Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-30 / 11. szám
UicülliL JOHN HALAS KÖSZÖNTÉSE A KANADAI KÜLÜGYMINISZTER LÁTOGATÁSA Hivatalos magyar—kanadai külügyminiszteri tárgyalásokat tartottak Budapesten. A két külügyminiszter — Joe Clark és Várkonyi Péter — a két ország kapcsolatait nagyon jónak értékelte, megállapítva, hogy az eltérő társadalmi berendezkedés ellenére a kétoldalú együttműködésben nincsenek zavaró tényezők. Hangsúlyozták a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének szükségességét, ezen belül vegyesvállalatok létrehozásának fontosságát. Egyezményt írtak alá a magyar— kanadai közös film- és videogyártásről. Együttműködési megállapodás született a kulturális, a felsőoktatási és a sportkapcsolatok fejlesztéséről is. Egybehangzóan állapították meg, hogy a körülbelül 150 ezer magyar származású kanadai állampolgárnak pozitív szerepe lehet a magyar—kanadai kapcsolatok fejlesztésében. Közélet - diplomácia Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese nyitotta meg Helsinkiben a finnországi magyar hetet. Fogadta őt Harri Holkeri finn kormányfő. * Várkonyi Péter külügyminiszter Alois Mock alkancellár és külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett Ausztriában. Az osztrák sajtó képviselőivel találkozva Várkonyi Péter hangsúlyozta: tárgyalásai megerősítették, hogy mindkét fél a két ország rendkívül jó kapcsolatainak további fejlesztését igényli. * A német szövetségi köztársaságbeli Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakciójának küldöttsége — a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására — hazánkban tárgyalt. Megbeszéléseket folytattak a két ország közötti gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. * Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja magyar—brit tagozatának meghívására látogatást tett hazánkban a brit parlament magyar baráti csoportjának küldöttsége. Áttekintették a két törvényhozó testület együttműködésének helyzetét. * Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke Budapesten találkozott Gerhard Claasszal. a Baptista Világszövetség főtitkárával. Az Európai Baptista Szövetség 1989-ben Magyarországon megtartandó nagygyűlésének előkészítéséről tárgyaltak. Gazdaság A Közös Piac külügyminiszterei megadták a felhatalmazást az Európai Gazdasági Közösség bizottságának a Magyarországgal való kereskedelmi és gazdasági együttműködési egyezmény megtárgyalására. Hazánk azt szorgalmazza, hogy a Közös Piac a gyakorlatban is ismerje el Magyarországot a nemzetközi kereskedelem egyenrangú részvevőjeként, tartsa tiszteletben az egyenlő és megkülönböztetésmentes elbánásra vonatkozó GATT-jogainkat. * Cellulóz- és papírgyártó, valamint papírfeldolgozó gépek alkatrészeinek közös gyártására és forgalmazására vegyesvállalatot alapított a Papíripari Vállalat, a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat és a német szövetségi köztársaságbeli Vorwald cég. * Magyar hajó első ízben szállított magyar árut amerikai kikötőbe. A Connecticut államban levő Bridgeportban kötött ki a Mahart Bodrog nevű hajója, amely acéllemezeket fuvarozott át az Atlanti-óceánon. * Leányvállalatot alapított a Magyar Hitelbank Rt.: a Befektetési és Forgalmi Bank legfőbb féladatának a lakossági megtakarítások forgatását, az értékpapír üzletág bővítését tartja. Kedvezőbb kamatokat, befektetési formákat kívánnak ajánlani. Egyebek között szélesebb körben alkalmazzák — a megszökött kötvényformák mellett — a változó kamatozású kötvényeket és szeretnének újabb lendületet adni a vállalatok közötti értékpapír-forgalomnak is. A leánybank — elsőként a magyar bankreform során — magán-munkaközösségek, kisiparosok, kiskereskedők számara is nyújt hitelt, ad át fejlesztési céllá tőkét, járadékfizetés mellett. * Hazánk és a jugoszláviai Vajdaság gazdasági kapcsolatairól tárgyalt Budapesten Jón Szrbovan, a vajdasági kormány elnöke és Medgyessy Péter magyar pénzügyminiszter. * Több betétfajta kamatát felemeli az Országos Takarékpénztár. Az egy évre lekötött betétek az eddigi 5 helyett 6, a két évre lékötöttek 6 helyett 7, a három évre lekötötték pedig évi 8 helyett 9,5 százalékkal kamatoznak. Változatlanul 2 százalék maradt a látra szóló betétek kamata. * A vételi valutaárfolyamok (100 egységre, forintban); angol font 7632,08; ausztrál dollár 3206,29, belga frank 123,34; dán korona 680,02; finn márka 1049,83; francia frank 766,23; holland forint 2269,61; kanadai dollár 3401,86; norvég korona 682,46; NSZK-márka 2561,06; olasz líra (1000) 35,75; osztrák schilling 364,08; spanyol peseta 36,45; svájci frank 3126,77; svéd korona 730,61; USA-dollár 4551,01. Állítólag 75 esztendős. Ezt írják róla a lexikonok, a „Ki kicsoda?”kötetek, így vall ő maga is. Szinte hihetetlen! És nemcsak azért, mert ha mosolyog, vagy ha nevet, a szeméből egy pajkos kamasz kacag rád, hanem mert ugyanannyit (barátai szerint pedig jóval többet) dolgozik, mint 15 esztendős korában, amikor először kapcsolatba került a filmmel. Jó, fogadd el, hogy 75 éves, nem tehetsz mást, hiszen tudomásul kell venned, hogy eddig legalább 2400 filmet készített, rendezett, vagy producerként bábáskodott a születésüknél. De lehet, hogy már a kétezerötszázadi'knál tart. A rajzfilmek sztorijainak kiötlésébe, a figurák megrajzolásába, mozgatásába nem fáradt bele, a filmek számlálásába — ő mondta — a kétezredik után már inkább. Gondolj csak utána! Ha a kétezer-négyszáznál maradsz, s ha feltételezed a lehetetetlent, azt, hogy születése óta már filmezik, akkor is, így is évente 32 alkotással gazdagította volna a világot! Persze, 15 esztendős korában még nem csinált önállóan rajzfilmet, különösen játékfilmet nem. Mint egy hétgyermekes család Benjáminja, Pál Györgyhöz szegődik reklámfilmek főcímeit rajzolná. Azután egy párizsi esztendő következik, s mire 19 évesen a „magyar Bauhaus” műhelyébe, Bortnvik Sándorhoz kerül — nem tanítványként, hanem aszszisztensként —, már „veterán rajzfilmes”. Rövid időre rá, húszesztendős fejjel, társul Macskássy Gyulával és Kassovitz Félixszel s elkészítik élső önálló reklámfilmjüket a Nikotex cigarettáról. Amikor meghívják Angliába, még csak 24 éves és már tízperces önálló rajz-játékfilmet alkot, Liszt II. magyar rapszódiájának muzsikájára. Ez a film már színes volt és így elmondhatod: 1934-ben magyar művész készítette az első technicolor eljárással gyártott angol filmet! És nem kell több. mint hat esztendő Albionban, hogy feleségével, Joy Batchelorrel együtt megalapítsa a világhírű rajzfilmcéget, amelyet már kettejük neve fémjelez: „Halas et Batchelor”. De azért igazad van, ha nem hiszel a dokumentumoknak! Ha 75 éves lehet is, de öreg semmiképp, aki annyiszor képes megújulni. Angliában ő csinálta az első sztereo rajzfilmet, A bagoly és a cicát, övé az az első angol bábfilm, a Szobor a hajó orrán, elkészítésének dicsősége is. Az meg szinte természetes, hogy húsz éve. ahol csak lehet, a komputertechnikát is alkalmazza rajzfilmjeiben. Más születésnapján ajándékot szokott kapni, ő inkább ad. Mintegy ötezer dollárból alapítványt szeretne létesíteni, hogy évente egy-egy fiatal magyar grafikus vagy rajzfilmes hallgató, frissen végzett diplomás kiutazhassák Angliába, tanulmányútra. r r A Margitszigeten nyílik az a negyvenezer tulipán, amelyet Beatrix holland királynő ajándékozott fővárosunknak FOTO: KLEB ATTILA — MTI 3