Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-03 / 9. szám
A NEMZET MÚZEUMA A Magyar Nemzeti Múzeum ma is sokakat vonz patinás falai közé. Az épület 150. születésnapján az új főigazgatóval beszélgettünk. Olyan nagy hírű elődök után, mint Kubinyi Ágoston, Pulszky Ferenc, Rómer Flóris vagy a közvetlen előd, Fülep Ferenc, dr. Fodor Istvánnal a régész főigazgatók sora folytatódik; kinevezéséig a középkori osztály vezetője volt, miközben a szegedi egyetem ókortörténeti és régészeti tanszékén is tanított. — Ez az első munkahelyem — idézi a kezdetet Fodor István. — Húsz évvel ezelőtt kerültem ide. Már egyetemista koromban — amikor az esztergomi, a visegrádi és a leányfalui ásatásoknál dolgoztam —, elköteleztem magam a magyarság története véleményem szerint legfényesebb korszakának, az Árpádok korának, a magyar középkornak. Nagyon boldog voltam, amikor — először szerződéssel — a Nemzeti Múzeumhoz kerülhettem. A múzeum patinás hagyomány világa mindig is valamiféle megilletődött tisztelgést váltott ki belőlem. A magyar nemzet, a magyar föld történetét próbálja a közönségnek bemutatni, elsősorban a tárgyi relikviák alapján. Ez óriási felelősség, s ennek a feladatnak eleget tenni szép szolgálat. — Lehet-e ezzel a tevékenységgel jótékonyan befolyásolni a történettudatot? — A múzeumok szerepe mindenütt módosulóban van. Eddig egyoldalúan csak tudományos műhelyeknek tekintették őket, ám a társadalmi igények mostanra alaposan megváltoztak: egyre inkább közművelődési, oktatási feladat jut nekik, tevékenyebben részt kell vállalniuk a közönség tudatának, kultúrájának, ízlésének, eszmevilágának formálásában. Mi is megpróbáljuk az iskolai történelemoktatást a magunk eszközeivel segíteni. Ma már szinte mindegyik múzeum magára vállalja ezt a szerepkört. A céloknak megfelelő tudatossággal, rendszerességgel összeállított kiállítások, vetélkedők, játszónapok, s a középiskolások számára rendezett régészeti táborok mind-mind ezt a célt szolgálják. Közelebbről megismertetjük a gyerekeket a kiállítási tárgyakkal, s ez sok esetben többet, maradandóbbat jelent számukra, mint egy tankönyvi olvasmány. — Évente hány időszaki kiállítást rendeznek? Tervezik-e a meglévő állandó kiállítások felújítását? — Költségvetésünk két-három időszaki kiállítást tesz lehetővé — ez mennyiségileg elég, csak az arányoknak kell megfelelőnek lenni. Ha birtokba vesszük a Széchényi Könyvtár kiköltözésével felszabadult helyiségeket, akkor a történelmi kiállítást legalább a kiegyezés időszakáig szeretnénk meghoszabbítani. — A múzeumi „bazárban” több kiadványukat láttam . . . — Két saját időszaki kiadványunk van. az egyik régészeti, a másik történelmi témájú. A Régészeti Füzetek két sorozatában az adott év friss ásatásairól közlünk fontos adatokat, ezenkívül valamelyik világnyelven terjedelmesebb összefoglaló tanulmányokat. Tavaly indítottuk a Nemzeti Múzeum Adattára című sorozatot. Ebben jelent meg egy igen értékes dokumentum arról a Kolozsvárott végzett ásatásról, amelyet Méri István 1943-ban vezetett. Egyébként az anyagi szűkösség jele, hogy ha valaki megír egy régészeti monográfiát, olykor bizony több év is eltelik, mire megjelenik. — Sokrétű tudományos munkájukból nyilván a magyar koronázási ékszerekkel foglalkozó tevékenységüket kíséri a legszélesebb érdeklődés. — Ez teljesen érthető, hiszen a korona nemcsak mint műkincs értékes, hanem az 1-3. A Nemzeti Múzeum márciusi játszóházában 4. A díszlépcsőhöz 5. Bethlen Kata kelengyeládája 1695 6. Reneszánsz faragott ülőpadsor a nyírbátori templomból 7. XVII. századi török vezéri sátor, amelyet 1683-ban Becs alatt zsákmányoltak 8. II. Rákóczi Ferenc Rodostóban, saját kezűleg fa rágott karosszéke FOTÓ: NEMESCSÓI TAMÄS co 9 I
