Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-08-04 / 15. szám
Békevárról elvitték a harangot ruc volt.” Egyébként a Kanadába vándorolt magyarok mindig is a liberális pártra szavaztak. Fogalmuk sem volt, mi a programjuk, nekik ennyi is elég volt: liberális ... Emma néni közbekérdez: elszavalhat-e egy régi verset? És már mondja is a 48-as költemény veretes szavait. Kitörölhetetlenül belé súlykolta Kovács tiszteletes. Vége a szavalatnak, Emma néni a nagy izgalomtól, a beszédtől megszomjazott, kéri a nővérét, hozzon neki valami üdítőt. „Legyen szíves . .így, magázva szól hozzá. Megemlítem, hogy a békevári templomban jártunk és Vilmos bácsi újra felélénkül.- Régen minden vasárnap ott találkoztunk, reformátusok is, katolikusok is. Külön ültek az emberek (nem férfiakat mond), külön az aszszonyok és az eladólányok, mi gyerekek a karzaton álltunk és csináltuk a csínyeket.- Milyeneket?- Hogy milyeneket? Amilyeneket szokás. Fiatalság bolondság . . . Minden esztendőben június 20-án megünnepeltük Békevár megalapításának évfordulóját. Magyar vacsorát főztünk, töltött káposztát, csirkepaprikást, meg roastbeefet is, a Balogh Jóska zenekara játszott, mi meg jártuk a csárdást. Volt ott egy erdőség is - teszi hozzá széles mosollyal.- Vilmos bácsi, jártak Magyarországon?-Igen, 1970-ben. Három hétig. Az Alföld gyönyörű, a kilenclyukú híd meg valami csoda.- Mi tetszett a legjobban ?- Minden, az ország, az élet. A szokásokat viszont utáltam. Képzelje, egy csomó helyen, ahová mentem, igazolványt kértek tőlem. Szakácséktól egy másik „régi” magyarhoz igyekszünk. Útközben megállunk a benzinkútnál tankolni. Kovács Márton nagy jónapottal köszön, a préri benzinkutasa pedig jónapottal felel, majd angolul kérdi, mennyit töltsön? Pár lépésnyire nagy építkezés, elfog a kíváncsiság: vajon mennyire tud magyarul a kútkezelő.- Mi épül ott ?- Egy új hotel a régi helyett - feleli magyarul.- Mi lett a régivel ?-Tűz volt egy éve, leégett. („Tűz vót”- így mondja.) Hamar kiderül, hogy a Szakácsbenzinkútnál járunk. A derék férfiú neve Szakács, nemcsak apját, de anyját is Szakácsnak hívták. Ő a harmadik generációt képviseli, apjával angolul beszél, nagyanyjával magyarul - természetesen ékes beregi tájszólással. „Mióta magyar nyelvű mise is van, valahogy visszamagyarosodnak az emberek” - mondja Oláh Lajos. Őt egyébként Magyarországról hívta Haraszti Sándor, az Egye10 4 sült Államokban élő orvos, baptista tiszteletes, Billy Graham munkatársa. Oláh 1978-tól 1985-ig szolgálta a kiplingi gyülekezetét, majd hazament - és 1986-ban, immár nyugdíjasként, visszatért. „Misszionáriusi munkát végzek itt” - vallja és ez így igaz. Ötvenöt lélekkel foglalkozik, ám miséire nemcsak a baptisták jönnek. (Egyébként mellette egy angol lelkésznő is van - a kis közösség mindkettőjükre igényt tart és gondoskodik is róluk.) Tóth Juliska néni 1928-ban épült emeletes házát a békevári templom mellől egy darabban hozták át. Juliska néni 85 esztendős, s ha az ember sokáig beszél vele, életkedve megnő. Az idős hölgy (idős? „Én, fiam, elhatároztam, hogy addig nem halok meg, amíg nem látom a kétezeregyedik esztendőt...”) hihetetlenül tevékeny. Délután toppanunk be hozzá váratlanul, s aznap délelőtt már felásta a kertjét, kitakarította a házat, 20 kilós leandercserepeket rakott arrább. Amikor meg csodálkozom, büszkén említi: a téli hólapátolásnál még most is lehagyja a fiatal szomszédokat. Tóth Juliska négy hónapos volt, amikor a család Kanadába jött. „Nagyapám azt mondogatta - idézi fel -, hogy Európában nem jó, ott mindig jönnek a katonák, mindig háború van.”- Járt-e Magyarországon Juliska néni?-Igen, 1965-ben.- Nem volt fura érzés olyan helyen lenni, ahol mindenki magyarul beszél?- Miért lett volna? Itt is mindenki magyarul beszélt. 1. Emléktábla a békevári templomban 2. Balogh Juliska néni idén töltötte be a 85. esztendőt 3. Szakács Vilmos bácsi ifjúságának történeteit meséli 4. A Szakács-benzinkútnál 5. Oláh Lajos tiszteletes és felesége kiplingi otthonuk előtt A SZERZŐ FELVÉTELEI Azután elmeséli, hogy a rövid vizit alatt. Pesten halt meg a férje agyvérzésben. „Az uram 12 éves volt, amikor a szülei Kanadába jöttek ... A szállodában az ágyon ültünk és arra kért, írjam le neki azt a nótát, amit még gyerekkorában hallott. Dúdolni kezdte a dallamot - és vége lett. Ez az én életem legnagyobb tragédiája." Három gyerekük van. „A fiam igazi magyar ember. A két lány is beszél magyarul, de az unokák már nem.” A falról méltóságteljes, szakállas öregúr képe néz le ránk. „A dédapám. A képet a múzeumra hagyom, ha meghalok, az övéké lesz.' De hát a múzeum valószínűleg vár még egy darabig. A családban mindenki matuzsálemi kort ért meg. Juliska néni ismerte még a pionír Szabó Jánost is. „Mindig cukrot osztott a saját gyerekeinek, a többieknek viszont nem. Amikor meghalt, a házukban volt kiterítve. Elmentem megnézni és én bizony arra gondoltam, hogy látod vén kutya, nem adtál nekem candyt." Vajon miért nem? Csak találgatni lehet. Juliska néni ősei szabolcsiak, Szabó bótrágyi volt és ha hiszik, ha nem, itt Kiplingben ezt nyilvántartják. Régen olykor valóságos hadiállapot volt a két közösség között, keresztbeházasodni nem nagyon lehetett. Azután szelídültek a viszonyok. Vagy mégsem? Szakács Vilmos bácsi például 19 évig nem látogatta meg a fiát - mert angol lányt vett feleségül. Végül Oláh tiszteletes nyakon fogta, nem eresztette, elvitte a már nagyobb gyerekforma unokákhoz. Azóta szent a béke. De ha egy lány, mondjuk, francia fiút hoz a házhoz, tréfásan-gúnyosan ma is megszólják: „Na, ez is eszi majd a jó töltött káposztát.” ... És közben Békevár szép lassan pusztul. „Békevár tulajdonképpen már megszűnt - mondja Kovács Márton professzor. - Nehéz megmondani, hogy pontosan mikor. Talán 1968-ban, amikor a református templom is átköltözött. Vagy tavaly, amikor az öreg harang is?” Vigasz lehet, hogy a halál egyelőre csak tárgyi. A magyar beszéd érzelmi kérdés lett és jórészt az édesanyától függ, hogy a gyerek megtanulja-e a nyelvet. Aki boldogulni akar, annak természetesen angolul kell jól beszélnie, a magyarnak errefelé sok gyakorlati hasznát nem látják. A büszkeség viszont sokat nyom a latban (még ha a második világháború ennek az érzésnek nem is használt). Tóth Juliska néni mondta: „Én büszke magyar vagyok és büszke kanadai. ” És aki egyszer büszke a származására, az igyekszik megtartani, s ápolja a gyökereket. A békevári harang Kiplingben még szól tovább. HALÁSZ GYÖRGY
