Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-09-01 / 17. szám
M kár is megörökítette sok-sok zsánerképen. Glatz Oszkár több mint három évtizeden át festett Bujákon. „Az én igazi műhelyem a falusi földes szoba, ahol nem kell vigyázni, ha a festék leesik’’ - vallotta. Buják díszpolgárává avatta, temetésén ott volt az egész falu. Lakóházát emléktábla jelöli. Elmondhatjuk hát, hogy amikor a művész menye, Glatz Henrikné, férje végakarata szerint Bujáknak ajándékozta a festődinasztia (Glatz Oszkár felesége és fia, Henrik is festők voltak) művészi hagyatékát - az örökség „hazajött”. Hetvenhét kép, 13 vázlatkönyv, fényképek, személyes használati tárgyak kerültek a birtokukba. E szép örökségnek szeretnének méltó helyet kialakítani Bujákon, de ehhez még sok pénzre van szükség. A régi plébániaépületet kívánják felújítani. Annak két termében rendeznének állandó Glatz-kiállítást, a másik két teremben pedig a világhírű tudós, Szent-Györgyi Albert életét, munkásságát mutatnák be. A tanácselnök levéltári kutatások során bukkant rá, hogy a Nobel-díjas tudós a Buják melletti Kiskér-pusztán gyerekeskedett, édesapja ott volt jószágigazgató. írt Szent-Györgyi Albertnek, megkérdezte, emlékszik-e még Kiskér-pusztára? „Csak a Kiskér-pusztán eltöltött időmet tekintem gyerekkoromnak, csak az ott-töltött idő hagyott nyomot bennem gyerekkoromból” - válaszolta.- Vajon mi indít egy tanácselnököt arra, hogy a háromezer lakosú község sok gondja-baja, napi intéznivalói mellett még levéltári kutatásokat is végezzen?- Szenvedélyesen szeretem a múltat - válaszolja. - Meggyőződésem, hogy a helységnek, amelyiknek nincs múltja, annak nincs jelene, és nem lehet jövője sem. Szeretném fiataljainknak megmutatni, példaként eléjük állítani azokat a nagy embereket, akik köztünk, velünk éltek valamikor. Éppen idáig érünk a beszélgetésben, amikor nagy mozgolódásra leszünk figyelmesek: - Jönnek, jönnek! - kiáltja valaki - és tényleg, már látni, ahogy a hegyi templom felől ereszkedik le a násznép vidám énekszóval. Legelöl a vőfélyek, pántlikás kalapban, mögöttük a rózsaszínbe öltöztetett kis koszorúslánykák, majd a vőlegény és a csudaszép menyasszony. Az esküvő csak a mai napra szóló játék, de a két fiatal tényleg menyasszony-vőlegény. A menet két oldalán nagy tálcákról kínálják a foszlósbelű, mazsolás örömkalácsot, a bujáki esküvő hagyományos eledelét. Pillanatok alatt el is fogy. Mutatóba hoznak néhány tálca „tubu”-t is, azaz galambformájúra sütött péksüteményt. A madárka feje, megcsavart farka ugyancsak kalácstésztából készült, a szeme pedig két szem feketebors. Ahogy a menet a színpadhoz ér, az ifjú pár és kísérete fellép a dobogóra, az egyik vőfély pedig botjával nagyot koppantva elkiáltja magát: „Eladó a menyasszony!” - És megkezdődik a menyasszonytánc. Először a színpadon álló férfiak teszik a pénzt a kalapba, és forgatják meg a menyaszszonyt, aztán a közönség soraiból szállingóznak fel a legények és nagypapák, sőt - ne tessenek csodálkozni - a nagymamák is ... és csak ropják, ropják az egyre kipirultabb menyasszonnyal. P. GÁL ESZTER FOTÓ: GÁBOR VIKTOR 25
