Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-02-21 / 4. szám
Fél évszázad képei Találkozás Besnyő Évával 1932 óta él Amszterdamban. A „Hollandia Magyarországon” című kulturális és tudományos rendezvénysorozat keretében önálló kiállítása nyílt a Műcsarnokban. Több mint fél évszázad után látogatott képeivel Budapestre. Férje holland, magyar ismerősei nincsenek, ötvenhét év alatt alig beszélt magyarul, ám anyanyelvét ma is árnyaltan, idegen akcentus nélkül beszéli. Képei között beszélgettünk a Műcsarnokban. Budapest-Berlin, 1910—1932 — Édesapám ügyvéd volt, az emancipáció híveként szinte fiúként nevelte lányait. Abban az időben több értelmiségi családban uralkodott ez a felfogás. Tőle kaptam az első fényképezőgépemet, egy Kodak Brownie-t. Később is 6X6-OS, tükörreflexes gépekkel dolgoztam, csak az utóbbi években tértem át egy kisfilmes Leicára. Pécsi József mester műtermében kezdtem ismerkedni a fotográfus szakmával. A Magyar Színpad című újság tudósítójaként kerültem Berlinbe, ahol Peter Weller tanítványa lettem. A Bauhaus, az Űj Építészet, Moholy-Nagy és Rodcsenko alakították látásmódomat. Az „Üj fotográfia” elnevezésű irányzathoz csatlakoztam, amely szakított a fényképezésben addig szokásos — a romantikus festészeten alapuló — esztétikai felfogással. Hétköznapi tárgyakat fényképeztem, egészen közelről. Így lett például egy egyszerű kerékből szép forma. Ez a szemléletmód hosszú éveken át jellemezte munkáimat, mindaddig, míg dokumentarista képeket nem kezdtem készíteni a nőmozgalom számára. 1931-ben béreltem ki első önálló műtermemet. A Neofot elnevezésű baloldali sajtóirodának készítettem portrékat, riportokat. Fotográfus Hollandiában, 1932-1945 1932 nyarán az utcán sétálva szemtanúja voltam, hogy két egyenruhás náci megver egy zsidót. Azonnal hazautaztam Magyarországra, ahonnan rövidesen Hollandiába költöztem. — A következő évben rendeztem meg első önálló kiállításomat Amszterdamban. Csatlakoztam a „munkásfényképészek” csoportjához. Évekig építkezéseket kísértem figyelemmel, részben megrendelésre. Kamerával, állványokkal, üveglapokkal vonatoztam — autóm még nem volt —, majd beleszakadtam a sok cipelésbe. Több „fotófalat” csináltam különféle tengerjáró hajók díszítésére. Sorozatot készítettem az 1940-es rotterdami bombatámadás következményeiről. A háború alatt igazolványképeket gyártottam, hamis személyi igazolványokba. Amikor a zsidókat üldözni kezdték, évekig bújkáltam. Sötétkamra otthon, 1945-1970 — A felszabaduláskor szülés előtt álltam. Gyakran éjszaka is dolgoztam, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Egy ideig kizárólag gyerekekkel kapcsolatos témákat fényképeztem. Gyermekbélyegeket terveztem, majd dekorációkat egy gyermekkórház számára. Alapító tagként vettem részt a Holland Fotóművészek Szövetsége munkájában. Amikor a Kröller—Müller Múzeum kisképes diákat kért tőlem, új gépet, egy Leicát kellett vásárolnom. Ez nem volt olyan nehéz és könnyebben tudtam élesre állítani, mint a régi masinát, ami romló látásom miatt volt fontos. 1958-ban aranyérmet nyertem az első velencei fotóbiennálén. Dolle Mina, 1970-1980 — „Vén fejjel” kapcsolódtam be a „Dolle Mina” elnevezésű nőmozgalom munkájába. Minden eseményen jelen voltam, mindent rögzíteni akartam. Egy idő múlva problémát jelentett, hogy nem tudtam egyidejűleg fényképezni, meg a vitákra is odafigyelni. 20
