Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-05-16 / 10. szám

Felmegy a függöny. De még mielőtt felmegy, ezt a függönyt az ember egy pillanatra visszatartaná. Bordó bársony felületére tompa óarany Krisztus-fejet vetítenek. Ez is hozzátartozik a következő képekhez, a cselekményhez és a zenéhez; Szokolay Sándor zenéjéhez, s a passióopera (műfaját a szerző így határozza meg) atmoszférájához. Azután kezdetét veszi a játék, a passió, amelyet egy kicsiny görög falu lakói adnak elő, s mindent eláraszt a különleges zamatú zenemű: ódon és mégis mai, tiszta harmóniákat idéző, de disszonanciákkal is kevert, s ezért sokrétűségében hozzánk, ma élő emberekhez szóló. De hadd mondja el maga Szokolay Sándor mindazt, amit a zene mellett, szavakkal is kifejezhetően fontosnak érez.

Látszólag messziről indul:

— A szellemi érték — mondja Szokolay —, ha az életet nem is képes meghosszabbítani —, kitágítja, gazdagítja. Ez a szellemi érték — legalábbis az iránta táplált igény — mintha csökkenőben volna. Mintha régebben az emberek az élet értékeit önmagukban építették volna, ma — sokszor e helyett — inkább a tárgyi gazdagsággal veszik körül magukat. A javak külső, kézzelfogható jelei érdeklik őket. Ezzel együtt jár, hogy leszállítják szel-Szokolay Sándor zeneszerző 1931. március 30-án született.

A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferencnél zeneszerzést tanult. 1951—57-ig a Fővárosi Zeneiskola tanára, 1957—61-ig a Rádió lektora, 1982-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Több operát (Vérnász, 1963, Hamlet, 1968, Sámson, 1972), oratorikus és zenekari művet irt. Kétszeres Erkel(1960, 1965) és Kossuth-dijas (1966), érdemes művész (1976).