Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-10 / 7. szám

TÖRTÉNELEMRŐL - KÉT MŰFAJBAN PLUSZ EGY VICC A VILÁGTÖRTÉNET MENDEMONDÁI öt évvel a század fordulója előtt je­lent meg a „Száj­­rul szájra” című gyűjtemény, mely a magyarság szál­lóigéinek egybe­gyűjtésével egy­­csapásra ismertté tette Tóth Béla nevét. Kultúrtör­téneti búvárkodá­sa közben Tóth Béla rájött, hogy a történelem szel­leme mily távol áll az akadémikus történetmagyarázattól. Keresni kezd­te hát német és francia minták alap­ján a közismereti szempontból szük­séges tudásanyagot: „A szállóigék eredetével és történetével foglal­kozva, nemegyszer kellett régi köz­hiedelmeket lerontanom. Sőt néha azon vettem magamat észre, hogy egész lapokat írok tele cáfolgatás­­sal... A szállóige és a mendemonda ,két atyafi gyermek’, írtam az első kiadás bevezetésében. Mert rokon a nyelv kincsévé lett idézet és a köz­tudattá vált históriai pletyka. Mind a kettő szájrul szájra jár, mind a kettő nemzetek lelkének megnyilat­kozása. Hasonlatosak a kelendőség dolgában is. A világ legmélyebb el­méinek gondolatai, a legnagyobb mű­vészek remekei nem repülnek szét olyan gyakran a szállóige szárnyán, mint az olcsó, hétköznapi porté­ka... A históriát kevesen tudják; a furcsaságokat ellenben mindenki is­mert. Szóval az igazság nem olyan kapós, mint a hazugság .. . Hát a mendemonda, ha már épp ilyen ri­deg meghatározást akarunk csinálni, csakugyan hazugság. Én azonban nem ítélem mindig annak, mert leg­többször nincsen meg benne a rossz­hiszemű szándék." — írja. Tóth Béla könyve 1900-ban jelent meg azzal a reménnyel, hogy a tör­ténelmi tévhitekkel, a rettenetes rémmesékkel és az elferdített le­gendákkal éppen a bennük rejlő igazságmagvak fölmutatásával le le­het számolni. Tóth Béla a „Mende­mondák” könyvében az igazságot próbálta keresni, s nem a pragma­tikus, életidegen kritika, hanem a megértő és elemző bölcsesség esz­közével. Írója nem történetbúvár: csak furcsaságok gyűjteményét nyújtja, de azt a korabeli enciklo­pédiákat is fölülmúló rendszeresség­gel. Nyomon követi Lehel kürtjenek sorsát, a valódi Bánk bánt, bemutat­ja Kempelen sakkautomatáját és Báthory Erzsébet szadizmusáról kelt népi rémtörténetet is, ír Sobri Jós­káról és a piramisok gyöngyéről, Haynau tetszhaláláról és az alexand­riai könyvtárról, Titus császár szú­nyogtól lelt végzetéről és Corday Sarolta elpirulásának történetéről. A szenvedélyes életű újságíró Tóth Béla egyike volt a századvég szem­füles riportereinek, tagja a Konstan­­tinápolyba díszkardot vivő egyete­mista küldöttségnek, barátja a 49-es emigráns Szilágyi Dánielnek, ha­zamentője a Corvinák egy részének, tudósítója a tiszaeszlári pernek. Magyar anekdotakincsét és Magyar ritkaságait nagy siker kísérte meg­jelenésük idején, a század forduló­ján. A Mendemondák könyvét, me­lyet most a Helikon Kiadó bocsátott olvasói elé, remélhetőleg a „történel­mi titkok iránti érdeklődés fogadja. A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE „A magyar nem­zet történetét aka­rom elmondani a XI—XIII. század­ban, abban a kor­ban, amelyben az Árpád-házi kirá­lyok uralkodtak. Tíz vagy tizenkét nemzedék magyar természetét, álla­potát, változásait, viszontagságát: örömét és búját, barátját és ellen­ségét kellene megismertetnem. Amit írok vagy legalább írni akarnék, nem csupán politikai történet, de nem is az, mit műveltségtörténetnek szok­tak nevezni, hanem a nemzet élet­rajza, az említet háromszáz esztendő alatt.” Ezzel a pontos körülírással, sze­rény meghatározással vezeti be Pauler Gyula „A magyar nemzet tör­ténete az Árpád-házi királyok alatt” című kétkötetes munkáját, melyet most az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat, reprint-sorozatában, az 1899- ben megjelent második kiadás „új­ranyomásával” kínál olvasóinak. Pauler nagy lélegzetű történeti anyaga nem királytörténet, bár ki­rályokról szól, nem háborúk histó­riája, bár nemzeti múltunkat gyak­ran tarkították harcok, s nem is egy­házi-világi küzdelmek gyűjtemé­nye . . . Nem kíván költői nemzetesz­ményt faragni, s óvakodik a múlt­magyarázó „okoskodástól”, s ahol csak teheti, egy-egy korszak korhű szótárából veszi az elemző leírást, ő maga nem próbál XIX. század végi „reflexiókat” kötni a régi dolgokhoz. A fennmaradt hazai forrásanyagot bölcsen egészíti ki német, cseh és lengyel, hovút és orosz eredeti mű­vek, kódexek, évkönyvek, oklevél- és okmánytárak emlékirat- es dokumen­tumanyagával. Munkájának jelentősége egy évszá­zad során sem enyészett el. Pontos­ságra törekvő stílusú, rendkívüli adatkészlete miatt értékes olvas­mány. Pauler távolságtartó rendező elveit így fogalmazza meg: „Amit ír­tam — legalább törekedtem — igazán, leplezetlenül írtam. Jót, rosszat meg­mondtam ...” — Ez arra jó, hogy az olvasó maga ítélhesse meg, „szép-e, nem-e?”, maga dönthessen abban is, igaznak tartja vagy sem a leírta­kat ... „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók” — idézi a költő Zrínyi Miklós szavait, s ez a vezérelve. Köz­ben azon fáradozik, hogy nemzeti létünknél, önbecsülésünknél törté­netírásunk se legyen csekélyebb ran­gú. E művéért pontosan kilencven esztendővel ezelőtt kapta meg a Ma­gyar Tudományos Akadémia koszo­rús kitüntetését. A. GERGELY ANDRÁS Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat — hét kivételével — az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A hét megmaradt szóból az alábbi vicc poénját állít­hatja össze: Az először lóversenyző kezdő tip­pet kap barátjától: — A Rosinante nevű lóra tedd a pénzed, kitűnő paripa! A ló tizenegyediknek kocog át a célon. Az elkeseredett vesztest így vigasztalja a jó barát: (A vicc poénját lásd a rejtvényben.) Kétbetűsek: AA, CÁ, ID, LE, LÖ, TA. Hárombetűsek: HŐD, IÁN, KAR, KIT, LÉP, LPA, NAP, PÁS, RAK, RÉM, RÉN, RÉV, SÉD, SŐT, TÍZ. Négybetűsek: ALAK, ANNA, ETIL, ÉREZ, HOGY, IREL, KARI, KÉSŐ, LANT, LIDÓ, OSZT, RAMA, TUSA, URNA, ZITA. ötbetűsek: APRÍT, BERAK, BÖKÖD, DELÉN, ISLER, KALÓZ, KASZT, KENET, KEZEL, KILÉT, KISÍR, KÓCOS, KÓKAD, LAKAT, LESÍR, LEMER, LOREN, KIMAR, LUTRI, MERED, MESÉL, METIL, NÉMET, ODAÍR, PATAK, PÓROK, POROS, PÓTOL, REMÉL, RIKSA,, SAROK, STAND, STARD, ZEKÉK. Hatbetűsek: GYŐZNI, KATTAN, SZÓTÁR, TUDJÁK. Hétbetűsek: KELLETT, KÍSÉRET, LETERÍT. Nyolcbetűsek: BEHORPAD, ELEKTRÓD, RETORIKA, SZÉT­ESIK. Kilencbetűsek: PARTTALAN, TANAKODIK. Tízbetűsek: PLASZTIKUS, VE­ZÉRESZME. BEDNAY JÓZSEF A keresztrejtvény megfejtését és a nyertesek névsorát lapunk 17. szá­mában közöljük. Beküldési határ­idő: 1986. július 15. Cím: Magyar Hírek, Budapest, VI., Benczúr u. 15. — 1905. Az 1985/24. számú rejtvény meg­fejtése: — Igen, én lépek fel. — Könyvet nyertek: Dr. Mostapha Chami Libanon, Lajos Szathmáry USA, Bíró Iréné Fran­ciaország, Jolán Kocsis USA, Tibor Tomcsányi Svédország, Margaret Herczeg Ausztrália, Crivelli Csilla Olaszország, János Damnavits USA, Irene Varga Brazília, György Szo­­mory Svédország. 23

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom