Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-22 / 23. szám
MEGJAVÍTANI AMIT ELRONTOTTAK gyan az 1984 végén elkészüli, víztározó töltésein haladunk, madarak tízezrei ülnek a vízen vagy rebbennek föl az orrunk előtt. Nemes kócsagok is. Két teljes tekercs film: 72 kocka. Ennyit fényképeztem le közülük. „Ritka madár” — nemcsak madarakra mondjuk. „Ritka vendég” — ezt jeleníti a kifejezés. Ahogyan látom, a nemes kócsag meg a többi — a kiskócsag, a kanalas-, szürke- és vörösgém (nyolc, tíz, harmincegy, húsz párt számláltak belőlük össze 1980-ban) — már nem ritka vendégek errefelé. De a tihanyi Külső-tóról se feledkezzünk meg! Igaz, hogy sem a madárvilág sem a Balaton tisztaságának védelme szempontjából nem olyan fontos, mint a Kisbalaton és környéke, de azért e riport címe, amit egyébként Berendi Jánostól kölcsönöztem, reá éppen úgy vonatkozik, mint a Kisbalatonra. Azon a bizonyos — 1947-es — keszthelyi szakbizottsági ülésen ugyanis Berendi ezt mondta: „Az volna a legcélszerűbb, ha ... igyekeznénk megjavítani azt, amit a múltban a vízrendezéssel elrontottak.” A Tihanyi-félsziget hazánkban az első tájvédelmi körzet, 1952-ben lett azzá. A Külsőtó 1976-ban került a természetvédelmisek kezelésébe. Ekkor zárhatták el a kifolyó csatornát, és kezdődött el a tó természetes feltöltődése. öt esztendőn át tartott, amíg a víz magassága elérte eredeti szintjét. És fele ennyi időbe se telt, amikor megkezdődött a vízimadarak visszatelepülése. A Kisbalatonnal azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Igaz, egy része 1951 óta fokozottan védett madárrezervátum. Ez 1403 hektárnyi terület. Itt a madarak költőhelye, s ez a kis világ nemcsak a kirándulók, a fotósok vagy riporterek számára tilos, hanem még a természetvédelmi őröknek is az a költés és a fiókanevelés idején. Pedig: leírhatatlanul és lefényképezhetet- Az újjászületett Külsö-tó Sajkád felől lenül csodálatos ez a táj! Még a hozzá vezető út is felejthetetlen. A három kilométeres Hévíz-csatorna, benőve a fehér vízililiomok és a kikericssárga vízitök virágok ezreivel, tízezreivel. Vagy itt a Gurguló-csatorna: igaz, a húszas években ásták, részese volt a Kisbalaton lecsapolásának, ám erről nem ő tehet, hanem akik készíttették. De nemcsak tiszta vize, növényvilága, a szemet-lelket gyönyörködtető virágos káka és a többi miatt lett számomra kedves, hanem azért is, mert legalább nevében őrzi a pákászélet egyik mozzanatát. A csatornán ugyanis nem volt zsilip, s amikor a pákászoknak át kellett emelniük csónakjaikat a Zalára, fatörzseken gurították át nehéz járművüket az egyik víziútról a másikra. És irigylem, nagyon, Palkó Sándort, a Madártani Egyesület megyei szervező titkárát, hogy egy héten át itt élhetett, ezen a csodálatosan szép Diás-szigeten, vezetve a madártani kutatótábort. A részvevők: az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály. Aztán irigylem azért is, hogy gyűrűzés közben kézközelböl megcsodálhatott társaival kereken hétszáz madarat. És még inkább azért, hogy jövőre — ha az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal hozzájárul — beevezhet társaival a tilos területre, persze már csak augusztusban, jóval a fiókanevelési időszak után, és vasvillával kiszedik majd a Kisbalaton tükrét egyre inkább elborító kolokánt, ezt az erőszakos vízinövényt. De ami egyik helyen sok, a másikon kevés. Az eredeti, vagy inkább a megmaradt Kisbalatonon túl sok, a mellé épült víztározón egyelőre túl kevés a zöld. Pedig a tó és a tározó: egymás kiegészítői. A tározó tulajdonképpen „kifárasztja” a Zalát. Arra készteti, hogy mielőtt eredeti medrébe és a Balatonba érne, kanyarodjék egyet, járjon be hosszabb utat, s közben szépen rakja le a hordalékát. De ne csak azt, hanem a szennyező nitrogén- és foszforvegyületek egy részét is. Mióta a tározó megnyílt, nemhogy tovább romlott volna, hanem tisztult a Magyar Tenger vize. Pedig ez még csak az úgynevezett első lépcső. Ha megépül a második tározó, és az elsőben elszaporodik a nád, iákkor a tisztulás teljesebb lesz. Lakatos József állítja, hogy a Kisbalaton és a víztározó — ahogyan ő elkeresztelte: az Üj- Kisbalaton — párosa a madarak szempontjából is remek együttes: — A fészkelőhely, persze, még mindig a Kisbalaton — mondja, és közben magyarázza, hogy ezért kell gondosan ápolni a nádat. Palkó Sándor a madárgyűrü-kollekcióval Mert a madárnak kell a friss nád, az előző évi, az egészséges, amit le tud szépen hajtogatni, úgy fél méternyire a víz fölött. De kell neki a régi, az avas nád is, mert azt könnyű letörni, és belőle fészket rakni. . . A Kisbalaton 1403 hektárnyi fokozottan védett, idegeneknek tilos területe tehát úgy, ahogyan van, teljes egészében fészkelőhelynek mondható. No, de mire jó a madaraknak a víztározó? Én e pillanatban csak azt látom, hogy az úton, amely mintegy kettéosztja a hatalmas, 1870 hektárnyi vízfelületet, végig autók, motorok parkolnak, a víz szélén meg botok ágaskodnak, ahogyan mondani szokásos, egyik végükön ember, a másikon meg giliszta. Amikor mindezt elmondom kalauzomnak, Lakatos József csak kacag: — És akkor mit keres itt ez a kismillió madár? És magyarázza tovább: a hatalmas, nyílt vízfelületen — még akkor is, ha több lesz rajt a növényzet — biztonságban érzi magát a madár, hiszen messzi belátja a környéket, érzi, hogy nem tudnak váratlanul lecsapni rá. Aztán: a víztározó máris tele van apróhallal, amire a horgász rámondja „szeméthal csak ez!”, de a madárnak éppen az ilyen kell. S igaza lehet, mert a horgászok az út mentén bizony nem sok zsákmánnyal dicsekedhetnek, a madarak azonban sűrűn le-lecsapnak, és zsákmány nélkül kevés emelkedik vissza a légbe. — Hát ez az! — mondja elégedetten Lakatos József. — Ezeknek már nem kell negyvenötven kilométert röpülni, hogy a fiókáikat etetni tudják, csak átrándulnak ide a Kisbalatonról, pár kilométer az egész, és a szárnyrakapó új generációnak is könnyebb így az élete. Szó szerint idézem, mert úgy mondja, mint valami összefoglalást: — Áldásos dolog éf, nagyon! Meg az is, amit egy televíziós híradóban láttam: a riporter arról faggatta a vízügyi szakembert, milyen 1986 nyarán a Balaton vize. A szakember válasz helyett fogott egy poharat, áthajolt a csónak peremén, mert a tó közepe táján voltak, megmerítette a vízben, aztán kiitta. — Ilyen! — mondta. — Ma már ilyen. GARAMI LÁSZLÓ 18
