Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-03-23 / 6. szám

készítette volna el ezeket a tár­gyakat. Kézről kézre adtak a templomtervezők, így aztán ke­resztény templomok berendezé­seinek tervezésénél, illetve elké­szítésénél is igénybe vették mun­kámat. — Csak templomok belsőépíté­szeti munkáit végezte? — Nem. Később bevásárlóköz­pontok tervezésére, dekorálására is kaptunk megbízást. Erre az egyik legérdekesebb példa a Ma­­cy és az Alexanders áruházak kö­zös bevásárlóközpontjának terve­zése volt. Tulajdonképpen az Alexander-testvérek (akik egyéb­ként szintén magyar származá­súak) bíztak meg. Mozgékony, haladó felfogású kereskedők, akik nagyobb forgalomra, gyors üzlet­menetre törekedtek. Rengeteg áruházat építtettek az egész or­szágban. Amikor egy ilyen bevásárló­­központ építése megkezdődik, a telek tulajdonosai természetesen összehangolják elképzeléseiket. Hatalmas építészeti vállalat vé­gezte a munkát, tulajdonképpen velük voltunk közvetlen kapcso­latban a belső terek elkészítésére vonatkozóan. Ök megtervezték az épületet, s nekünk kellett a belső tereket, átjárókat dekorálnunk — Macy és az Alexander-testvérek igényei szerint. A két megren­delő nem nagyon szerette egy­mást, mert ugyan a Macy volt az elegánsabb, a nagyobb cég, de ennél a komplexumnál mégis az Alexanderék voltak előnyben: ők kerültek a forgalmasabb utcai frontra, a Macy pedig a mellék­utcába. Csak az összekötő folyo­sók területe négy holdnyi volt, minden egyes elképzelésről há­rom-négy variációt készítettünk. Minden tárgyalásunk — ahol ál­talában hat-hat ember vett részt mindkét fél részéről — kész cir­kusz volt. Képzeljen el egy ha­ladó felfogású zsidó rabbit, és néhány tibeti szerzetest, amint összejönnek és meg akarnak egyezni valamiben. A találkozá­sok a Macy konferenciatermében zajlottak. Először eldöntöttük, hogy hol és milyen dísztárgyakat építünk meg. Ezek térplasztikák, falidíszek, lámpák voltak, szóval minden, ami egy ilyen komple­xumban elképzelhető. Felmerült például, hogy jó lenne élő állato­kat is behozni a zárt térbe. Den­­verben csináltunk egyszer egy hatalmas madárkalitkát, bokrok­kal, virágokkal. Nagyon impozáns volt. Ide végül is akváriumokat telepítettünk. — Az Egyesült Államok egész területén vállaltak munkát? — Főként a keleti parton. A legtávolabbi város Denver volt. Végül 64 éves koromban hagy­tam abba és a feleségemmel együtt, aki a cég főkönyvelője volt, úgymond — nyugalomba vonultunk. — Ekkor költöztek Hawaiiba? — Nem. Egy darabig élveztük a nyugalmat, egy idő után viszont nem tudtam mit kezdjek a renge­teg szabadidőmmel. Egyszer Ilon­ka azzal jött haza, nem akarok-e egy börtönben dolgozni? Mint ki­derült. talált egy hirdetést, amely­ben rabok részére rajztanárt ke­restek. Korábban már tanítottam esti egyetemeken, így az oktatás­ban is volt némi gyakorlatom. Jelentkeztem és felvettek. így kerültem a Sing Sing fegyházba — oktatónak. — Nem félt? — Ez is kaland volt. Több bör­tön közül választhattam. A leg­­romantikusabbnak a Sing Sing tűnt. Igaz, hogy ebben az időben már nem tartozott a legkemé­nyebb amerikai börtönök közé. Izgalmas volt megismerni belül­ről egy fegyház életét. Azokat a rabokat tanítottam, akik a bün­tetésük letöltésének utolsó, hó­napjaiban jártak és a visszail­leszkedést elősegítő oktatásban vettek részt. — Nem volt konfliktusa a ra­bokkal? — A Sing Singben lévő embe­rek jó része fekete. Különböző szekták tagjai. Egyszer, amikor az egyik szekta tagja közölte ve­lem, hogy ma nem dolgoznak és órára sem hajlandók jönni, mert ünnep van, azt mondtam neki: „Légy szíves, menj visszta a zár­kádba, üsd fel a Koránt, nézd meg ezen és ezen az oldalon, en­nek és ennek a fejezetnek, ezt és ezt a bekezdését, olvasd el, utána gyere vissza és mondd meg, hogy dolgoztok-e.” Egy óra múlva a fe­kete fiú visszajött és elkezdtek dolgozni. Megnőtt a tekintélyem. Soha életemben nem olvastam a Koránt, de ez a fiú az egész bör­tönben elterjesztette, hogy kívül­ről fújom. így aztán minden a legnagyobb rendben ment. — Hány évig volt a Sing Sing alkalmazottja? — Négy évig, 68 éves koromig, de aztán már elfáradtam. Ekkor határoztunk feleségemmel úgy. hogy elköltözünk Hawaii szigeté­re. Lányunk egyébként mosta­náig szintén itt élt ezen a szige­ten, fiunk pedig Honoluluban ta­nít az egyetemen. — Hogyan élnek most? — Csendesen. Kedvtelésből ír­tam néhány színdarabot is itt tartózkodásunk óta. Egy amatőr színjátszótársulat egyet már be is mutatott közülük. — Nem furcsa érzés, hogy any­­nyi mindent csinált életében, olyan sok épület, templom, üzlet­­központ viseli keze nyomát, de ezeket a munkákat mégsem az ön neve tette ismertté? — Amikor ezt a hivatást vá­lasztottam, tudtam, hogy így lesz. Bár most, visszatekintve, némi szomorúsággal nyugtázom. A rengeteg munkából számomra mindössze több száz diapozitív, életem dokumentumai maradtak meg. No, meg azok a tárgyak, amelyek körülvesznek otthonom­ban: lámpák, szobrok, festmé­nyek, kerámiák, ékszerek, búto­rok, zománcozott dísztárgyak . .. A ház melletti műhelyemben ma is mindennap dolgozom, szobro­kat. zománctárgyakat készítek, f estegetek. BODNAR JANOS ROSTI ARPAü ÉS A SZERZŐ FELVÉTELEI A pápai vízimalomtól a Hawaii-szigetekig zem, én vezetem és szervezem az építkezést, akkor sokkal nagyobb kölcsönöket vehetek fel. mint más. Végül is sikerült műhelyt és szép otthont teremtenünk. — Hogyan sikerült komolyabb munkához jutni? — A közelben lakott egy üz­letember. aki egyszer átjött hoz­zánk és megkérdezte, hogy nem tudnám-e a szomszéd faluban épülő zsinagóga berendezési tár­gyait megrajzolni, megtervezni? Elvállaltam a feladatot, gyorsan megtanultam, mi minden kell egy zsinagógába. Ez a munka hozta maga után a többit, mert kide­rült, olyan űrt sikerült találnom, amely valahogy kimaradt a belső­­építészek látóköréből. Ugyanakkor nem volt olyan cég, vagy műhely, amelyik maga tervezte és maga

Next

/
Oldalképek
Tartalom