Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-08-18 / 16. szám
Már messziről meglátszik, hogy jeles kiránduló' hely. Nyáron, augusztus húszadika környékén pedig a szó szoros értelmében búcsúhely, azzal a különbséggel, hogy nem Máriászászlókkal jönnek ide szinte egész Dél-Magyarországról csapatostul, a fiatalok és öregek, hanem piros-fehér-zöld, magyar nemzeti lobogókkal. Éppen kilencven évvel ezelőtt, 1896-ban tartottak itt először ünnepet, a honfoglalás milleneumán s ha most belelapozunk az arról szóló híradásokba, sokminden felett eltűnődhetünk. Az ifjú Móra Ferenc például versben fejezte ki felháborodását amiatt, hogy a király, a magyar király nincs ott az ünnepségen. (Azt és úgy nem írhatta le, hogy - Ferenc Jóskát nyílván nem érdekli a magyarok honfoglalása.) Ady Endre pedig - ugyancsak fiatalon, de már egy néhány évvel későbbi pusztaszeri fényes ünnepségről - azt kiáltotta világgá, hogy nem a nép Magyarországa ünnepel itt. Annak nyomait, sőt következményeit még ma is megláthatjuk, hogy 1896-ban még egymás közt sem tudtak megegyezni az illetékesek abban, hol is lehetett hát pontosan az a hely, ahol ezer évvel ezelőtt a hét vezér megtartotta a honfoglalás befejezésével az első országgyűlést. Ezért aztán két Árpád-emlékművet is állítottak: az egyiket Pusztaszer község határában Kistelektől északra, tíz kilométernyire, a másikat Kistelektől keletre, nyolc kilométernyire, Sövényháza határában, amely helyet Ópusztaszernek neveznek. Napjainkra kiható következménye ennek csupán az, hogy akik Budapest, illetve Kecskemét felől mennének az árpádligeti emlékeket megtekintetni, ha nem ismerik e „históriát”, már hamarabb letérnek az útról - a Pusztaszer-t jelző táblánál - és amikor az itteni Hétvezér-emlékművet meglátják, csak elcsodálkoznak: - Hát ilyen kicsi és ilyen sivár a környéke?! Mert a történészek és régészek következtetései - sőt bizonyítékai - alapján azóta egyértelműen „kimondatott”, hogy csakis az ópusztaszeri magaslat lehetett az első országgyűlés színhelye. Ez lehetett az alkalmas hely a nagy tanácskozásra, ezért kezdték aztán nem is olyan sokkal később ezen a helyen építeni Szer Monostorát. Hatalmas monostor ez, még így romjaiban is impozáns. Vajon milyen lehetett az életük azoknak, akiket itt mellette temettek el, akiknek csontjait több, mint ezer év után napjainkban a régészek vizsgálják sokféle módon?! Móra Ferenc leírta, hogy mint a szegedi múzeum igazgatója, ásatásokat is végzett ezen a környéken és egyszer az egyik sírban talált egy csontsípot. Kirázta belőle a földet, megfújta és a síp - szólt is szépen. Vajon milyen dallamokat fújhatott rajta utolsó gazdája? És hová lehetett az a sok-sok építőkő, ami ma hiányzik e monostor romfalaiból? . . . Katona József - a Bánk bán írója - még nagyobbnak látta e romot, mert azt írta: pusztai betyárok, útonállók laknak benne és hollók „krákognak” rá az idetévedt utasra, hirdetvén a leselkedő veszedelmet. A régi köveket pedig nehéz ökrösszekerekkel hordták el és építettek belőlük új majorokat. Itt Ópusztaszeren már évek óta épül a monostorrom szomszédságában egy különös formájú, köralakú nagy jurtára emlékeztető, fábólvalónak tűnő épület. De már így félkész állapotban is nézhetik a látogatók: - ebben állítják fel a híres Fesztykörképet, amelyet Feszty Árpád a milleneumra készített, emlékeztetvén a nézőt a magyarok bejövetelére. A történelmi romantika korának szülötte ez a kép. A második világháború idején Budapest ostroma alatt és után szó szerint; - „aki kapta marta” - darabokra vagdosták szét és az ország legkülönbözőbb helyeiről kellett azóta öszszegyűjteni. Egyes részletek végleg eltűntek, az egésznek az összeállítása és rekonstruációja még ma is folyamatban van. Lassacskán összegyűlik a régen eltervezett szabadtéri múzeum anyaga is. Legszembetűnőbb darabja ma egy hatalmas billenőeke (gőzeke) amelyet még a múlt században - mint a mezőgazdaság gépesítésének egyik első masináját - még a Paülaviciniek állították munkába.- Nagyszerű szerszám volt ez a maga idejében! - mondogatják mellette azok, akik még látták munkában vagy éppen dolgoztak is vele. (Például a hatvannégy éves okleveles mezőgazda Pallavicini Károly is, aki bécsi lakásából gyakran hazalátogat ismerőseihez, szülei sírjához ide.) . . .És nekem a „szerszám” szó első tagjáról és a „nagyszerű” második tagjáról a „szer”ről a Pusztaszer „szer” szavára vált a gondolatom: - Nem a kövek, nem a rozsdásodó vasak őrzik igazán a múltat, hanem a nép nyelve! Mert ezek a falak már nem élnek, ezek a vasak sem, de igazán az a kép sem, amit „örök emlékezetre” festett a művész! De ez a „szer” szó már ott élt az Ural vidékén eleink beszédében „cer”, „Scerij” „cor” (sor) hangzásban és háromezer év óta él a magyar nyelvben sokféle alakban. Anonymus így írta: „És azon helyen, ahol mindezeket elrendezték vala, a magyarok tulajdon nyelvökön Pusztaszernek, scerijnek nevezték, mivelhogy ott vették volt szerbe az ország minden dolgát.” ... „Árpád vezér és vitézei pedig a nyert diadal után innen megindulván a Kurtueltou mocsárhoz jövének 1 és ott maradának a Gemelsen erdő mellett harmincnégy napig” Ezen a vidéken a legelőkön, mezőkön keresztülfutó düllő utakat soha nem jelölték utcatáblákkal, mégis szinte mindnek van neve, sokuknak ezer éve. És ha valaki idős, nagyemlékezetű embert kérdez a puszták közt: - Mondja bátyám, hol van a Kurtueltu düllő (vagyis a Körtvélytó düllő) ma is megmondja. És a Gemelsen erdő helyét is - ami már nem is erdő, nem is gyümölcsös - nem igazán „Gemelsen” ... Csak a nép emlékezetében. Mert az jobban megőriz minden lényegest a múzeológusoknál. KISPISTA ISTVÁN A cikk szerzőjének Pallavicini Károly őrgróffal Pusztaszeren készített interjúját szeptember 21-én, du. 16 órakor sugározza a Szülőföldünk rádióadás Honismereti Magazin című műsora. PUSZTASZERI TŰNŐDÉSEK
