Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-02-21 / 4. szám
Múlt év decemberében a Magyar Televízió szavazást hirdetett meg nézői között: írják meg, kit tartanak „Az év emberének” az iparban, a mezőgazdaságban, a kultúrában és a sportban. A szavazás megtörtént, a győzteseket a televízió szilveszteri adásában mutatták be. Meglepetés nem született, a választottak évek óta jól ismert személyiségei szakmájuknak, néhány közös vonásukra azonban érdemes odafigyelni: határozott, céltudatos, őszinte, szókimondó emberek, akik az elmúlt évek során kemény küzdelmeket vívtak elképzeléseikért, igazukért, s ezekből a sorozatos csatákból végül győztesen kerültek ki. Lássuk hát, kiket is választottak a tévénézők az elmúlt esztendő legnépszerűbb embereinek: Horváth Edét, a győri RÁBA vezérigazgatóját; Burgert Róbertét, a Bábolnai Állami Gazdaság vezérigazgatóját; Markó Ivánt, a Győri Balett vezetőjét; Darnyi Tamás úszót, aki a tavalyi madridi világbajnokságon két aranyérmet nyert, s végül meglepetésre ötödikként, az utólag kialakitott kereskedelem csoport győztesévé nyilvánították Demján Sándort aki a szavazás idején meg a Skála-Coop vezérigazgatója volt. (Azóta egy újonnan alakult bank, az Általános Hitelintézet élére került.) Miniportréink a három gazdasági szakembert mutatják be, az elmúlt évben megjeleni interjúik alapján. A szegények védelmezője? Kezdjük Demján Sándorral, aki a jelek szerint annyira népszerű, hogy a rá szavazók azzal se törődtek: kereskedőknek nem írtak ki versenyt. így aztán kapott szavazatot mint ipari szakember, sőt mint mezőgazdasági is. Honnan ez a népszerűség? Az tény ugyan, hogy a Skála-Coop a legdinamikusabban fejlődő hazai áruházi hálózat, de hát kis országunkban akad még néhány jól prosperáló vállalkozás, melyeknek vezetőjét a kutya sem ismeri, vagy ha ismerik is, nem különösebben szeretik. Talán nem tévedek, ha azt mondom: Demján Sándornak az igazi népszerűségét azok — az általa kezdeményezett — Skála-akciók hozták, amelyek némely irreálisan magasra szökött ár letörésére indultak. Kezdődött néhány évvel ezelőtt egy tavaszi napon, mikor a primőr eper ára négyszáz forint fölé került. Demján, mint vásárló magánember, ezt sokallotta; mint a Skála-Coop vezérigazgatója, kiadta az utasítást: olcsó epret kell piacra dobni. S a következő napokban megjelent a 99 forintos eper standjaikon, nem jótékonyságként mert a szokásos 10 százalékos hasznuk így is megvolt. S ebben az akcióban végül is nem az általuk piacra dobott áru menynyisége a leglényegesebb, hanem az, hogy bebizonyították, az árak valóban irreálisan magasak voltak. Azóta jó néhányszor indult a Skálában hasonló akció, amelyekkel Demján kicsit népmeséi népszerűséget szerzett magának és a Skálának. (Soha rosszabb reklámot !) De ki is ez a (ahogy nevezik) „sztár-menedzser”? Élettörténete néhány mondatban: az erdélyi Bórvelyen született 1943-ban, s a második világháború után került Magyarországra. Nehéz gyermekévek következtek, egy darabig még állami gondozásba is került. Szakmai karrierje egy vidéki szövetkezet vezetőjeként indult, majd harminchárom évesen kinevezték az újonnan épült Skála Áruház igazgatójának. Olyan sikeresen vezeti, hogy két év múlva több más áruházzal egyesülve, létrejön a Skála-Coop, a mindmáig legdinamikusabban fejlődő áruház-hálózatunk. Alapításától 1986-ig Demján a vezetője, az ő nevéhez fűződik a Skála-filozófia kialakítása: „Nézd meg, mit csinál a maszek, s tedd ugyanazt, de nagyban!” Mesélik, hogy legjobb piackutatóknak a magyar vámosokat tartja, „Csak meg kell nézni, mit hoznak külföldről a magyar turisták, s máris tudhatjuk, mit kell importálnunk!” Demján az utóbbi években sokat szerepelt az újságok hasábjain, s arra, amit mondott, mindig oda kellett figyelni. Különböző nyilatkozataiból idézünk: — Mennyire van a Skálában minden az ön képére formálva?' — Kezdetben tíz százalékban, ma már a szerepem alig egy százalék — felelte. — Csak annyi, hogy teret engedek a többi vezetőnek. — Megpróbálták-e önt lehetetlenné tenni? — Folyamatosan, de ez érthető, hiszen versenyben vagyunk. Azt a székely mondást vallom: „Jobb, ha száz ellenséged van, mintha egyvalaki sajnál.” — Ha a kezébe adnák a teljes magyar kereskedelmet, mihez kezdene? — Sikertelen ember lennék. Egy vállalatnál ugyanis könnyebb bizonyítani, mint a hivatalnoki rendszerben boldogulni. — Nemrégiben azt nyilatkozta: az eloszlás legyen szocialista, a munka mértéke azonban csak a teljesítmény legyen. — Többnyire még keményebben szoktam fogalmazni. Szerintem nem lehet szocialista vagy kapitalista módon dolgozni. Dolgozni csak hatékonyan, vagy nem hatékonyan lehet. A világpiac nem úgy értékeli a munkát és a terméket, hogy szocialista, vagy kapitalista. Szocialista módon csak elosztani lehet.. A „könyörtelen" gyárigazgató Az ipari kategóriában a vetélytársakat messze megelőzve lett az első Horváth Ede — mindenki meglepetésére. (Ez alól nem kivétel maga Horváth Ede sem.) Mindeddig úgy vélték róla, hogy nem tartozik a népszerű vezetők közé, igaz, erre soha nem is törekedett. Sőt, az utóbbi években gyárigazgatói intézkedései mindig kisebb-nagyobb társadalmi vitát váltottak ki, így történt ez a munkakezdés előtti alkoholszondázás bevezetésekor; a munkafegyelem megszilárdításakor; amikor feleslegesnek bizonyult munkaerőről mondott le és így tovább . . . Horváth Ede lett a „könyörtelen vezető” jelképe. A mérleg másik .serpenyőjébe került — amiről viszont kevesebbet beszéltünk — mindennek következménye: az általa vezetett gyár az ország legjobban szervezett ipari üzemévé vált, amely az elmúlt öt évben — egyedülállóan — megduplázta a termelését; nyereséges, versenyképes a nyugati piacokon is; a dolgozók fizetése jócskán meghaladja az országos átlagot. Most ezzel a „népszavazással” kiderült, példamutató és következetes szigorúsággal is szerezhet valaki népszerűséget. Mert tény, hogy Horváth Ede sohasem követelt többet másoktól, mint magától. Közismert, hogy reggel hattól este kilencig bent található a gyárban, szabadságát évek óta nem vette ki, szóval a gyár az első otthona. Sokan tudják róla azt is, maga sem titkolta soha, sőt büszke rá, hogy a negyvenes évek végén egyike volt az ország (akkor agyonreklámozott) „sztahanovistáinak”, élmunkásainak. S az egy a kevesek közül, aki a sztárhullám elmúltával is fenn tudott maradni. 1951-ben nevezték ki gyárigazgatónak, s mára ebben a „szakmában” is az elsővé lépett elő- Talán mert igazgatóként is maradt, aki munkásként volt: a jól végzett, tökéletes munka megszállottja. Horváth Ede csak nagy néha ad nyilatkozatot. kerüli a nyilvánosságot („Nem beszélni kell, hanem dolgozni, az mindent elmond”), de ha megszólal, abból hamar kiderül, miért is ő ma a legjobb gyárigazgató az emberek szemében: — ön gyakran jár tengerentúlra, az USA- ba, hiszen az Egyesült Államok a RÁBA legnagyobb piacai közé tartozik. Az ott látottak közül mit kellene és lehetne átültetni Magyarországra? — A legfontosabb, hogy az USA-ban nagyon szigorúan veszik a gazdaságosságot. .. Minálunk a pénz értéke, a gazdaságosság ugyan jobban előtérbe került az utóbbi időben, de az igazsággal még mindig nehezen nézünk szembe. Persze, nem lehet csak egy gyárban megtenni ezt, hanem országos méretekben kellene. Mert egy gyár Magyarországon, ha tényleg gazdaságosan akar termelni, könnyen lehet, hogy az első hónapban meg fog bukni. Mégpedig azért, mert nincs szállítói konkurencia, nincs verseny. Vagyis ha nekem valaki drágán szállít és én azt kifogásolom, akkor sem mehetek máshová. Vagy elfogadom az árat, vagy áru nélkül maradok 14
