Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-07-25 / 15. szám

A HAGYOMÁNYŐRZŐ HAJÓS A Bács-Kiskun megyei Hajós községtől mint­egy három kilométerre keletre, fehér falú, apró házak között girbe-gurba utcácskák kanyarognak a domboldalon. A házak előtt kisebb-nagyobb csoportokban főleg idősebb férfiak beszélgetnek. Ráköszönnek az arra járóra is, és ha a turista érdeklődve fordul hozzájuk, szíves szóval invi­tálják kis birodalmukba. Ez a falu tulajdonképpen présházak sokaságá­ból áll. A helybeliek nem itt laknak, ide csak dol­gozni és egyben kikapcsolódni járnak: kis föld­jükön megtermelt szőlőjükből préselnek, majd érlelnek kellemes ízű, könnyű bort. A XVIII. században, amikor a bécsi udvar svá­bokat telepített az országba, az ide érkezett né­met ajkú gazdák szőlőt ültettek, a löszdombokra. A földbe, boltozásos technikával — kötőanyag nélkül — hűs, 20—30 méter hosszú pincéket váj­tak, bejáratuk fölé apró présházakat emeltek. Az eredetiek természetesen ma már nem állnak, de a múlt század közepén épültek közül néhány még ma is látható. Az ajtók fölé írt évszámok arról tanúskodnak, hogy a legtöbb 1920 és 1930 között készült. A több mint másfél ezer présház 21 ut­cát alkot ilyen stílszerű nevekkel, mint például Borbíró, Rizling, vagy Kadar utca, Csárda sor. Az évszázados hagyományokat még ma is félt­ve őrzik a helybeliek. Orbán napján minden év­ben vidám borünneppel emlékeznek meg a vin­cellérek, szőlősgazdák védőszentjéről. A néphit szerint, ha Orbán jó időt hoz, abban az évben bőséges termés várható. Ilyenkor szobrát felvi­rágozzák. Ellenkező esetben pedig sárral kenik be. Az egyik legrégibb pincéből múzeumot alakí­tottak ki, ahol egykori szőlész-borász szerszámo­kat mutatnak be: régi préseket, lopótököket, ivó- és tárolóedényeket. Népszerűek a helyi étel­­specialitások: a pincepörkölt, amelyet úgy készí­tenek, hogy a hagymát, a paprikát és a húst együtt teszik fel a tűzre, és közben borral lo­­csolgatják. Elfogyasztása is sok ügyességet igé­nyel, hiszen tulajdonképpen evőeszközök nélkül, egy bicska hegyével és egy darabka kenyérrel kell kihalászni az ízes falatokat az edényből. A tejföllel nyakon öntött kolbászos kenyérlángos elfogyasztása sokkal egyszerűbb, íze viszont en­nek is fenséges. A pár évvel ezelőtt megnyílt Ca­­bernet-fogadóban ezeket az ételeket bármikor megkóstolhatj uk. Az erre járó vendégnek érdemes figyelmet szentelnie Hajóson, az „igazi” faluban az 1723 - ban épült, és majd száz évvel később, Zofahl Lő­rinc által átépített háromhajós, barokk katolikus templomra, továbbá az 1739-ből való érseki kas­télyra is. A kastély évente nemzetközi képzőmű­vészeti alkotótábornak ad helyet. A művészek az itt készült alkotásaikat Hajós községnek ado­mányozzák. így került például a faszobrok egy része a pincefaluba, a Borbíró utcába. Itt áll töb­bek között Szent Orbán fából kifaragott alakja is, hogy őrizze, óvja e hangulatos vidéket és ba­rátságos lakóit. MIHÁLYI LAJOS KÖNYVESPOLC Sándor bácsi életnagyságban és berámázva. Mellette Hanna, az 1983-as tavaszi fesztivál Vigadóbeli kiállitásán. A közösen készített könyv címlapja Hét éven aluli és hetvenen felüli olvasókhoz szól a Sándor bácsi mesél és Hanna rajzol című könyvecske. Hogy mi mindenről mesél Sándor bácsi? Három testvérről például, akik hosszú vándor­útra indulnak a kertbe, de megijednek egy tapsi­füles nyulacskától. Meg arról a két kis fehér ci­cáról, „akik" kimerészkednek az utcára, és csuda dolgok történnek velük. Aztán angyalokról is szól mondóka, szegényeknek kiszakadt a dunná­juk, párnájuk... ... De hát ne fecsegjünk el mindent... Szóljunk inkább arról, hogyan született a kö­tet. Persze, ez sem olyan egyszerű, Sándor bácsi­nak még a teljes neve sem szerepel a könyvben. Kis utánjárással megtudtuk: Kiss Sándor 76 éves nyugdíjas nyomdászról van szó, akinek megada­tott az emlékezés tudománya, azokat a mondó­­kákát is őrzi a szívében, amelyeket óvodásként tanult egy Szatmár megyei faluban, Nagygécen. Évtizedeken át melengette a verseket, s maga kö­ré gyűjtve a környékbeli gyerekeket, mondogat­ta nekik, tanítgatta őket. így találkozott annak idején az akkor négyéves Kürthy Hannával (lapunk egykori gyermekraj­zolójával), és életre szóló barátságot kötöttek. Hanna rajzait, festményeit már akkor is sokan megcsodálták. Sándor bácsinak is annyira meg­tetszettek, hogy egy szép napon így szólt meste­réhez, barátjához, Kassák Lajoshoz: „Kassák, itt a kocsi, üljön be, ha valami érdekeset akar lát­ni, menjünk ki Kürthy Hannához.” Hanni vala­honnan a zongora alól bújt elő nagy szégyenlő­sen. Kassák megnézte a gyerek rajzait, és így szólt Sándor bácsihoz: „Magának igaza volt, mert ez tényleg egy rendkívüli gyerek.” Ezt erősíti meg sok év múltán a rajzos köny­vecskében Cziffra György ajánlása: ,,.. . nagy re­ményeket fűzök Kürthy Hannához, aki évek óta dolgozik az Alapítvány részére ... ő alkotta meg egyébként az Alapítvány emblémáját a tánc és a zene jegyében . ..” Hanna az lndependant Frangais tagja, számos kiállításon szerepelt, köztük a Grande Palais­ban. most Párizsból (ahol francia férjével és kis­fiával él) néhány évre San Franciscóba költö­zött, és portrékat fest. A kötetet budapesti látoga­tásakor állította össze Sándor bácsival. . . . Vajon hányán élnek a távolban az idős nyomdászhoz hasonló hetvenen felüliek, akiknek emlékezetében és szívében még élnek az egykor tanult mondókák! HERNÁDI MAGDA íANDÓR SACil Műid 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom