Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-16 / 10. szám
X. ÉVFOLYAM J4.SZA* 2 »tHTtxcN H3Xj6Vl^AUC. ?t-TÓL 2t-*C mu h»npil«U>«n »«*1 «L A »*»«»*«»ntoftfk oltlmátu*á««k hír« r*l* IC «irrkraitOMgtit KALMÁR PÁL - EMKE KÁVÉHÁZBAN ÉNEKEL HOLNAP ESTÉTŐL KEZDVE Far hmm Bmim rigéf^Mmmrkarm A Grillbmm Smmhrn Málmtdm jmmmiriójm Az Emkében Farkas Béla cigányzenekarával (Rádió Újság-cimlapkép) 1938-as Esti Kurir-hirdete; A hazatért Jávor Pállal, 1959-ben Turay Idával, 1986-ban 5 1. 2. 3. 4. 5. EZ AZ A KALMÁR PÁL! Számtalan lemezre énekelt, kedvenc magyarnótája az Eresz alatt fecskefészek, kedvenc slágere a Nagyságos asszonyom, ön boldog nem lehet kezdetű tangó. Feleségével, Olga asszonnyal Budapesten, a Ferenc körúton él. Lakása tele a sikeres pálya emlékeivel. Fia, dr. Kalmár János olimpiai bronzérmes kardvívó, ma New Orleans egyik előkelő klinikájának radiológusa. Menye vegyészmérnök. Két gyönyörű fiúunokája van. Másodvirágzása nyolcvanéves korában kezdődött, amikor születésnapi rádióriport készült vele. Ez az a Kalmár Pál? — kérdezgették sokan. Azóta ,,fel van dobva”. Pali — mert a „bácsi”-t kikéri magának — ma 86 éves. * Hogyan kezdődött? Egy szép napon olvasom az újságban, hogy a Vígszínház nyári operetthez jó hangú fiatalokat keres. Elmentem. Voltunk ott sokan. Stephanides Károly, egykori híres színházi karmester az Egy rózsaszál szebben beszél negyedik taktusa után azt mondja: fiam, álljon félre. Tudtam, hogy nyertem. Belecseppentem a színházi életbe. De közben tanultam Makai Mihálynál, a neves énekmesternél. Amikor megkaptam a diplomámat, odajön hozzám Tapolczai Dezső, az Operettszínház igazgatója: mi a szándékod? Felvett segédszínésznek. Kezdődött A három grácia Halmay Tiborral, Biller Irénnel. .. Ha megversz is imádlak én ..örületes siker volt. Aztán a vidék. Kaposvár, Eger, Pécs .. . A húszas évek végén betévedtem egy Sándor utcai kiskocsmába. A zongoránál barátom, László Imre, a nagyszerű magyarnótaénekes ült. Rábeszélt, énekeljek valamit, mert itt van a Columbia Gramofon Társaság igazgatója. Csak úgy heccből elénekeltem egy magyarnótát. Hát odajön hozzám egy elegáns úr, átadja a névjegyét, keressem fel. Másnap bementem a Columbia Dohány utcai irodájába ... Amikor a lemezfelvételek elkészültek, azt mondták: Van egy új énekes! A szakma megmentője! Egy másik barátom rábeszélt, jelentkezzem az Ostende kávéházban a Rákóczi úton, szemben az Uránia mozival. Aranyos kis ősz bácsi volt a főnök, a Grosz Ödön. Kér, hogy énekeljek. Bosszankodtam: csak nem fogok kávéházban próbát énekelni?! De még a Klopfer bácsi is bejött meghallgatni, a Dohány utcai templom kórusának a vezetője, az Alpár Gitta papája. Egye fene, ott volt egy nagyszerű zenekar, a Toll Árpád és Toll Jancsi, hát énekeltem. Kérdezték, mikor lépek be. Az még nem olyan biztos, válaszoltam. Elsírtam a bánatomat a rádió műsortitkárának, Legenye Jóskának. Képzeld, engem, aki Makainál együtt tanultam Álpár Gittával, Lendvay Bandival, Érdi Palival — kávéházban akarnak felléptetni! Azt mondja: Te marha! Fogadd el, tudod mit jelent az, hogy kéthetenként helyszíni rádióközvetítés lesz? ... Kész volt a karrierem. Grosz bácsi leszerződtette az akkor alakult Rajkó zenekart. Piros csizmában, piros lajbiban, lebegő kis fehér gatyában léptek fel. Olyan sikerük volt, a közönség majd összetörte a kávéházat. Ennek a Rajkó zenekarnak néhány tagjával mentem ki Londonba. Jött velünk külön szakácsnő. Az együttest dr. Köves Tibor, a Sorbonne doktora, Grosz bácsi fia menedzselte. Nagy sikerünk volt. Átkerültem Párizsba is. Gyakran együtt voltam Jávor Lászlóval, a Szomorú vasárnap szövegírójával. A dal nekem már korábban nagyon tetszett, de a rádióban csak keveset énekelhettem, betiltották. Persze a zeneszerző, a kis Seres a rekedtes hangjával állandóan énekelte a Kulacsban. Lemezfelvételre készülődtünk Bécsbe. Összeszedtem Eisemann, Lajtai, Zerkovitz, Sándor Jenő szerzeményeit, és mutatom a Szomorú vasárnapot is Róna Zsigmondnak, a Columbia magyarországi megbízottjának. Rámpirított: Pali! Mit képzel! Hogy lesz valaki, aki megveszi azt a lemezt, amelyik tele van koporsóval, ravatallal, gyászlepellel? Szó se lehet róla! Amikor Bécsben, a Columbia stúdiójában befejeztük a felvételeket, kijön az egyik felvételvezető, és közli, hogy maradt egy meleg viaszk, ne dobjuk el, kellene még valami. Ott lapult a zsebemben a Szomorú vasárnap kottája. Róna is beleegyezett, nem tehetett mást . . . Néhány hét múlva Pesten volt a hanglemez. Én lehettem az első, aki lemezre énekeltem. 1934-et írtunk akkor. A szám világsikere ma már közismert. Később átszerződtem az Emkébe, az üvegpalotába. Ezerkétszáz pengőt kaptam havonta ... A nagy dicsőség a háborúig tartott. Behívtak katonának, de engedéllyel azért énekelhettem egy ideig. Az ötvenes években kezdtem újra fellépni Budán, a Márványmenyasszonyban. Amikor először benéztem, kit látok ott muzsikálni, hát Körösi Dudust, a drága, nagyszerű kolozsvári cigányprímást. Kesergett: Ne gyere ide, Pali! Nincs itt soha egy lélek. Gondoltam, mégis megpróbálom, két-három hetet csak kibírok. S mit tesz a szájpropaganda? Első este megyünk a feleségemmel, hát az étterem tömve, a bejáratnál rendőr tartja a sort. És ez így ment minden este. Tizenkét évig énekeltem itt egyhuzamban. Amíg bírták a hangszálaim ... Föl jegyezte: HERNÁDI MAGDA
