar Nép című folyóirat is. De a kiállí.. tás mégis más volt, óriási esemény, amelyről az Újság című lap is tudósított, s ami talán még többet jelentett számára, erre Kuncz Aladár, a Nyugat szerkesztője is ellátogatott. Talán éppen ő volt az, aki — miután végignézte a kétteremnyi ceruza- és tollrajzot meg pasztellt — kijelentette: — Ez a fiú született fametsző! — Pedig nem volt ott, akkor egyetlen egy metszet sem — nevetve mondja Buday —, mégis észrevette, hogy egy fametszőnek a szelleme bujkál bennem! — És hittél neki? — faggatom. — Nem, nem hittem. A kiállítás évében, 1924-ben, elköltöztünk Szegedre, és már ott, 1928-ban csináltam az első metszeteket. De ez már a Who’s who?-ban közölt mondat második feléhez illő történet, amely szoros kapcsolatban van a Bethlen Gábor Kör és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának a megalapításával és megszervezésével. És hogy Buday György e két haladó egyetemi diákmozgalom, valamint egy falukutató csoport alapítója, elnöke és mozgató rugója lett, annak magyarázata: egy 1928-as Angliába tett, mindössze vagy másfél hónapos „kiruccanás”. — Az angol Keresztény Diákmozgalom liverpooli kongresszusán vettünk részt talán négyenöten magyarok — emlékszik vissza Buday —, de még mielőtt Liverpoolba utaztunk volna, egy hetet Londoniban töltöttünk, és az angol fiatalok megmutatták nekünk a Settlement Movement intézményeit az East Enden. Ez a Settlement Movement egy emberbaráti célú. szociális telepek létrehozására. a nyomornegyedekben élő munkások támogatására és művelődésének előmozdítására szolgáló egyetemi mozgalom volt. Emlékszem, Attlee, a későbbi angol miniszterelnök is egyik lelkes tagja volt ennek a társaságnak. A lényeges, amit Buday György megőrzött magában a látottakból az volt, hogyan dolgoznak az angol egyetemisták a külvárosokban az ipari munkások között — az ipari munkásokért. — Amikor aztán ismét Szegeden voltam, 1929 januárjában, megpróbáltam az ott látottakat „lefordítani” magyarra, alkalmazni a magyar viszonyokra. És úgy láttam, hogy Szeged környékén a tanyák népén kellene a legsürgősebben segíteni. A fiatal Buday kiötlött egy szót, amely jelszónak is beillett akkortájt; és előadást tartott, amelynek a címe már magában foglalta ezt a szót: ,A tanyai agrársettlement feladatai”. — Kik csatlakoztak, mondhatni első szóra? Gondolkodás nélkül sorolja a neveket: — Ortutay Gyula, Erdei Feri, Baróti Dezső, Tolnai Gábor, Hont Feri, Tömöri Viola. És ki ne felejtsem: Radnóti Miklós is. Az első időkben csak a Bethlen Gábor Kör tagjai vettek részt a munkában, aztán mások is, egyre többen. Még fiatal orvosok is csatlakoztak hozzánk. Hogy mit csináltak a tanyákon? Előadásokat tartottak, kérvényeket szerkesztettek az írástudatlanok számára, orvosi tanácsot és gyógyszereket adtak. — Az égvilágon mindent, amire az embereknek szükségük volt. 1 De ezek a kiszállások, így neveztük akkoriban ezt a munkát, nekünk is hasznunkra voltak. Én például rengeteg népi dekorációt gyűjtöttem össze, Ortutay pedig népdalokat, balladákat, meséket jegyzett föl. És biztos kézzel nyúlva a fallá magasodott papírhekatombához, sorra húzza elő a szegedi korszakból való köteteit, ha nem is mind a harmincnyolcat, amit a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma adott ki (az ő tipográfusi, szerkesztői, és illusztrátori közreműködésével), de a legfontosabbakat: a Szeged-alsóvárosi búcsúról készült Boldogasszony búcsúját, a Book of Ballads-t, azaz a Balladák könyvét, a nyíri és rétközi parasztmeséket. És ki ne feledjem, a székely népballadák kötete is ebből a korszakból való, első kiadása 1935-ben jelent meg. Emlékezetes ez a kötet Budai Györgynek is. — Ortutay állította össze a kötetet, az előszót szintén ő írta. Nem volt vele sok munkája, hiszen anyagot gyűjtenie nem kellett, azt már megcsinálta Kriza János. De nekem! Olyan kánikula volt Szegeden, hogy csak éjszaka bírtam dolgozni, nappal meg aludtam. Hl nem tudja képzelni, aki még nem csinálta, hogy mit jelent félszáz fametszethez kifaragni a dúcokát! „ÖSZTÖNDÍJ RÓMÁBA 1936—37, ÖSZTÖNDÍJ ANGLIÁBA és Állandó letelepedés 1937” Amikor, még egyetemi hallgatóként Buday György Angliában járt, mi sem természetesebb, mint az, hogy a British Museumban és a Printed Drawing Department ben igyekezett minél alaposabban megismerkedni az angol grafikusok munkásságával. Már akkor, 1928-ban elhatározta: ha valaha módja lesz rá, eldolgozgat itt egy ideig. Az alkalom erre 1936-ban érkezett el, amikor meghirdettek néhány ösztöndíjas helyet Nagy-Britanniában. — Persze, pályáztam én is, néhány teológus, mérnök meg agrárszakember mellett — meséli a művész. — Az ösztöndíjtanács elnöke akkor éppen Gerevieh Tibor professzor volt, kitűnő művészettörténész, de — szerencsétlenségemre — „italomániás”, akit egyes egyedül a római kori és az olasz festészet érdekelt. Ezért aztán, amikor behívatott, közölte velem : „Ösztöndíjait kérvényeztél, megkaptad, mész Rómába!” — És mentél? — Először nem akartam menni, MINDEN SOR MÖGÖTT 18
