Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-03-23 / 6. szám
petrolkémiában, s a műanyagiparban dolgozó vasas munkások ügyei tartoznak. Én tárgyalok a többi szakszervezettel, részt veszek a bérmegbeszéléseken, ha kell, ott vagyok a bíróságokon, a munkavállalók oldalán. Járom az országolt Perthtől Darwinig. — Hogyan került erre a posztra? — Mindig szerettem segíteni barátaimon. Nyüzsgő típus voltam már itthon, a Darugyárban is. Ausztráliában, ahová húszéves koromban kerültem ki, 1961-ben a lakatosok bizalmija lettem abban a gyárban, ahol dolgoztam. Segédkeztem a blacktowni fiókszakszervezet megszervezésében, régóta aktív tagja vagyok a munkáspártnak. Hát, valahogy így keveredtem az országos vezetőségbe, egyébként én vagyok az első bevándorló ezen a poszton. — Magyar tanácstag kollégákkal már találkozott. Előfordulhat, hogy legközelebb szakszervezete „színeiben” is körülnéz Magyarországon? — Miért is ne? De egy budapesti kocogóversenyen is szívesen indulnék egyszer, elég jó időt futok .. . B. I. nehézségei, az apró gyermeksereg, Saskatchewan kegyetlen telei, már-már meghaladták erejét. Egyszer — így történt — mínusz harmincfokos hidegben vitte a moslékot disznainak, amikor ereje fogytán összeesett. A tanya hűséges komondora ráfeküdt, teste melegével védte és addig ugatott, amíg a gyermekek észre nem vették. Felsiratták és haza támogatták a fájdalommentes biztos fagyhalálból. Ékkor — így beszélte el —, azt érezte, hogy soha többé nem lehet gyenge. És nem is volt. Sikeresen felnevelte, szárnyára bocsátotta gyermekeit, élte példaadó életét, igazgatta, gyarapította csinos kis gazdaságát. Portájáról, lakásából ezután sem hiányozhatott soha a derű és a virág. A megjegyzésekre mindég serény nyelvek az ő háza táján nem találhattak témát. Ma már a magas korral járó általános gyengeség miatt a helybéli kórház állandó lakója, gondozottja. Mert Kanadában ezeket az egyszerű hősöket nagyon megbecsülik, sorsukat különösen figyelemmel kísérik. Kórházi ágya felett ott függ a tartományi első miniszter és Kanada miniszterelnökének emlékirata, amellyel századik születésnapja alkalmából köszöntötték. Mi is felköszöntöttük. Vallási és nemzeti hovatartozástól függetlenül, sokan. Mert tiszteljük őt és a sorsot, amely néki adatott. 0LÁH LAJOS baptista lelkész békevar—kipling Kanadai magyar szobrászok — A harmincnyolc művészből nyolc magyar — hangsúlyozta Robert L. Elliot, Kanada magyarországi nagykövete megnyitó beszédében, a „Kortárs kanadai szobrászat” című kiállításon. Többük nevéről bizony — hogy Márai Sándort idézzem — „lehullt az ékezet”, Endre Boszin, Attila Készéi, Óra Markstein, Gyula Marosan, Elizabeth Merei, Maria Rahmer de Nagay, Dóra de Pedery-Hunt és Andrew Posa művészete azonban tudatosan őrzi a magyar — és az európai — kultúra hagyományait. — Csaknem negyven esztendő után látogattam haza — mondja Maria Rahmer de Nagay, a kiállítás egyik szervezője. — Tanulmányaimat az Iparművészeti Főiskolán, majd — 1948-tól — Olaszországban folytattam. 1952 óta élek Torontóban. A kiállított kisplasztikák kisebbik része figuratív alkotás, többségük különféle természeti formák absztrakciója. Az Ernst Múzeumban megrendezett tárlat az első átfogó kanadai művészeti bemutató Magyarországon. B. A. 1 2 3 1. Andrew Posa: No. 33 2. Attila Készéi: Elsősegély-felszerelés nukleáris szennyeződés esetére 3. Elisabeth Merei: Isis 4. Maria Rahmer de Nagay: Keresztelő 5. Gyula Marosan: Kanadai tél 7 1 '
