Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-22 / 23. szám
A O augusztusában a Soli IDeo Gloria, a református egyház évtizedes haladó hagyományokkal bíró ifjúsági szervezete és a népi írók könyvkiadója, a Magyar Élet felhívására több mint hatszázan jöttek össze Szárszón nyári táborozásra és tanácskozásra, hogy tiltakozzanak az esztelen háború ellen és keressék a jövő útjait. A népi írók és a fiatalság minden rétegének képviselői — diákok, munkás, paraszt és értelmiségi fiatalok — példát adtak arra, miként lehet — a világnézeti különbségeket tiszteletben tartva — együttgondolkodni sorsdöntő kérdésekről. E hagyomány folytatásaként 1986 őszén Helyünk, sorsunk és a népek barátsága Kelet-Közép- Európában címmel Szárszó volt a helyszíne annak a tanácskozásnak, amelyet a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára és a Confessio szerkesztősége rendezett. Dr. Tóth Károly püspök, a Zsinat lelkészi aleln őke a témaválasztást indokolva elmondotta: mindenkinek szívügye kell legyen a Duna-medencében élő népek békés együttműködésének előmozdítása, erősítése, s ez együttgondolkodást és előremutató javaslatokat kíván. A balatonszárszói református parókián régi barátok — néhányan az 1943-as konferencia résztvevői közül — és olyan fiatalok gyűltek össze, akiket az első szárszói találkozóról hallottak, olvasottak vonzottak ide. Ott volt Balogh Edgár, a nemzetiségi, kisebbségi kérdésekben nagy tekintélyt szerzett romániai magyar író, Püski Sándor, a New Yorkban élő könyvkiadó, a 40-es évek szárszói konferenciáinak egyik életrehívója, és Bérei László, akt — 77 évét meghazudtolva — ugyanolyan frissességgel kattogtatta fényképezőgépét, mint 1943- ban. Dr. Tóth Károly püspök bevezető előadásában helyzetünk józan, reális felmérésére intett. Ismerjük meg pontosan — mondta — a Duna-medence sajátosságait, az ellentétek eredetét; mi okozza azt, hogy az egyik helyen megvalósulhat a béke a nemzetiségek között, a másik helyen pedig nem. A közös sors közös feladatokat is jelent. Természetesen ezt a bonyolult kérdést nem öncélú bírálgatással, hanem csak felelősséggel közelíthetjük meg, mégpedig úgy, hogy közben a népek közötti megértésre törekszünk. Az egyházak szerepét három pontban határozta meg: hozzá kell járulniuk a magyar nép történelmi tudatának ébrentartásához ; a magyarországi magyarság körében is erősíteni a nemzettudat érzelmi, szellemi és lelki tartalmának fontosságát és foglalkozniuk kell a határainkon kívül élő kisebbségi magyarság helyzetével, a közös kultúra, a szellemi értékek megőrzése céljából. Kelet-Közép-Európában elfoglalt helyünket és a népek közötti kapcsolatokat az irodalom, a történelem, a szociológia, a néprajz 1986 őszén Szárszón balról jobbra: Mohácsi László, Sebestyén László, Györffy Sándor, Balogh Edgár, dr. Kanyar József, Püski Sándor, Püski Sándorné, Somodi István, Fitos Vilmos, Kulifay Albert, Adorján ^ Józsefné, dr. Kálmán Lajos, Bérei László, Denke Gergely Az 1943-as szárszói találkozó résztvevői. Az első sorban jobbról balra botra támaszkodva Erdei Ferenc, Majláth Jolán, Darvas József, Veres Péter. A második sorban balról a második csíkos ingben Szent-Györgyi Albert FOTÖ: BÉROI LÁSZLÓ és a református egyház oldaláról vizsgálták az előadók. — Az irodalomban tükröződik leginkább az, hogy milyen mélyen él a térség népeinek szívében a testvériség utáni vágy — emelte ki előadásában dr. Czine Mihály egyetemi tanár. — A legnagyobb kelet-európai álmot, a népek egymásra találását, a nemzetiségek közötti híd-szerep kiépítését a Balogh Edgár vezette Sarló mozgalom fogalmazta meg. Ezek a gondolatok a Márciusi Frontban és 1943-ban Szárszón éltek tovább, egységes vonalat mutatva. Sok régi sorompó leomlott, de a gondok egy része újra éledt és felerősödött. Kötelességünk tehát felmutatni a valóságot, a tényeket, folytatni — ahogy lehet —, a „templom” építését. Nagy gondot kell fordítanunk az emberré nevelésre, s ebben az irodalomnak megkülönböztethetően nagy szerepe lehet. A jelenlevők közül többen emlegették a Soli Deo Gloria mozgalomban szerzett ma is hasznosítható tapasztalataikat. Az ifjúságra sokkal jobban kellene figyelni — mondták —, szorosabb kapcsolatot teremteni velük. Záporoztak a kérdések, amikor dr. Kiss Gy. Csaba, a Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjának tudományos főmunkatársa számolt be az intézet munkájáról. Az érdeklődőknek válaszolva elmondotta, hogy foglalkoznak a határainkon kívül élő magyarság átfogó vizsgálatával. Az eligazodást adatbankrendszer segíti, évkönyvet, forrás- és okmánytárat is kiadnak. A jelenlegi problémák jobb megértéséhez és helyes megítéléséhez elengedhetetlenül szükséges a tisztánlátás, tudni azt, hogyan alakították a történelem során Európa és különösen Kelet-Közép-Európa népeinek arculatát a nemzetiségi kérdések. Varga Csaba író szociológus azt fejtegette, hogy az értelmiségre jellemző manapság egy bizonyos befelé fordulás, holott aktivitásuk nem nélkülözhető a nemzetek, nemzetiségek közötti kapcsolatok erősítésében sem. Elemezte a magyarság demográfiai helyzetét is, s azt, mit tehet a társadalom, az állam a kedvezőtlen folyamatok megállítása érdekében. Véleménye szerint további gazdasági, kulturális reformokra lenne szükség ahhoz, hogy megszűnjön a sokszor önkizsákmányoló életmód, hogy a közösség dolgai iránt fogékonyabb személyiségeket neveljünk. A magyarországi és a szomszédos országokon belüli magyar kultúrát — folytatta —, a közös anyanyelv, s a közös hagyományok teszik egygyé. Amint aláhúzta: az országhatárokon átívelő magyar kultúrának egyik alapvető fejlődési feltétele, hogy annak nemzetiségi kultúraként létező ágai önállóan, sa-20
