Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-04-18 / 8. szám
A zóta szeretem Kovács Margit művészetét, hogy először találkoztam szobraival, faliképeivel, tálaival, korsóival a mára már legendás hírűvé vált 1970- es műcsarnokbeli gyűjteményes kiállításán. Ennek tizenhét éve, s még sohasem próbáltam elemezni, miért is szeretem. Angyali bájt sugárzó alakjaiért? A szépség és jóság fölényét bizonygató gondolatvilágáért? Megelevenítő ötleteiért? Hitvallásáért? Az irigységet, a gonoszságot is elnéző mosollyal fogadó humanizmusáért ? Számomra az is kedves, amit néhány kritikus felrótt neki: munkáiban sokféle hatás lelhető fel. Kovács Margit valóban egész életében tanult, mert minden szépet magába szeretett volna fogadni. Pályafutását Jaschik Álmosnál, a napjainkban újrafelfedezett szecessziós művésznél kezdte, aki a művészeti műfajok szintetizálásának lehetőségét vallotta. Ezt a szemléletet a tanítvány is magáévá tette. Alkotásaiban egyaránt megtalálhatjuk a szecesszió lágyan hajló iveit, kacskaringóit; a húszas évek nagy bécsi műhelyének, a Wiener Werkstáttenek és az Art Decónak nyomait; a korai görög képzőművészeti elemeket, amelyekkel a bécsi múzeumokat járva ismerkedett meg. De átvett a bizánci ikonok és a középkori perzsa miniatúrák dekoratív formavilágából is. S ugyanígy összegyűjtötte magában az anyag megmunkálásának technikáit: tanult a müncheni Kari Killertől, s elutazott Koppenhágába, hogy az ottani királyi porcelángyárban dolgozó szobrász Gauguintől (a nagy festő fiától) lesse el a porcelánkészítés titkait. Az ifjabb Gauguin tanácsára töltött néhány hónapol a franciaországi Sévres-ben, ahol a samottos agyag megmunkálásával ismerkedett meg. Amikor pedig rövidebb-hosszabb tanulmányútjai után hazatért, Gádor Istvántól tanult, attól a mestertől, aki a húszas évektől megteremtette a népi gyökerekből megújuló, modern, európai színvonalú magyar kerámiát: továbbá attól a Gorka Gézától, aki maga is egy népi fazekastól, a mezőtúri id. Badár Balázstól sajátította el a „szakmát”. S mindebből az ismeretanyagból létrehozta a fiatal keramikuslány azt a szintézist, azt a sajátosan egyedülálló és utánozhatatlan életművet, amelyet kovácsmargiti tündérvilág néven is emlegetünk. Tündérvilág . . . Tudom és elismerem azt is: Kovács Margit az alkotásaiban megszépíti az életet. De ha jobban belegondolok, éppen ezért szeretem munkáit. Azt a közhelyet, hogy a világ olyan, amilyenné formáljuk, ő komolyan vette. Élményeiből, átélt szenvedéseiből, vágyaiból olyan álomvilágot teremtett, amilyennek a valóságot szerette volna látni. Igazolva egyúttal azt a francia aforizmát is, hogy a Gonoszban a jó is gonoszsággá válik, a Jóban pedig a rossz is átváltozik jóvá. Elfogultságomra mentségül szolgálhat, hogy ennek a tündérvilágnak a lakóit — legyenek azok a szelíd iróniával megformált Komisz öregasszonyok, munkában megfáradt Halászasszonyok, vagy szép Szirének — nemcsak én szeretem. A kis, földszintes szentendrei ház ahol Kovács Margit gyűjteményes kiállítása helyet kapott, ma az ország leglátogatottabb múzeuma. Többen járnak oda. mint a városligeti Szépművészeti Múzeumba vagy a budai Várban levő Nemzeti Galériába. Magam is gyarapítóm e magas számot évente két-három alkalommal, akár jön külföldi ismerősöm, akinek „ezt meg kell mutatni", akár nem. Járom a termeket, nézem a jól ismert agyagszobrokat. A ragyogó ötletet megvalósító Harisnyát kötőt, a Korongolt siratót, s a többit, amelynek mindegyike tökéletes, mint a virágok: a tulipán, az ibolya, a liliom. Mindegyik más, mégis a maga „műfajában” tökéletes. Egyik szobrát különösen szeretem. A samott egyszerű — sárgás színű, durva felületű — anyagából készült a két összefonódó alak: Ki immáron az anya és ki a leány. A művésznő édesanyja halála után mintázta. Később is életének ezt a nagy tragédiáját fogalmazta meg újra és újra: a Halotti Beszédben, a Noéékhan, a Legyetek jók /-ban. Azután Kovács Margit is elment. Éppen tíz esztendeje. Néhány sárguló újságpapíron olvasható interjú, pár fakuló fekete-fehér fénykép, és két vagy három rövidfilm őrzi gondolatait, hangját, mozdulatait. S művei őrzik az üzenetét: Legyetek jók!. . . POKORNY ISTVÁN LEGYETEK JÓK!
