Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 6. szám
tért rá a kor szerinti fizetési rend- • szerre. Ugyanígy cselekedett Ohio állam is. 1923-ban a fizetési díjakat az amerikai halálozási tapasztalatok statisztikailag kidolgozott táblázatai alapján állapították meg. Módosították a vezetés struktúráját. A különböző tisztségek és felügyeleti bizottságok helyett igazgatóságot állítottak fel. A tagság rendszeres tájékoztatása céljából pedig elindították a hivatalos közlönyöket: 1917-ben a Verhovayak Lapját, 1923-ban a Rákóczi Szemlét. Ezt követően évtizedekig ezekre a keretekre épült a magyar egyletek életbiztosítási tevékenysége. — Módosult az egyesületek célkitűzése? — Abból a szempontból nem, hogy az alapszabályzatokban továbbra is kettős — azaz gazdasági és társadalmi — célkitűzés szerepelt. Természetes viszont, hogy a magyar bevándorlók helyzetének változásával mindkettő tartama módosult. A gazdasági célkitűzésekben előtérbe került a tartalékalap, az egylet fizetőképességének fokozása. A tagok szerzéséért óriási versengés bontakozott ki az egyletek között — olykor nem egészen tiszta eszközökkel is. A társadalmi célkitűzések jobban igazodtak a végleges letelepedés kívánalmaihoz. „Legyünk amerikaiak, maradjunk magyarok” — jelszóval a korábbinál erőteljesebben propagálták az amerikai állampolgárság megszerzését, IMIM DITÜ, IRRCVRR IZO I uuonv SUIV Win 0 4 4 az angol nyelv elsajátítását. Ugyanakkor különböző módon igyekeztek a magyar „etniktudat” erősítését is elősegíteni pl. a Verhovay-, vagy a Rákóczi-táborba tartozás tudatának formálásával. A Rákóczi egylet látványos ünnepségen emlékezett meg a névadó fejedelem születésének 250. évfordulójáról. Hangsúlyozták a magyar nyelv megőrzésének, továbbadásának, a magyar iskolák támogatásának fontosságát. Mindent összevéve a fiókszervezetekben az 1920-as évektől élénk és sokszínű lett a társadalmi élet. Épültek a „Magyar Ház”-ak, néhány helyen „Verhovay Otthon”-ok. Egészében az optimizmus légköre jellemezte a társasköröket a magyar etnikai szigeteken. Az egyesületek gazdasági gyarapodása és a tagok társas tevékenységének ösztönzése kölcsönösen erősítették egymást. Ezek összhangja tette lehetővé a két világháború közötti évtizedekben, hogy a fraternális szervezetekben a magyar bevándoroltak első generációja mindazt „kihozza” magából, amire etnikai tradícióinak fenntartása és értékeinek továbbadása érdekében képes volt. — Milyen hatással volt a gazdasági világválság a magyar bevándorlókra? — Nehéz helyzetet teremtett, mivel az üzemek, gyárak tulajdonosai a bevándorlókkal kezdték az elbocsátásokat. A legtöbb magyar a válság által leginkább sújtott acéliparban, bányaiparban dolgozott. Becslések szerint Clevelandban például a depresszió tetőfokán a magyar munkásoknak mintegy a fele munkanélküli volt. A válság megrendítette a betegsegélyző egyleteket is. Sok kis egylet ment tönkre ezekben az években, de meginogtak a nagy betegsegélyzők is. A tagok kötelezettségeiknek csak részben, vagy egyáltalán nem tudtak eleget tenni. Százával maradtak ki az emberek. A depresszió következményeként valamennyi bevándoroltat, egyesületet élénken foglalkoztatta a munkanélküliség, a társadalombiztosítás és a szakszervezeti mozgalom megújítása. A Verhovay vagy a Rákóczi ugyan nem kötelezte el magát egyik, vagy másik politikai irányzat mellett, de ez nem jelentette azt, hogy politikai kérdésekről ne vitatkoztak volna az egyletek kereteiben is. A mérsékelt, vagy konzervatív, vagy munkáskérdésekben egészen radikális álláspontokat képviselők között esetenként éles konfliktus keletkezett. Bridgeportban például évtizedeken át szocialista volt a polgármester is, s a Rákóczi Egyesület vezetőségében voltak közismerten baloldali személyek. A munkásélet megjavításáért folytatott mindennapi küzdelmekben a Verhovay és a Rákóczi egylet egyes tagjai más etnikai csoportok képviselőivel vállvetve vettek részt. — Hogyan kapcsolódott be u második generáció az egyesületi munkába? — Folyamatos a bevándorló nemzedék erőfeszítése, hogy az Egyesült Államokban született gyermekeket megtartsák magyarságukban. E törekvések sikerét nem szándékaik, inkább a körülmények határolták be. Az utánpótlást szolgálta az egyletek ifjúsági osztályainak felállítása. Ide a szülők olykor az újszülötteket is felvetették. A tömeges bevándorlás lehetőségének megszüntetésével a szülők már csak arra számíthattak, hogy egyleti munkájukat gyermekeik fogják folytatni. Az Egyesült Államokban született második nemzedék létszáma 1930-ban már meghaladta a bevándorlókét. 1940-ben pedig csaknem kétszerese azokénak. Érthető, hogy a második nemzedék kérdése az 1930-as években előtérbe került. Annál is inkább, mivel ez időre a bevándoroltak elegendő tapasztalatot szereztek arról, hogy sem intézményeik, sem a „legyünk amerikaiak, maradjunk magyarok” jelszó nem gyakorolt nagy vonzóerőt az Egyesült Államokban született nemzedékre. A realitások figyelembevételével módosították elvárásaikat a második nemzedéket illetően, az egyesületeket igyekeztek számukra is vonzóbbakká tenni. Már nem feltétlenül kötötték össze az anyanyelvet a „magyar identitással”, nem mindenáron a nyelvet szorgalmazták e célból. Ä Verhovay Segély Egylet egyik vezetője így fogalmazott: „Az egylet hivatása az, hogy ha nyelvében nem is, de érzésben és gondolatban magyarnak tartsa meg azokat, akik utánunk következnek az idők végéig.” Szervezték ugyan még a nyári magyar iskolákat, de nagyobb figyelmet szenteltek annak, hogy az ifjúságot az amerikai szórakozási és társas tevékenységek meghonosításával vonzzák egyleteikbe. A Verhovay és a Rákóczi színeiben lehetőséget teremtettek például népszerű amerikai sportok űzésére. Amerikai mintájú cserkészcsapatokat állítottak fel és ami a legdöntőbb: megkezdődött az egyletekben az angol nyelvű osztályok felállítása. Ezek arra voltak hivatva, hogy megteremtsék a második generáció társas tevékenységének kereteit. A William Penn mai vezetői közül is egyesek az angol osztályúkban kezdték egyleti pályafutásukat. A második generációhoz szóló programmal a Verhovay állott az élen. Az egyesület 52 év alatt — miközben 100 ezer magyarnak összesen kb. 10 millió dollár biztosítást fizetett ki —, kultúrcélokra közel egymillió dollárt áldozott. A vezetők felismerték azt is, hogy a fiatalság magyarságtudatának ébrentartásához szükségesek óhazai élmények. Tagszerzési versenyeket hirdettek, és jutalomként a győzteseknek magyarországi utazást fizettek. — Mennyire volt toleráns ebben az időben a társadalmi környezet? — Az 1930-as évek második felétől, a „New-Deal”-hez kapcsolódó társadalmi nézetek írókat, művészeket, tudósokat ösztönözték arra, hogy az ország népességének etnikai és vallási sokféleségében a szépség és erő forrását fedezzék fel. Ekkor fogalmazódik meg, hogy Amerika „nemzetek nemzete”, ekkor kap hangot a kulturális pluralizmus szemlélete. Az 1930-as évek második felében fennállásuk 50. évfordulójához értek az egyesületek: 1936- ban a Verhovay, 1938-ban a Rákóczi. A fényes ünnepségeken, a díszes jubileumi albumokban az öregedő első nemzedék megfogalmazta, hogy mit vár a második nemzedéktől, sőt, a további utódoktól. A Verhovay akkori elnökének, Daragó Józsefnek a megfogalmazásában ez a következőképpen hangzik: „A mi magyar alkotásunk fényessége Amerika ívlámpáinak özönében sem halványodhatik el. Mert akik szerzeményünkkel együtt apáik neveit is becsülésben tartják, és tisztelik, méltó folytatásai lesznek annak a testamentumos kikötésnek, amiben az az aláhúzott mondás: MAGYAR ÖRÖKSÉG.” — Magyarország és az USA a második világháborúban újra egymással ellenséges táborban harcolt. Milyen hatással volt ez a magyar élet feltételeire? — Az 1940-es népszámlálás szerint még mindig meghaladta a százezret azoknak a magyaroknak a száma, akik nem voltak amerikai állampolgárok. Ezek különösen bizonytalannak érezhették helyzetüket, hiszen a háború kitörésekor olyan híresztelések is szárnyra keltek, hogy az ellenséges országok állampolgárait internálni fogják. Az USA háborúba lépésével újra gyanús lett minden, amit, elhajlásnak lehetett minősíteni az amerikai normáktól — akár kulturálisan, akár politikailag. A feszültségek felfokozódtak a magyar közösségekben, egyesületekben. „Magyarország nem szabad akaratából, hanem kényszerből lett a fasiszta Németország szövetségese”, — ez volt a többség véleménye. A Horthy-Magyarországgal való kapcsolat miatt több egyesületet támadtak. A különböző magyar csoportok egymástól meglehetősen izolálva igyekeztek támogatni az Egyesült Államok háborús tevékenységét. A fraternális szervezetek vagyonuk egy részét háborús kötvényekbe fektették, a társadalmi rendezvények bevételét pedig arra fordították, hogy csomagokat, meleg holmikat készítsenek a katonáknak, véradással, anyagi eszközökkel támogassák a Vöröskereszt munkáját. E megnyilatkozások forrása elsősorban már nem a félelem volt, hanem az új haza iránti őszinte lojalitás. Ugyanakkor az első és a második generáció között meglévő szakadék tovább mélyült. A „fasiszta országból származik” megbélyegző címke, a magyar identitás vállalását is nehezítette. BODNÁR JÁNOS (Folytatjuk) 15
