Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-08 / 9. szám
/f fesztiválok haszna székhelyén kerül majd végleges helyére. Be kell azonban vallanom: leginkább a francia Gil Bruvel Liszt-maszkja ragadott meg. És ismét eltöprengem: hogyan érzett rá ez a francia művész így a lényegre, Franz Liszt magyar lényegére?! Nem különös? Amikor Liszt Ferencről van szó, mindig bizonytalanokká lesznek, elmosódnak, föloldódnak a máskor rigorózus pontossággal meghúzott és számon tartott nemzeti, nyelvi határvonalak. A burgenlandi Raiding községben (az egykori Doborjánban) áll Liszt Ferenc szülőháza. Oda is ellátogatott a Cziffráékat kísérő csoport. A ház homlokzatán két emléktáblát láttunk, az egyik német, a másik magyar nyelvű. Mindkettő hírül adja, hogy itt született a mester 1811. október 22-én. Ehhez a bal oldali még hozzáteszi: „Ezt az emléktáblát a német mesternek állítatta a német nép.” A jobb oldalon, a magyar táblán csak ennyi áll: „Hódolata jeléül a soproni irodalmi és művészeti kör.” De ha szerepel a táblán, ha nem, mi magyarnak tartjuk Lisztet, hiszen ő is annak vallotta magát. Ám ha lenne itt, Raidingban francia emléktábla, azon bizonyára franciaként szerepelne, mert írásműveit zömükben franciául jelentette meg. Akárhány tábla lenne azonban, megférnének mind békésen egymás mellett, mint megfér most a kettő. És az sem bántja senkinek a szemét, hogy benn a házban Kaspar von Zumbusch Liszt-mellszobrát az osztrák Raidingban a magyar Liszt Ferenc Társaság piros-fehér-zöld szalagos babérkoszorúja díszíti. * De nemcsak a művészek és a műalkotások, hanem a műélvezők is „keverednek” ilyenkor, fesztiválok idején. Inkább, mint máskor. Pedig Sopron igazán nem panaszkodhat: a szokványos hétvégeken is több itt az osztrák, mint a helybeli. A Tavaszi Napokon azonban valóságos Bábel ez a kisváros. Az evangélikus templomban például a németen és a francián kívül hallottam még hollandus, angol, orosz, lengyel, svéd, szerb, cseh sőt finn szavakat is: nemzetközi közönség élvezte március idusán Cziffra György Chopin- és Liszt-művekből összeállított szólózongora-koncertjét. Egyik templompad-szomszédom is külföldi volt: Paul Klare úr, a De Tijd című hetilap szerkesztője, a hollandiai Liszt Ferenc Társaság tagja. A Soproni Tavaszi Napok ugyanis alkalmat adott arra, hogy jó néhány országból egybegyűljenek ide a Liszt Ferenc Társaságok, meghallgassanak koncerteket, átlátogassanak Liszt szülőházához, megnézzék a soproni lábasházban kiállított Liszt-relikviákat. A Soproni Tavaszi Napok — mint általában a fesztiválok — mégsem a turistáknak, a külföldi vendégeknek, hanem a helybelieknek adták a legtöbbet. összeszámláltam, mit kínált a program erre a 12 napra. Ha nem is száz helyszínt és ezer eseményt, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál mottója, de azért éppen eleget. Tíz zenei eseményt; hat képzőművészeti, fotó-, dokumentum- vagy egyéb kiállítást; négy színházi előadást, illetve előadói estet. Ezeken felül három sportverseny, vízibalett, térzene, burgenlandi árubemutató, az utazási irodák börzéje, a vendéglőkben gasztronómiai bemutató, vörösbor-parádé kínálkozott a helybelieknek és az idelátogatóknak egyaránt. Békésen megfér a két tábla a Liszt-ház homlokzatán De a leltárszerű felsorolás nem érzékeltetheti, mit is kaptak igazában a soproniak. A „tíz különféle zenei esemény” magában rejti például Cziffra György szólóestjét, az amerikai Colette Warren és együttesének Gershwin-műsorát, a bécsi Scola Cantorum koncertjét, valamint a Cziffra-ösztöndíjasok — köztük Iván Ildikó énekesnő és Szecsődi Ferenc hegedűművész — hangversenyét is. Ezekre mondta Venesz Ernő, a művelődési központ igazgatója: — Ilyen programokat mi soha az életben nem tudnánk magunknak megvenni, ha nem lennének Soproni Tavaszi Napok és nem adna hozzá jelentős támogatást a budapesti fesztiváliroda. A koncertekkel kezdte, a kiállításokkal folytatta: idén Kiss Roóz Ilona kerámiáit, Somogyi József szobrait, Jeney Tibor és Oborzil Edit iparművészek szépen szóló alumínium harangjait hozhatták ide, és a fesztiváliroda jóvoltából tavaly, tavalyelőtt megismerkedhettek Sopron polgárai Amerigo Tot, Szász Endre és Szervátiusz Jenő alkotásaival is. * Kérdés, persze, hogy a soproniaknak nem túlságosan sok-e a jóból? Megfelelően hasznosítják-e a maguk számára a Tavaszi Napokat? A Kiss Roóz-kiállitásön, persze, mindig rengeteg a néző. A keramikusnő ironikusan formált, életteli, bugyuta fizimiskájú figurái tetszenek felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Az alumíniumharang-kiállításon meg egyenesen csodálatosan lehet szórakozni: minden harang mellett ott az ütő, és ugyan ki állna ellen a csábításnak, hogy kiverje rajtuk a boci-bocitarkát?! Említettem már, a Cziffra-hangversenyre zsúfolásig megtelt az evangélikus templom — ez vagy 1500—2000 hallgatót jelent —, de azt azért nem merném megkockáztatni, hogy valamennyiüket zeneértőnek vagy legalább zenekedvelőnek tituláljam. Aki valamit ad magára Sopronban, az nem maradhat távol egy ilyen eseménytől. — Akadnak ilyenfélék is, de ők a kisebbség — nyugtatgat Venesz Ernő, a művelődési központ igazgatója, az egész rendezvénysorozat „házigazdája”. — Nálunk az egyszerű hétköznapokon is van közönsége a koncerteknek. Pedig évente hatvan hangversenyt rendezünk ! A SZERZŐ FELVÉTELE Heti egy koncert egy ilyen kisvárosban — ez valóban imponáló. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a kultúra már nálunk sem olyan olcsó, mint egykor. — Egyre emelkedik a művészek, együttesek gázsija, ami azzal jár, hogy a jegyek árát is magasabban kell megállapítanunk — magyarázza az igazgató, amihez azért hozzá kell fűznöm, hogy a Cziffra-koncertre száz, az ösztöndíjasok hangversenyére pedig negyven forintba kerül egy jegy, a kiállításokra pedig talán két forintba kerül a belépő. A kultúrát tehát még mindig meg lőhet nálunk fizetni, de azért bántja az igazságérzetemet az, amit Venesz Ernőtől hallottam: — Az idén, akárcsak tavaly, a Cziffrakoncert csábította ide a vendégeket, akik meg is váltották a helyüket száz-száz forintokért. Ez a mi részünk, a város része a Tavaszi Napok bevételéből. De érdemes lenne egyszer kiszámolni, hogyan részesednek belőle a szállodák. Mennyi pénz folyik be hozzájuk, amiből mi, akik a vendégeket hozzuk, egyetlen fillért sem kapunk. Számitgatóm: egy ágy, mondjuk a Hotel Lővérben, hét-nyolcszáz forint egy éjszakára. Ebéd, vacsora: plusz öt-hatszáz. — Ugye, igazam van? Az eseményt mi csináljuk: kis pénzből, kis pénzért. Ezzel szemben a vendéglátó- és a szállodaiparé a nyereség. Ha ebből valamicskét vissza lehetne szivattyúzni a kulturális szférába, az lenne a jó! Igen, Venesz Ernőnek száz százalékig igaza van. De ez nem cáfolja azok igazságát, akik kijőve a Kiss Roóz-kiállításról, az ösztöndíjasok koncertjéről vagy a Cziffra-estről, áhítattal mondták: — Gyönyörű volt! Meggyőződésem, hogy ezek a ravasz soproniak nem is az idegenből jöttéknek, hanem önnön maguknak szervezik, rendezik ezeket a Tavaszi Napokat. És így van ezzel a főváros is, Pécs is, Szentendre is. Ezt bizonyítja egyébként az is, amit Venesz Ernő mondott: — Akkor sikerül jól egy fesztivál, ha a helybeliek örömködnek. És a vendégek is csak akkor érezhetik jól magukat, ha látják, érzik az itt élők örömködését... „Örömködés” — számomra új szó. De szép és kifejező. Rögtön használatba is veszem: szívből örülök, hogy három teljes napon át tanúja voltam a soproniak örömködésének. GARAMI LÄSZLÖ 10
