Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-04-05 / 7. szám
ugyanakkor gyanakodva is, mert az efféle városi találmányokban bízott is, nem is. — No most! — mondta Imre. — Vigyázz, hogy egyszerre lépjünk. Emelgették a lábukat. A fülke lassan, lebegve jött föl az aknából, de már volt két utasa. Két csinos nő, oly mozdulatlanok, mint egy-egy szobor. — Állj! — mondta Imre, és könyökön fogta az öccsét. — Csak kettőnek szabad benne utaznia. A két nő már majdnem egy vonalba került a két fiatalemberrel. A zömökebbik borsózöld kardigánt viselt, de a blúzán nyitva maradt két üveggomb; ennélfogva felülről némi belátás kínálkozott a blúzkivágásba, erős, anyásán domború, büszke két mellének halmai közé. Miközben felemelkedett a két férfi előtt, a következőket lehetett hallani: — Maga azt hiszi, kérdeztem tőle, hogy én is olyan vagyok, mint a többiek? Hát először is köpje ki az almacsutkát, ha velem beszél, másodszor pedig . . . Az utitársnő, aki aprókat biccentve, jóváhagyóan hallgatta, másféle szépség volt. Amerikai szemüvegeit viselt, nylon blúzt, szintén amerikait. Kisportolt, hajlékony testén oly arányosan hullámoztak a homorulatok és a domborulatok, mint egy etruszk vázán. Harisnyát nem viselt, s felemelkedtében a két férfitekintet felkúszott karcsú lábikráján, s amikor a felvonó kellő magasságba ért, besiklott a szoknyája alá is. Utána összenéztek, hunyorítottak. — Barátom — mondta Sándor lelkesülten. — Itt volt valami, barátom. Csodásak a pesti nők — jegyezte meg Imre beavatottan. — De én nem szólok semmit, majd meglátod . . . No, készülj. Jött a lift. Csakhogy ebbe a fülkébe sem lehetett beszállni, mert megint volt benne két nő. Imre intőn hunyorított. Sándor visszahunyorított, de aztán elkomolyodott az arca. Megnézte az egyik nőt. aki borsózöld kardigánt és rakott szoknyát viselt, megnézte a másikat, aki nylon blúzt és búvárszemüveget. Hallotta, hogy a kardigános mit beszél. — Maga azt hiszi, kérdeztem tőle. hogy én is olyan vagyok, mint a többiek? Hát először is köpje ki azt az almacsutkát, ha velem beszél, másodszor pedig .. . A másik rábiccentett, és úgy állt, hogy be lehetett pillantani a szoknyája alá. De Sándor nem nézett a szoknyája alá, hanem a bátyjához hajolt. — Ez most ugyanaz a két nő? — érdeklődött. — Á mosolygott Imre a járatlanságán, és elmagyarázta neki az örökmozgó működését. Hoszszú percekig kellene várni, míg ugyanaz a fülke megint elibük kerül, föltéve, hogy az utasok benne maradtak, ami viszont képtelenség. — No most — mondta hirtelen, és intett, hogy szálljanak be. — Maga azt hiszi, hogy én is olyan vagyok, mint a többiek? — magyarázta a fülkében egy borsózöld kardigános nő egy napszemüvegesnek. — Hát először is köpje ki azt az almacsutkát, ha velem beszél, másodszor pedig . . . — Nem értem — mondta Sándor. — Mit nem értesz, Sanyikám? — Irtóra egyformák ezek a pesti nők. Isteniek — hunyorított Imre, s hozzátette: — De én nem szólok semmit, majd meglátod. Amikor ^ következő fülke fölbukkant az aknából, Sándor belebámult, aztán megtörölte verejtékező homlokát, és így szólt: — Ne menjünk inkább gyalog? — Mi az? Megijedtél a lifttől? — nevetett Imre. —• Ügy sincs benne hely — mondta Sándor. — Nem bánom, menjünk — nyugodott bele Imre, s csak ráhunyorgott a két nőre, akik lassan emelkedtek fölfelé, és csinosak voltak és mozdulatlanok, mint két kirakatbaba. Egy magyar író dedikációi Most nyílt meg a Tá. Dé. Vé. utca 7. szám alatt a nagy író, Tá. Dé. Vé. Emlékmúzeuma. Jövünkmegyünk a tágas termekben, s elgyönyörködünk e nagy realista hátrahagyott töltőtollainak, kávéfőzőinek és párttagsági könyveinek gyűjteményében. A vitrinekben láthatók barátainak, szerelmeinek ajánlott könyvei is. E dedikációk legszebbjeit adjuk most közzé. 1. Mamának és Papának hű gyermekük 2. Ellának. 3. Bellának. 4. Karolinának. 5. Linának. 6. Cucusnak. 7. • Mucusnak. 8. Hamara Kristóf min. tanácsosnak, hazafias hódolattal! lófő Tá. Dé. Vé. 9. Biatorbágyi Blumfeld Móricnak, a nagy humanistának, a Hungária Első Gumi vezérigazgatójának, az irók bőkezű istápjának. Tá. Deutsch Vé. 10. Hamara Kristófnénak, a középrodéziai misszió Védnökasszonyának a megváltásra váró Tá. Dé. Vé. Ostorovits Kornélnak, a nagyszerű kritikusnak, a „Göbbels prózája” c. esszé szerzőjének! 12. Gró Etelnek tisztelő Tá. Dé. Vé.-je, Etelnek Tá.Etusnak, forró felgondolásokkal, Décske-Vécske Nyuszi! Máskor ne harapj! Nyuszkó. (utóbbi kiradírozva, helyébe tintával beírva:) , 13. Dr. Berény Aladárnak a zseniális válóperért. 14. Trenka Tivadar vezérőrnagy, hadosztályparancsnok úrnak. Innen a távolból súlyos vastagbélfekélyemmel köszöntőm a Moszkva kapuit döngető hadosztály tiszti és altiszti karát, tiszteseit és legénységét. Tá. Dé. Vé. karp. őrmester 15. Hamara Kristóf né elvtársnőnek. VI. kér. Igazoló Bizottság Barátság! Tá. Dé. Vé. 16. Ostorovits Kornélnak. „Az elhajlás jelei Kautsky ifjúkori műveiben” szerzőjének. 17. Blumfeld Móric bácsinak, (Állatkert) a szép vizslakölykökért — Tá. Dé. Vé. 18. Hamara Kristófnak Kanadai Magyar Nemzetőr Üdv! Tá. Dé. Vé. 19. Hamara Kristófnénak Belvárosi Kutyafürdő Vizslám nevében Tá. Dé. Vé. 20. Ostorovits Kornélnak, a „Némely igekötő helytelen használata Sztálin prózájában” bátor szerzőjének. 21. Nyuszikám te vagy az igazi! Meg tudsz bocsátani Nyuszkónak? 22. Dr. Hajmási Péternek, a nagy urológusnak, hálás betege. 23. _ Dr. Hajmási Pálnak, a nagy kardiológusnak, hálás betege. 24. Ostorovits Kornélnak. Férjem posztumusz könyvét önnek ajánlom, amiért búcsúbeszédében oly szépen kidomborította meg nem alkuvó jellemét és ebből fakadó keserű üldöztetéseit Tá. Dé. Vé.-né, szül Gró Etel * (Fenti gyűjtemény korántsem teljes. Még számos Tá. Dé. Védedikáció rejtőzik közkönyvtárakban, és magánszemélyeknél. Felkérem az olvasót, ha ilyenekről tud, értesítse a Tá. Dé. Vé. Emlékmúzeumot.) 11. Gondolatok a pincében A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra. Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek. Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami. — Cicus! — szólt oda a házmesterkislány. — Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám? Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele. Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány — őt nézték cicának — meghökkent. így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle. Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik. Sőt — mert ilyen telhetetlenek vagyunk! — mindjárt tovább szőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik ? De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni. Élmény és művészet T. Viktort, a festőt fölrepítették a világűrbe. Nem ő volt az első utas, de ő volt az első művész az űrben. Hat napot volt oda. Félúton járva megkérdezték tőle, mit akar inkább látni, a Saturnus gyűrűit-e vagy a Nap foltjait. Neki nagyjából mindegy, mondta T. Akkor inkább a napfoltokat mutatják meg neki; egy festőnek talán az az érdekesebb. Talán igen, mondta T. Visszaérkezése után unott arccal, konok hallgatásba merülve ült az újságírók közt a Kozmikus Repülőtér éttermében. Kérdéseikre nem válaszolt, egész idő alatt azt a narancsot bámulta, amit az egyik riporter meghámozott. Néhány hét múlva azonban jelentős változás mutatkozott festői látásmódjában. Híres olajbogyó- és billiárdgolyó-csendéletein (az volt az ő úgynevezett „olajzöld” korszaka) megjelentek az első,narancsok. Öregkorában már citromokat is festett, legvégül még tyúktojásokat is, de a narancs egyetlen vásznáról sem hiányzott. Ekkor lett nagy festő belőle. 11
