Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-05 / 11. szám
Szép hagyomány van feltámadóban Magyarországon: a népfőiskoláké. Azoké a falusi közösségi intézményeké, amelyeknek eredete éppen egy évszázadnyira nyúlik visszt. Eszméjük és gyakorlatuk Dániából, a folk-hojskolákból Svédországon, Norvégián, Németországon és Ausztrián át több, mint hatvan esztendővel ezelőtt jutott el Magyarországra, s lett a harmincas években a kultúra, a közélet jelentős tényezője. Az 1935 és 1948 között alakult önművelő kis helyi közösségek egykori oktatói és hallgatói sohasem mondtak le a folytatásról, rendszeres találkozásaikon szeretettel ápolták a népfőiskolái eszmét. A hetvenes évek vége óta egyre aktívabban: Előbb szakfolyóiratokban, vidéki lapokban, majd országos fórumokon hol egy író, hol egy népművelő, hol egy szociológus idézte fel az önkéntes művelődésnek e kis műhelyeit, s javasolta felelevenítésüket. Olyan személyiségek foglaltak állást a népfőiskolái mozgalom újjáélesztése mellett, mint Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, Boldizsár Iván író, a Magyar PEN Club elnöke. Képes Géza költő, Bertha Bulcsu író. 1983 tavaszán Országos Népfőiskolái Baráti Találkozót tartottak, nem sokkal ezután megalakult a Népfőiskolások Baráti Köre, majd a megyei baráti körök is. De az igazi áttörést az első új népfőiskola megnyitása jelentette. Történt mindez Siófoktól, az ismert balatoni üdülőhelytől néhány kilométernyire, 1984 tavaszán. Négy kisközség — Balatonszabadi, Siómaros, Siójut és Ádánd — polgárai szervezték meg a Népfőiskolái Polgárképzőt. Pontosabban: előbb külön-külön minden község létrehozta a maga közművelődési egyesületét, mellette pedig honismereti köröket, báb- és faragószakköröket, szövőműhelyeket, könyvtárakat hozott létre, szakmai találkozókat, társas vacsorákat szervezett. Siómaroson faluházat, Szabadiban új, a lakók saját ízlése szerint formált családi házas települést alakítottak ki. Közösen újjá, magukévá formálták a szomszédos termelőszövetkezet lapját, olvasótábort szerveztek, szociográfiát írattak a környékről. E csendes önszerveződés közepette született meg a népfőiskolák jelenkori magyar gyakorlata. A siómenti példát az elmúlt két évben több helyen is követték. Például Bogyiszlón, a híres paprikatermesztő községben, a Balaton északi partján (a Káli medencében), Nagyatádon, Dunapatajon, s szerveződik a mozgalom Zalaegerszegen, Kiskunhalason, Győrben, Sárospatakon. Az új magyar népfőiskolák sokat megőriztek a hagyományokból, főként a magyar népfőiskolái mozgalom fénykorának, leggazdagabb és legemlékezetesebb szakaszának, az 1935-től 1945-ig terjedő időszaknak az elveiből és gyakorlatából: az önkéntességet, az öntudat erősítésének szándékát, a valóságisme rét elősegítését, a népfőiskolák Megtartó erőt jelenthet ÚJ NÉPFŐISKOLÁK függetlenségének és önállóságának elvét. Persze, a mostani népfőiskolái kezdeményezésekben — a negyven évvel ezelőttiekhez képest — áttevődtek a hangsúlyok. Az általános műveltség emelése fontos, alapvető cél maradt, de mellézárkózott az akkoriban még sokkal inkább magától értetődő hagyományőrzés, az időszerű kérdések értő ismeretének, a helyi közösség kialakításának, a kisközösségi célok tudatosításának követelménye. Veszített viszont fontosságából — a korábbiakhoz képest mindenképpen — a falusi szegénykérdés, a gazdálkodási ismeretek kérdése. E téren a népfőiskolák nélkül is sok minden történt a magyar társadalomban. A mozgalom feltámadása sok elméleti és gyakorlati felismerést támasztott alá. Azt például, hogy a kultúrát nem „levinni” kell az emberekhez, mert ez — több évtized gyakorlata mutatja —, csak nagyon rossz hatásfokkal sikerülhet. Sokkal fontosabb és célravezetőbb, ha a kis közösségekben tudatosodik saját kultúrájuk léte, értékei. Ehhez nyújthat segítséget író, történész, szociológus, termelőszövetkezeti elnök, művész, közgazdász, vagy más, e kis közösséggel rokonszenvező, munkáját értő szakember. Az érintetteknek kell saját kultúrájukat összekapcsolni másokéval. A nyolcvanas évek magyar népfőiskolái mozgalma megtartó erőt I-----------------------------------------------------PATAKI ÉVFORDULÓ ÜNNEP! KÖTET A NÉPFŐISKOLÁKRÓL A népfőiskolák történetének egyik legszebb fejezete a sárospataki népfőiskoláké, melyek közül az első 1936-ban, tehát kerek ötven esztendővel ezelőtt szerveződött. Különleges jelentőségűvé teszi ezt az évfordulót az, hogy az utóbbi években a népfőiskolái eszme ismét megelevenedett. A július 5-én, Sárospatakon rendezendő jubileumi ünnepségre úgy kerülhet hát sor, hogy az egykori szervezőnek, a nyolcvannegyedik évében levő dr. Ojszászy Kálmán református teológiai professzornak arról számolhatnak be utódai: ebben az évben nyár elejéig több mint tíz népfőiskola megszervezésére került sor, szerte az országban. A félévszázados évforduló alkalmából a Népművelési Intézet emlékkönyvet ad ki. Ebben számos író, tudós, pap, közéleti személyiség emlékezik a hajdani népfőiskolákra, értékelik azokat, s értelmezik azt a jelenséget, hogy ez a művelődési forma napjainkban reneszánszát kezdi élni. E terjedelmes interjúsorból idézünk néhány részletet. így kívánjuk köszönteni az ötven évvel ezelőtti pataki népfőiskola kezdeményezőit, részvevőit. Pozsgay Imre, a Haafias Népfront Országos Tanácsa főtitkára: Patakon feltaláltak valamit, aminek ugyan volt külföldön mintája, mégis originálisán magyar volt: elindítottak egy nemzeti mozgalmat, amellyel bizonyítani tudták, hogy egy nemzet alatti létbe kényszerített nagy társadalmi csoport óriási energiákat, nagy tehetségeket, az ország természetes felszabadulását segítő erőket tartalmaz, s mindezt oly szerencsés módon tették, hogy nem volt karitas jellege. Nem valamiféle szociális indíttatásból próbálták ezeket az erőket mozgósítani, hanem a misztikus őserő és egyéb fantáziákkal szemben konkrétan rátaláltak azokra a képességekre, amik ebben az országban szunnyadtak. Történelmileg tanulságos, hogy a református egyház állt e vágyott, ám a földi élet megváltoztatásának programját kitűző kezdeményezés élére, azzal a meggyőződéssel, hogy még az üdvözüléshez is könnyebb az út, ha az ember nem lealacsonyodva kénytelen élni. Ezek a népfőiskolát végzett falusi fiatalemberek voltak az első kezdeményezők a helyi önkormányzatokban, nemzeti bizottságokban a háború után. ők voltak azok, akik nem estek ájulatba az összeomlástól, cselekvőképesek voltak világlátásuknál, a bennük levő kezdeményezőkészségüknél fogva. 1944—1945 fordulóján ők adták legfőbb bizonyítékát annak, hogy a magyar nép önkormányzatokra tud társadalmat kialakítani. Én a népfőiskolákat napjainkban nem annyira oktatási, hanem elsősorban egyesületalkotó, közösségre nevelő formáknak látom. A mai népfőiskolák nem a katedráról előadott tudás, hanem a közélet gyakorlóterepei. Ez a fajta tanulási lehetőség hiányzott a magyar közéletből. Jellemzőnek tartom, hogy a Siómente Népfőiskola például „polgárképzőnek” nevezte el magát. Tehát az új helyzetre válaszoló közéleti fórumok ezek... Fekete Gyula író, a Magyar írók Szövetsége alelnöke: A népfőiskolák funkcióját betöltő bármi összejövetel, együttlét csak akkor korszerű, ha a mai világhoz igazodik, ha a hajdanihoz hasonlóan a jövő felé tesz lépéseket. Azt tartom legtöbbre, ha a részvevők ráéreznek létük fontosságára, saját gondolataik, tetteik, bátorságuk ízére... Ami a „tanács-talan” falvak helyzetét illeti, nem lévén iskola sem (a süllyedő hajón maradó értelmiségiek közül utolsó lenne a pap, de a sorvadó közösség nem tudja eltartani!), szóval a „tanácstalan" falvak megmaradásáért különösen szükség volna arra, hogy kiragadjunk egy-egy értelmesebb embert a környezetéből és eredeti indíttatásában megerősítsük, jó szándékaihoz szellemi fegyvereket adjunk, a világ dolgai felől tájékoztassuk ... Kürti László, a Tiszán inneni Református Egyházkerület püspöke: Azt a hajdani népfőiskolát a sárospataki Református Kollégiumban tartották, a Teológiai Akadémia tanárainak, elsősorban dr. Ojszászy Kálmán és néhai dr. Szabó Zoltán professzorok kezdeményezésére. 18
