Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-11-22 / 23. szám

/

megjavítani

AMIT

ELRONTOTTAK

Az egyiket, a Tihanyi-félsziget úgynevezett Külső-tavát, a tihanyi apátság „rontotta el”, amikor vizét 1807 és 1809 között levezettette. E pótolhatatlan természeti érték — akár állat-, madár- és növényritkaságok rezervátumának is nevezhetném — tönkretétele pedig nem kevésbe került, vagy harmincezer békebeli koronának megfelelő összegbe.

A másik természeti kincs „elrontásáról” azonban már nemcsak az ember tehet. Ahogyan az „A Kishalaién kialakulásának hidrológiai és időrendi viszonyai” című tanulmányban olvasom, e víz egykori balatoni öblének pusztulását három tényező okozta. Az egyik a tőzegesedés több tízezer éve tartó folyamata. A másik a Zala folyó, amely hordalékát itt rakta de. A harmadikat csak így említi a kézirat: „emlberi beavatkozás”. Ez utóbbi 1905-ben kezdődik, amikor is „hasznos töltésekkel” kurtíthatja meg Festetics György és László az öböl egyik oldalárai a másikra való átkelés hosszát és időtartamát. Azután elkezdik szabályozni a Zalát, s az eredmény: a mesterségesen fölgyorsított folyó a Kisbalatonba érve hirtelen lelassul, s még több üledéket rak le, mint eddig. És végül, 1922-ben bekövetkezik a döntő hadművelet: az általános lecsapódás.

így pusztult tehát el a Balaton két madárparadicsoma. A Külső-tóból mi sem maradt, a Kisbalatonból pedig csak egy 0,68 négyzetkilométeres szabad víztükör, amely azonban évről évre tovább zsugorodott.

Hogy mit jelentett a Kisbalaton vagy a tihanyi Külső-tó lecsapolása?

1

2 3

16

' TAJ'

BELÉPÉS % íÓV

04/75, % *;

TERMÉSZETBARÁTOKNAK!