Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-03-23 / 6. szám
készítette volna el ezeket a tárgyakat. Kézről kézre adtak a templomtervezők, így aztán keresztény templomok berendezéseinek tervezésénél, illetve elkészítésénél is igénybe vették munkámat. — Csak templomok belsőépítészeti munkáit végezte? — Nem. Később bevásárlóközpontok tervezésére, dekorálására is kaptunk megbízást. Erre az egyik legérdekesebb példa a Macy és az Alexanders áruházak közös bevásárlóközpontjának tervezése volt. Tulajdonképpen az Alexander-testvérek (akik egyébként szintén magyar származásúak) bíztak meg. Mozgékony, haladó felfogású kereskedők, akik nagyobb forgalomra, gyors üzletmenetre törekedtek. Rengeteg áruházat építtettek az egész országban. Amikor egy ilyen bevásárlóközpont építése megkezdődik, a telek tulajdonosai természetesen összehangolják elképzeléseiket. Hatalmas építészeti vállalat végezte a munkát, tulajdonképpen velük voltunk közvetlen kapcsolatban a belső terek elkészítésére vonatkozóan. Ök megtervezték az épületet, s nekünk kellett a belső tereket, átjárókat dekorálnunk — Macy és az Alexander-testvérek igényei szerint. A két megrendelő nem nagyon szerette egymást, mert ugyan a Macy volt az elegánsabb, a nagyobb cég, de ennél a komplexumnál mégis az Alexanderék voltak előnyben: ők kerültek a forgalmasabb utcai frontra, a Macy pedig a mellékutcába. Csak az összekötő folyosók területe négy holdnyi volt, minden egyes elképzelésről három-négy variációt készítettünk. Minden tárgyalásunk — ahol általában hat-hat ember vett részt mindkét fél részéről — kész cirkusz volt. Képzeljen el egy haladó felfogású zsidó rabbit, és néhány tibeti szerzetest, amint összejönnek és meg akarnak egyezni valamiben. A találkozások a Macy konferenciatermében zajlottak. Először eldöntöttük, hogy hol és milyen dísztárgyakat építünk meg. Ezek térplasztikák, falidíszek, lámpák voltak, szóval minden, ami egy ilyen komplexumban elképzelhető. Felmerült például, hogy jó lenne élő állatokat is behozni a zárt térbe. Denverben csináltunk egyszer egy hatalmas madárkalitkát, bokrokkal, virágokkal. Nagyon impozáns volt. Ide végül is akváriumokat telepítettünk. — Az Egyesült Államok egész területén vállaltak munkát? — Főként a keleti parton. A legtávolabbi város Denver volt. Végül 64 éves koromban hagytam abba és a feleségemmel együtt, aki a cég főkönyvelője volt, úgymond — nyugalomba vonultunk. — Ekkor költöztek Hawaiiba? — Nem. Egy darabig élveztük a nyugalmat, egy idő után viszont nem tudtam mit kezdjek a rengeteg szabadidőmmel. Egyszer Ilonka azzal jött haza, nem akarok-e egy börtönben dolgozni? Mint kiderült. talált egy hirdetést, amelyben rabok részére rajztanárt kerestek. Korábban már tanítottam esti egyetemeken, így az oktatásban is volt némi gyakorlatom. Jelentkeztem és felvettek. így kerültem a Sing Sing fegyházba — oktatónak. — Nem félt? — Ez is kaland volt. Több börtön közül választhattam. A legromantikusabbnak a Sing Sing tűnt. Igaz, hogy ebben az időben már nem tartozott a legkeményebb amerikai börtönök közé. Izgalmas volt megismerni belülről egy fegyház életét. Azokat a rabokat tanítottam, akik a büntetésük letöltésének utolsó, hónapjaiban jártak és a visszailleszkedést elősegítő oktatásban vettek részt. — Nem volt konfliktusa a rabokkal? — A Sing Singben lévő emberek jó része fekete. Különböző szekták tagjai. Egyszer, amikor az egyik szekta tagja közölte velem, hogy ma nem dolgoznak és órára sem hajlandók jönni, mert ünnep van, azt mondtam neki: „Légy szíves, menj visszta a zárkádba, üsd fel a Koránt, nézd meg ezen és ezen az oldalon, ennek és ennek a fejezetnek, ezt és ezt a bekezdését, olvasd el, utána gyere vissza és mondd meg, hogy dolgoztok-e.” Egy óra múlva a fekete fiú visszajött és elkezdtek dolgozni. Megnőtt a tekintélyem. Soha életemben nem olvastam a Koránt, de ez a fiú az egész börtönben elterjesztette, hogy kívülről fújom. így aztán minden a legnagyobb rendben ment. — Hány évig volt a Sing Sing alkalmazottja? — Négy évig, 68 éves koromig, de aztán már elfáradtam. Ekkor határoztunk feleségemmel úgy. hogy elköltözünk Hawaii szigetére. Lányunk egyébként mostanáig szintén itt élt ezen a szigeten, fiunk pedig Honoluluban tanít az egyetemen. — Hogyan élnek most? — Csendesen. Kedvtelésből írtam néhány színdarabot is itt tartózkodásunk óta. Egy amatőr színjátszótársulat egyet már be is mutatott közülük. — Nem furcsa érzés, hogy anynyi mindent csinált életében, olyan sok épület, templom, üzletközpont viseli keze nyomát, de ezeket a munkákat mégsem az ön neve tette ismertté? — Amikor ezt a hivatást választottam, tudtam, hogy így lesz. Bár most, visszatekintve, némi szomorúsággal nyugtázom. A rengeteg munkából számomra mindössze több száz diapozitív, életem dokumentumai maradtak meg. No, meg azok a tárgyak, amelyek körülvesznek otthonomban: lámpák, szobrok, festmények, kerámiák, ékszerek, bútorok, zománcozott dísztárgyak . .. A ház melletti műhelyemben ma is mindennap dolgozom, szobrokat. zománctárgyakat készítek, f estegetek. BODNAR JANOS ROSTI ARPAü ÉS A SZERZŐ FELVÉTELEI A pápai vízimalomtól a Hawaii-szigetekig zem, én vezetem és szervezem az építkezést, akkor sokkal nagyobb kölcsönöket vehetek fel. mint más. Végül is sikerült műhelyt és szép otthont teremtenünk. — Hogyan sikerült komolyabb munkához jutni? — A közelben lakott egy üzletember. aki egyszer átjött hozzánk és megkérdezte, hogy nem tudnám-e a szomszéd faluban épülő zsinagóga berendezési tárgyait megrajzolni, megtervezni? Elvállaltam a feladatot, gyorsan megtanultam, mi minden kell egy zsinagógába. Ez a munka hozta maga után a többit, mert kiderült, olyan űrt sikerült találnom, amely valahogy kimaradt a belsőépítészek látóköréből. Ugyanakkor nem volt olyan cég, vagy műhely, amelyik maga tervezte és maga
