Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-23 / 10. szám

UiCiltte: A KÁNTUS AMERIKÁBAN A Kántus koncertje a hamiltoni (Kanada) Városhálón A Debreceni Református Kollé­gium Kántusa nagy sikerű hangver­­senykörutat tett az Egyesült Álla­mokban és Kanadában. Három hét alatt 18 koncertet adtak, amelyet mintegy 14 ezer ember hallgatott végig. New York, Bridgeport, New Brunswick, Princeton, Washington, Pittsburgh, Cleveland, Detroit, Ha­milton, Torontó, Ottawa és Mont­real voltak legfontosabb állomásai a koncertkörútnak, amelyet Berta­lan Imre, az Amerikai Magyar Re­formátus Egyesület elnöke és Bütösi János bridgeporti lelkipásztor szer­vezett. A negyven énekest — akik a Református Gimnázium tanulói és a Teológiai Akadémia növendékei közül kerültek ki —, valamint hat kísérőjüket amerikai családoknál szállásolták el. — Mindenütt a legnagyobb szere­tettel és gondoskodással vettek kö­rül bennünket, családtagnak tekin­tettek — tájékoztatott dr. Gaál Bo­­tond, a Debreceni Református Gim­názium főigazgató-helyettese. — A hangversenvkörút hallgatóságunkat is testvéri közösséggé kovácsolta. New York-i koncertünkön ott volt Carelli Gábor, a neves operaénekes; Washingtonban pedig, a Csikós ét­teremben rendezett fogadáson Irá­nyi László római katolikus püspök és Bay Zoltán professzor, a kollé­gium hajdani diákja köszöntött ben­nünket. Kanadai fellépéseink sike­réhez hozzájárult Komjáthy Aladár montreali lelkipásztor kiváló szer­vezői tehetsége; Torontóban egy anglikán katedrálisban 2500 hallga­tó előtt léptünk fel. — A Kántus műsorán egyebek mellett — Purcell, Scarlatti, Franck, Liszrt, Bárdos és Kodály művei sze­repeltek — mondta Berkest Sándor karnagy. — Utolsó számként Ko­dály 114. Genfi zsoltárát énekeltük. A Kántus észak-amerikai útja sikeres szolgálat volt: az európai reformáció zenei öröksége és a belőle kisarjadt magyar hajtások továbbadásával hozzájárult az amerikai magyarság és az óhaza közötti kapcsolatok erő­sítéséhez. B. A. AZ AKV NYÁRI PROGRAMJAI Az Anyanyelvi Konferencia Véd­nöksége balatoni, sárospataki, deb­receni és bajai tanfolyamainak programját legutóbb 8. számunkban közöltük. Ezúttal három újabb nyári rendezvényre hívjuk fel a figyel­met. NEMZETKÖZI CITERATÁBOR Az Anyanyelvi Konferencia Véd­nökségé és a Citerabarátok Klubja citeratábort szervez Tiszakécskén 1986. július 26. és augusztus 16. kö­zött. A táborba a magyar népzene iránt érdeklődő fiatalok és felnőttek jelentkezhetnek (zenei előképzettség nélkül is). A tanfolyam időpontjai: 1 július 26—augusztus 2-ig, II. augusztus 2—augusztus 9-ig, III. augusztus 9—augusztus 16-ig. Rész­vételi díj (egy hétre teljes ellátás­sal és szakmai programmal): 4500,— forint. NÉPTÁNCTANFOLYAM Az Anyanyelvi Konferencia Véd­nöksége néptánctanfolyamot rendez a magyar tánckultúra megismerte­tése, gyakorlati elsajátítása céljá­ból Velemben, a Vas megyei To­vábbképző Házban, 1986. július 25— augusztus 4. között. Részvételi díj: 180,— US dollár, vagy annak megfe­lelő konvertibilis valuta (amely ma­gában foglalja a tandíjat, szállást, valamint a teljes ellátás költségeit és a kirándulást). Az érdeklődők további tájékozta­tást és jelentkezési lapot az alábbi címen kérhetnek: Anyanyelvi Kon­ferencia Védnöksége, Budapest, Ben­czúr u. 15. 1905. Telefon: 225-405. JÁTÉKOS MAGYAR NYELVI TÁBOR 1986 nyarán a védnökség első al­kalommal szervez egésznapos fog­lalkozással nyelvi és magyarságis­mereti tábort 7—14 éves gyerme­keknek a Balatonberényben lévő gyermeküdülőben. A külföldről és Magyarországról érkező gyermekek együtt üdülnek a közvetlenül a Ba­laton partján fekvő táborban. A nyelvi tanfolyamon részt vevőknek külön csoportban egésznapos játékos nyelvi foglalkozásokat szerveznek, szaktanárok irányításával. A tábor időpontjai: í. turnus: július 21—augusztus 3. II. turnus: augusztus 4—13. A részvételi díj: I. turnus 150 US dollár. II. turnus 110 US dollár. Jelentkezni lehet az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége címén. Búcsúzunk Törnek Vince, volt piarista rend­főnök, 94 éves korában, a piaristák római központi házában elhunyt. 1916-ban szentelték áldozópappá és a piaristák gyakorlata szerint meg­kezdte középiskolai tanári működé­sét. Első állomáshelye Rózsahegy volt. A háborús események miatt átkerült Kecskemétre: 1917 és 1920 között ott volt hittanár és prefek­tus. 1920-tól 1947-ig Budapest lett működési területe. 1928-ban bekap­csolódott a rendkormányzatba, mint tartományfőnöki asszisztens. Mun­katársa volt a Napkeletnek és a Katolikus Lexikonoknak, társszer­zője a „Szentek élete” című négy­kötetes munkának. Mint provin­ciális, 1947-ben részt vett a hosszú évek óta akkor először tartott „ren­di nagykáptalanon”, ahol mindjárt az első szavazásnál generálissá vá­lasztották. Megválasztása nem kis meglepetést keltett, mert ez volt az első eset, hogy magyar embert rend­főnökké választottak, összesen 20 évig állt a rend élén, tovább, mint a generálisok közül bárki. Egyik fő törekvése az volt, hogy a tagok képzését az egész rendben a ma­gyarországihoz hasonló színvonalra emelje, ö gyökereztette meg a ma­gyar piaristákat az USA-ban is. Mint generális, kétszer járt Magyar­­országon; a magyar egyház mindig szívügye volt. 1967-ben a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia „honoris causa” doktorrá avatta. Páter Törnek Vincét végakarata szerint Budapesten, a Farkasréti te­metőben helyezték örök nyugalom­ra. * Életének 72. évében meghalt Bá­lint Endre festő és grafikus, Kos­­suth-díjas kiváló művész. Húszéve­sen, 1934-ben barátja és tanítványa lett modern piktúránk egyik ki­emelkedő alakjának, Vajda Lajos­nak. akiről ő írta az első ismerte­tést. 1947-ben, párizsi tanulmányút­ja során résztvevője volt a második nemzetközi szürrealista kiállításnak. 1957-ben Párizsba települt; sok küz­delem, beérő sikerek, és egy Biblia­­illusztráció-vállalkozás után, 1962- ben tér haza. Az 1967-es Dorottya utcai Bálint-kiállítás után megszü­lettek az első róla szóló tanulmá­nyok, majd egy monográfia is. Éle­te végén kollázsokat készített. Cleveland és Ohio állam (USA) magyarjainak ajándéka: emlékplakett a debreceni Kántusnak FOTO: BALÁZS ADAM Cleveland viral és Ohio Illem magyarjai köszönetét mondanak a debreceni Reformitui Kollégium Klntuslnak nagysikerű szerepléséért. A felejthetetlen élmény emléke a szivünkben örökre megmarad. "Azt mondjak, dalom ír és enyhülés, Ét több, mint szépség: jócselekedet.” Reményik CLEVELAND 1986, április 5. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom