Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-03-23 / 6. szám

petrolkémiában, s a műanyagipar­ban dolgozó vasas munkások ügyei tartoznak. Én tárgyalok a többi szakszervezettel, részt ve­szek a bérmegbeszéléseken, ha kell, ott vagyok a bíróságokon, a munkavállalók oldalán. Járom az országolt Perthtől Darwinig. — Hogyan került erre a poszt­ra? — Mindig szerettem segíteni barátaimon. Nyüzsgő típus voltam már itthon, a Darugyárban is. Ausztráliában, ahová húszéves ko­romban kerültem ki, 1961-ben a lakatosok bizalmija lettem abban a gyárban, ahol dolgoztam. Segéd­keztem a blacktowni fiókszakszer­vezet megszervezésében, régóta aktív tagja vagyok a munkáspárt­nak. Hát, valahogy így kevered­tem az országos vezetőségbe, egyébként én vagyok az első be­vándorló ezen a poszton. — Magyar tanácstag kollégák­kal már találkozott. Előfordulhat, hogy legközelebb szakszervezete „színeiben” is körülnéz Magyar­­országon? — Miért is ne? De egy budapes­ti kocogóversenyen is szívesen in­dulnék egyszer, elég jó időt fu­tok .. . B. I. nehézségei, az apró gyermek­sereg, Saskatchewan kegyet­len telei, már-már meghalad­ták erejét. Egyszer — így tör­tént — mínusz harmincfokos hidegben vitte a moslékot disznainak, amikor ereje fogy­tán összeesett. A tanya hűséges komondora ráfeküdt, teste me­legével védte és addig ugatott, amíg a gyermekek észre nem vették. Felsiratták és haza támo­gatták a fájdalommentes biztos fagyhalálból. Ékkor — így beszélte el —, azt érezte, hogy soha többé nem lehet gyenge. És nem is volt. Sikeresen felnevelte, szár­nyára bocsátotta gyermekeit, élte példaadó életét, igazgatta, gyarapította csinos kis gazda­ságát. Portájáról, lakásából ezután sem hiányozhatott soha a derű és a virág. A megjegyzésekre mindég serény nyelvek az ő háza tá­ján nem találhattak témát. Ma már a magas korral járó általános gyengeség miatt a helybéli kórház állandó lakó­ja, gondozottja. Mert Kanadá­ban ezeket az egyszerű hősö­ket nagyon megbecsülik, sor­sukat különösen figyelemmel kísérik. Kórházi ágya felett ott függ a tartományi első miniszter és Kanada minisz­terelnökének emlékirata, amellyel századik születésnap­ja alkalmából köszöntötték. Mi is felköszöntöttük. Val­lási és nemzeti hovatartozás­tól függetlenül, sokan. Mert tiszteljük őt és a sorsot, amely néki adatott. 0LÁH LAJOS baptista lelkész békevar—kipling Kanadai magyar szobrászok — A harmincnyolc művészből nyolc magyar — hangsúlyozta Ro­bert L. Elliot, Kanada magyaror­szági nagykövete megnyitó beszé­dében, a „Kortárs kanadai szobrá­szat” című kiállításon. Többük nevéről bizony — hogy Márai Sándort idézzem — „lehullt az ékezet”, Endre Boszin, Attila Készéi, Óra Markstein, Gyula Ma­rosan, Elizabeth Merei, Maria Rahmer de Nagay, Dóra de Pede­­ry-Hunt és Andrew Posa művé­szete azonban tudatosan őrzi a magyar — és az európai — kul­túra hagyományait. — Csaknem negyven esztendő után látogattam haza — mondja Maria Rahmer de Nagay, a kiállí­tás egyik szervezője. — Tanul­mányaimat az Iparművészeti Fő­iskolán, majd — 1948-tól — Olasz­országban folytattam. 1952 óta élek Torontóban. A kiállított kisplasztikák kiseb­bik része figuratív alkotás, több­ségük különféle természeti formák absztrakciója. Az Ernst Múzeum­ban megrendezett tárlat az első átfogó kanadai művészeti bemu­tató Magyarországon. B. A. 1 2 3 1. Andrew Posa: No. 33 2. Attila Készéi: El­sősegély-felszere­lés nukleáris szennyeződés esetére 3. Elisabeth Merei: Isis 4. Maria Rahmer de Nagay: Keresztelő 5. Gyula Marosan: Kanadai tél 7 1 '

Next

/
Oldalképek
Tartalom