Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-10 / 7. szám
„AKI TÖRVÉNYJAVASLATOT TERJESZT ELŐ, ANNAK A MÓDOSÍTÁS LEHETŐSÉGÉVEL IS SZÁMOLNIA KELL." A parlamenté az utolsó szó indokolt az amúgy is könnyebben élő gyermektelen házaspárokat még kedvezményezettebb helyzetbe hozni. Ezek után a ház elnöke megkérdezte a képviselőket, hogy az érveket és az ellenérveket meghallgatva miként döntenek. 193-an arra szavaztak, hogy a miniszteri állásfoglalás ellenére is egészítsék ki a törvényt a képviselő javaslatával. Kilencvenen a miniszternek adtak igazat, s kilencen tartózkodtak a szavazástól. Így tehát az országgyűlés a képviselő által javasolt módosításokkal együtt fogadta el az illetékekről szóló törvénytervezetet. De ugyanerről az ülésről hozhatunk egy másik példát is. Egy szövőgyári művezető, aki Vas megyét képviseli a parlamentben, interpellációt jelentett be, mert szerinte a kereskedelem előnyben részesíti az importáruk forgalmazását a hazaiak rovására. Az Országos Anyag- és Arhivatal elnöke erre válaszolva azt hangsúlyozta, hogy az árak befolyásolásával a hazai termelőket ösztönző versenyhelyzetet kívánnak teremteni. A választ az interpelláló nem fogadta el. Szavazásra került tehát a sor, és a képviselők többsége az interpellálóval értett egyet. Ezért az ülésszak elnöke a kérdést a kereskedelmi állandó bizottsághoz továbbította, amely a következő ülésszakon számol majd be munkájáról. Apró, de jellemző epizódok ezek a magyar országgyűlés legutóbbi ülésszakának munkájáról. Közös vonásuk: a képviselők éltek jogaikkal. Nincs ebben semmi szenzáció, s még azt sem mondhatjuk, hogy mindez a parlamenti demokratizmus mércéje vagy csúcsa. De hogy ez az országgyűlési munka fokozatos fejlődése a hazánkban sokak által igényelt demokratikus irányba, ezt túlzás nélkül állíthatjuk. Szólni, írni szabadon! A történtek érdekességét, jelentőségét nem tagadva mégis tény, hogy idén tavasszal a magyar országgyűlés egy sokkal nagyobb horderejű kérdésben vizsgázott kiválóan, a demokráciából. Sajtótörvényt alkotott, amely valóban fontos állomás a magyar államélet korszerűsítésének útján. Igaz, a hazai társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyokat, az állampolgárok jogait és kötelességeit már több törvény szabályozza. A sajtótörvény azonban az egyik legfontosabb alkotmányos jogunknak, az állampolgárok alapvető politikai jogai közé tartozó szólás- és sajtószabadságnak az elveit és legfontosabb jogi garanciáit foglalja össze. Parlamentünk ezzel a lépésével nemzetünk legjobbjainak évszázados törekvéseit váltotta valóra. Zászlajukra ők is a sajtószabadságot írták, mint az állampolgári szabadságjogok egyikét, amelyet a polgári forradalmak deklaráltak először. Hazánkban a XVIII. század végén és a XIX. század elején vált erőteljessé ez a küzdelem „Az országgyűléshez” című 1848. március 3-án írt versében Petőfi határozottan követeli a sajtószabadságot: „Hiába minden szép és jó beszéd Ha meg nem fogjátok az elejét, Ha a kezdetnél el nem kezditek... Sajtószabadságot szerezzetek." S a költő örökbecsű gondolata, hogy a sajtószabadsággal bíró nemzet „gazdag végtelenül, mert a jövendőt bírja örökül”. A magyar sajtójog fejlődésének igen fontos megnyilvánulása volt a Tanácsköztársaság alkotmánya, amely kimondta: „A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilváníthatják.” A két világháború közötti korszakban az akkori sajtójog, a rendszer jellegének megfelelően, fokozatosan korlátozta, majd teljesen felszámolta a sajtó szabadságának még a látszatát is. Ezzel szemben a felszabadulás után létrejött népi hatalomnak ahhoz fűződött érdeke, hogy ismét alkotmányos joggá nyilvánítsa a 48-as márciusi ifjak egyik sarkalatos tételét: „Mindenkinek joga van a sajtó útján közölni nézeteit." Ennek törvényes biztosítékait erősíti a legfrissebb magyar sajtótörvény. amely az írott és az elektronikus sajtóra egyaránt vonatkozik, összeállításánál a szakemberek nemcsak a magyar jogrendszert és jogi hagyományokat vették figyelembe, hanem tekintettel voltak a nemzetközi joggyakorlatra is. Mindenekelőtt a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát kellett szemügyre venniök, amelyet egy törvényerejű rendelet éppen 10 éve tett jogrendszerünk részévé. Az egyezségokmány több pontja is foglalkozik a szólás- és sajtószabadsággal, a tájékoztatással, a véleménynyilvánítási joggal. De tartalmazza a tájékoztatás elfogadott korlátáit is. Hogy mik ezek? Lényegében azt tiltja ez a nemzetközi okmány, amit a magyar sajtótörvény is, vagyis az államrendbe, a közerkölcsbe ütköző publikációkat, valamint a sajtó útján elkövetett bűncselekményt. Ugyanakkor ajánlja: mindenütt teremtsék meg annak lehetőségét, hogy mindenki szabadon közölhesse véleményét. Nos, sajtótörvényünk nem tartalmaz a nemzetközi minimumnál több korlátot, és eleget tesz a helsinki záróokmányban megfogalmazott követelményeknek, vagyis elősegíti az információ szabad áramlását is. A tájékoztatás: jog és kötelesség A magyar sajtóval szemben támasztott alapvető törvényes követelmény, hogy nyújtson hiteles képet a Magyar Népköztársaság politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életéről, adjon hírt a nemzetközi élet eseményeiről, segítse a különböző országok és népek jobb megismerését, a kölcsönös megértést és a béke megóvását. Nem elég azonban, ha csak közvetíti az ismereteket. Bonyolult világunkban arra is szükség van, hogy feltáró, elemző tevékenységével segítse a nemzetközi politikai és a hazai társadalmi összefüggések és folyamatok megértését, s mozgósítson a cselekvésre. Törvényes felhatalmazása van arra, hogy határozottan fellépjen a társadalom fejlődését gátló, nyugalmát zavaró, a törvényességet és az erkölcsöt sértő jelenségekkel szemben. S nem adhat helyet annak, ami sérti hazánk alkotmányos rendjét, nemzeti érdekeit, az emberi jogokat, valamint az állampolgárok és a jogi személyek jogait és törvényes érdekeit, a közerkölcsöt. A mi törvényünk is tiltja, hogy a tájékoztatás ürügyén a sajtó az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények igazolását, a más népek elleni gyűlöletkeltést, a sovinizmust, a háborús uszítást, a nemzetiségi, a faji, a felekezeti és a nemzetek közötti hátrányos megkülönböztetést propagálja. Ez tehát nem más, mint a tisztességes és objektív tájékoztatás kötelezettségének törvényi megfogalmazása. Tekintse ezt valamiféle ajándéknak az állampolgár? Örüljön, hogy a sajtó lesz oly szíves tájékoztatni őt? Erről szó sincs. Az új magyar sajtótörvény értelmében ugyanis mindehhez joga van. Az okmány nem kevesebbet mond ki, mint hogy „az állampolgároknak joguk van arra, hogy tájékoztatást kapjanak szőkébb környezetüket, hazájukat, a világot érintő kérdésekben”. Nyilvánvaló, hogy a sajtó csak akkor tud megfelelni törvényi hivatásának, s az állampolgár csak akkor élhet jogaival, ha a tájékoztatási eszközök hozzájutnak a feladataik ellátásához szükséges információkhoz. Ezért a törvény legfontosabb rendelkezései közé tartozik, hogy a hiteles, gyors és pontos tájékoztatási az állami szervek, a gazdálkodó szervezetek, a társadalmi szervezetek és az egyesületek kötelesek segíteni. A felvilágosítást csak akkor tagadhatják meg, ha az állami, szolgálati, üzemi vagy magántitkot sért, erre azonban alaptalanul senki sem hivatkozhat. Íme az alkotmányos demokrácia három pillére a sajtó területén: a tájékoztatás kötelessége, a tájékoztatás joga és a felvilágosítás törvényi előírása. Újságírói eskü? Bizonyára az olvasóban is felvetődik: csupán a jogalkotó szándékán múlott, hogy most napirendre került a sajtótörvény? Nyilvánvaló nem. Döntő szava a politikának volt. Magyarországon ma a párt, a kormány, a társadalmi szervezetek jóvoltából egy olyan irányvonal érvényesül, amely azt vallja, hogy a tájékoztatás politikai érdek, elmulasztása pedig politikai hiba. Ezt az álláspontot súlyos tapasztalatok támasztják alá. Az elmúlt több mint negyedszázadban hazánkban nem fejlődhetett volna a közéleti demokratizmus a politikai közvélemény tekintélyének növekedése nélkül, s ez a folyamat korántsem ért véget. A közvélemény nálunk politikai erő, s nem csupán azért, mert képet ad a politikai-kormányzati döntések fogadtatásáról, hanem mindenekelőtt azért, mert meghatározó szerepe van a döntések előkészítésében, a politikai, a társadalmi, a gazdasági folyamatok alakításában. Az MSZMP egyik vezetője a parlament szószékéről jelentette ki: „Nehezen beszélhetünk közmegegyezésről jól tájékozott, jól tájékoztatott közvélemény nélkül." Ezt az alapigazságot az Ország Házában mások is megfogalmazták. Híres színészünk, Kállai Ferenc, mini budapesti képviselő oly nagyra értékelte az újságírók felelősségét, hogy felvetette: a sajtó munkásainak — akárcsak a végzős orvostanhallgatóknak — csak eskütétel után szabadna tollat fogniok. „Ha én fogalmazhatnám az eskü szövegét — mondotta —, ezt írnám: nyitott szemmel nézze és lássa a világot, amelyben él, ostorozza visszásságait és merje dicsérni a jót. Legyen megtörhetetlen az igazság keresésében és kimondásában." Igen, aki ország és világ előtt vállal felelősséget a leírt és kimondott szóért, az nem feledheti az ibseni mondást: írni annyi, mint törvényt ülni önmagunk felett! PAPOS tamAs 5
