Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-27 / 26. szám
M agyar film eseknél f Zsigmond Vilmossal a Cinematic Directions nevű vállalatának irodájában oeszélge tünk. A falakon kitüntetései sora látható; az Oscar, az Emydíjak, a Brit Filmakadémia díja, illetve ezekre a díjakra való jelöléseiről tanúskodó oklevelek. Mi mással kezdhetnénk beszélgetésünket, mint a főiskolás évekkel. — Körülbelül kétezren jelentkeztünk az operatőri szakra és ebből csak huszonötünket vettek fel. A második évtől Badal János és Illés György voltak a mestereim. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy két ilyen kiváló tanár mellett tanulhattam meg a szakmát. Amikor 1955-ben befejeztem a főiskolát, a filmgyárba kerültem, ahol persze először asszisztensként kellett dolgoznom. Ugyanebben az évben forgattuk Badal Jánossal a „Bakaruhában” című filmet, amelyben néhány snittet már egyedül vehettem fel. Ezenkívül egy zenés táncos filmet fényképeztem. Otthon ez volt az egyetlen önálló munkám. — Aztán jött 1956 . . . — Az Egyesült Államokban mindent elölről kellett kezdenem. Iskolába csak azért jártam, hogy megtanuljak angolul, de nem volt sok időm erre, mert valahogy el kellett tartanom a családomat. A feleségemmel Bécsben házasodtunk össze és már az első két évben született két gyermekünk. — Az első időben milyen munkákat kapott? — Mindenfajta munkát elvállaltam, aminek persze semmi köze nem volt a filmszakmához. Megpróbáltam ugyan olyan munkát találni, ami legalább egy kicsit közelállt a fényképezéshez, laboratóriumokban dolgoztam, ahol menő fényképészek filmjeit nagyítottam. Dolgoztam például John Hamiltonnak, aki elsősorban filmforgatáson fényképezett. — Már Hollywoodban dolgozott? — Nem. Először Chicagóban töltöttem néhány hónapot, majd New Yorkban egy évet. De nem szerettem New Yorkot, mert ha szegény vagy. nincs kocsid, meg házad a Long Islandon, akkor nem is érezheted magad igazán embernek. Nyáron borzalmas meleg van, télen szörnyen hideg, ezért aztán az első alkalmat megragadtam, hogy eljöhessek Kaliforniába. Még ekkor sem rendelkeztem elegendő tapasztalattal, de úgy adtam el magam, mintha mindenhez értenék. Los Angelesben is egy laboratóriumba kerültem, itt is csak a nagyítások révén voltam közel a filmhez. A színes nagyítás még itt is újdonságszámba ment, és amikor a „West Side Story” című film sajtó-, illetve reklámanyagát nagyítottam, ez úgymond filmtörténeti eseménynek számított, mert az első film volt, amit színes fényképekkel reklámoztak. — Ettől kezdve minden simán ment? — Egyáltalán nem, mert volt olyan időszak is, amikor egy ügynöknek dolgoztam és házról házra járva gyerekeket fényképeztem. Átlagban húsz percem volt arra, hogy a gyerekeket lefényképezzem, igazi futószalag Az 1928-ban alapított Oscar-díj megszerzése a filmszakmában dolgozó színészek, rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók leghőbb I vágya. Az alapítás éve óta sok olyan [ magyar származású filmes kapott )scart, akiről elfelejtkeztünk, vagy ha | emlékszünk is nevükre, már nem tudjuk róluk, hogy pár évtizeddel ezelőtt ebben a kitüntetésben részesültek. Persze — mint sok mindenhez az léletben — nem elég csak a tehetség, I jszerencse is kell ahhoz, hogy egy-egy| díj „összejöjjön". Ez is kiderült hollywoodi beszélgetéseimből; az Oscar-díjas Zsigmond Vilmossal, |a szintén Oscar-díjas maszkmesterrel! Elek Zoltánnal és Kovács László operatőrrel, akinek tehetsége és |hírneve az Oscar-díjasok tehetségével! és hírnevével vetekszik. munka volt. Állandóan csak a filmezésen járt az eszem és amikor már egy kicsit megtanultam angolul, végre találkoztam néhány fiúval, akik az egyetemen kisfilmeket készítettek. Egyszer elhívtak, hogy segítsek nekik. Dokumentumfilmet akartak készíteni egy vak fiúról, ezt természetesen ingyen megcsináltam, csak azért, hogy végre valami olyannal foglalkozzak, amit tanultam és megmutathassam mit tudok. Lassan más munkákat is kaptam. Ebben az időben, úgy 1960-63 között nagyon sok pénzt fordítottak oktatófilmek készítésére. Emellett elkezdtem a televíziónak híradó filmeket csinálni és szintén a televízió bízott meg dokumenitumfilmek forgatásával. Ezek tulajdonképpen portréfilmek voltak, az volt a sorozat címe, hogy „Story of ...” és mindig más-más foglalkozású emberről készítettünk filmet. Volt köztük tanár, kosárlabdatréner, futóbajnok. Itt tanultam meg, hogyan kell gyorsan és sallangmentesen dolgozni. Hogyan kell világítás nélkül elkapni egy hangulatot, ráérezni a helyzetekre. — Szabadúszóként dolgozott? — Mindig egy-egy produkcióra szerződtünk, de a problémát az okozta, hogy nem voltam szakszervezeti tag. Ennek Amerikában rendkívüli a jelentősége. Erre a korszakra jellemző, hogy sok vállalat foglalkoztatott szakszervezeten kívülieket, ugyanis ezeket sokkal olcsóbban kaphatták meg. A Film Sale nevű vállalatnál öt évet dolgoztam. Amikor már jól ment a cegnek, aláírtak egy szerződést a szakszervezette!; e szerződés segítségével automatikusan én is bekerültem. Ez volt életem egyik fordulópontja, mert ettől kezdve hivatalosan is a menők közé számítottam. — Mikor kezdett el játékfilmet forgatni? — Eleinte alacsony költségvetésű játékfilmek forgatásán vettem részt, ahol se az író, se a rendező, se a színész nem volt híres. Ezeket a filmeket általában Amerika déli részén árulták, ahol mindegy, hogy mit vetítenek, csak mozi legyen. Ekkor dolgoztam együtt Kovács Lászlóval is, ő volt az asszisztensem, a fővilágosítóm, egyszóval ketten csináltuk az egész filmet. Egyszerű krimik, vagy szexfilmek voltak, aztán a kor igényének és divatjának megfelelően átalakultak „motoros” filmekké. Ebben az időben minden fiatal, aki csak tehette motoron járt, bandába szerveződött. Ebből az alaphelyzetből indultak a filmek és ezek közül nőtt ki Kovács egyik leghíresebb alkotása, az „Easy Rider” (Szelíd motorosok) című film is. — Mi volt az első komoly játékfilmje? — Az első olyan film, aipit már nyugodtan vállalhattam a Prelude volt, amellyel igen sok időt töltöttünk. A történet egyszerű, egy szupermarketben játszódó szerelmi történet. Egy férfi boldogtalan a rossz házassága miatt, a gyerekeivel is zűrjei vannak, amikor hazamegy, a garázs előtt szétszórva találja a gyerekek játékait, nem tud bemenni a garázsba. Mikor aztán belép a lakásba a felesége ordít, hogy miért jött ilyen későn haza, hol a pénz. Amikor odaadja a fizetését, a felesége egy listával lezavarja vásárolni. Minden zajos, idegesítő. Amikor belép a szupermarketbe, minden csendes, minden nyugodt, halk zene szól, szépek az áruk, gyönyörűek a gyümölcsök. Vásárolni kezd. majd meglát egy csodálatos nőt, és rögtön beleszeret. Hogy imponáljon a nőnek, mindenféle drága dolgot rak a bevásárlókocsijába, kaviárt, pezsgőt, amit persze nem tud kifizetni. Mindent vissza kell pakolnia a polcokra, s a nő közben elmegy. Utánaszalad, s a parkolóban látja, amint a kocsija csomagtartójába rakosgatja a vásárolt dolgokat, és persze azt is, hogy a nőnek öt gyereke van és a férje pedig ugyanúgy ordít, mint vele otthon a felesége... Ezt a kis filmet is benevezték Oscar-díjra, bár végül nem kapta meg, ma is nagyon kellemes visszaemlékezni rá. — Ez a film már üzleti siker is volt? — Ezt már mutogathattam a producereknek, a stúdióknak. Elkezdtek hívogatni, hogy látták a filmet, nem dolgoznék-e nekik. Ekkor kaptam meg Peter Fonda „Bérelt kezek” című filmjét, amit Fonda maga rendezett. Tulajdonképpen Kovács Laci forgatta volna a filmet, mert Fonda az „Easy Rider” forgatásakor nagyon megszerette, de Laci ekkor Altmann-nal dolgozott és ő ajánlott be a Universal stúdióba. Egy másik alkalommal, amikor Altmann akart Kovács Lacival dolgozni, de Laci már más filmet forgatott, Altmannhoz ajánlott be. Eddig az időpontig sokat dolgoztunk együtt s ekkor váltak ketté útjaink. Ezt a filmet amit Altmann-nal forgattam, szerintem már be kellett volna nevezni Oscarra, de ezt nem tette meg a stúdió. Benevezték viszont az Oscar angliai megfe-12