Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-27 / 15-16. szám
POSTÁNKBÓL közölje. Befejeződött a magyarságtudományi tanfolyam hetedik tanéve a montreali McGill Egyetemen, összesen 37 hallgató vett részt a három lehetséges kurzus valamelyikén: magyar nyelv kezdőknek és haladóknak, valamint a magyar nemzet történelme. Pünkösdvasárnapján, az Első Magyar Református Egyház templomában osztotta ki dr. Fodor Sándor, az orosz irodalom professzora és dr. Komjáthy Aladár, a magyar nyelv tanára a pályadíjakat a legjobb diákoknak. A pályadíjakat Fábián Bert húsgyáros, Bazsó Ferenc hordógyáros. a montreali Bethlen Gábor Kör, a torontói Rákóczi Alapítvány, a montreali Magyar Gazdasági Tanács, valamint a montreali Református Nőegyesület■ adományozták. Két évi eredménye alapján, a legjobb diáknak járó ösztöndíjat Kemenes László orosz szakos, a magyar történelmi pályadíjat Halász Zsuzsanna közgazdász szakos, a modern magyar történelmi pályadijat Kemenes László, a magyar irodalom és kultúra díját Boros Gábor doktorjelölt kapták. Boros Gáborné kapta azt a pályadíjat, amelyet annak a nem magyar hátterű diáknak ítélnek. aki a legjobban elsajátította a magyar nyelvet. Az ebben az esztendőben alapított új pályadíjakat, a Czine Mihály díjat (legjobb zsoltár- és népdalénekes diáknak) Pavelka Linda zeneszakos, a Végh Erna díjat pedig Pintér Zsuzsanna tanárjelölt kapta meg. A középiskolásoknak alapított, új Csoóri Sándor díjat Komjáthy István, a Lower Canada College növendéke nyerte meg. KOMJÁTHY ALADÄR MONTREAL, CANADA * Élvezettel olvastam a Magyar Hírek 1985. máj. 11 —i számában közölt „A Rejtő-rejtély” című cikket. A negyvenes évek elején, gimnazista koromban, mint sokan mások, olvastam a Rejtő-regényeket. és többször meg lettem büntetve, mikor fülöncsíptek, ugyanis az esztergomi ferences internátusbán ilyen olvasmány tilos volt. Az idő tájt el sem képzeltem, hogy jómagam is le fogok „nyomni” öt hosszú évet kockás Pierre nyomdokában. S ez a másik ok, amiért a szóban forgó cikk nemcsak élvezetet okozott, de egyben e jegyzet leírására is késztet. Rejtő, mint író — béke hamvaira — ma nemzeti tulajdon, s mint ilyen — félretéve egyéni véleményeket — biográfiája mindnyájunk dolga. Hozzászólásom legyen hivatott a „rejtélyt” valamiképpen világosabbá tenni. A cikk felteszi a kérdést: vajon Rejtő az idegenlégióban szolgált-e. Az idegenlégió névlistáján, 1831 és 1952 között egyetlen „Rejtő" név nem szerepel. 1952 szeptember és november havában jómagam, kíváncsiságból, több módon kerestem, van-e ilyen név, akad a kartotékokban, akad az egyéni listákon? Akkoriban Sidi-Bel-Abbesben az idegenlégió egész archívuma lett „átszervezve”, jómagam mint a helyőrségi iroda altisztje (másokkal együtt) dolgoztam a kancellária archívumszervező szakaszán, míg egy hazánkfia, egy Péntek nevű törzsőrmester volt a légió múzeumának a felelőse. így nyílt alkalmam több kuriózumot leellenőrizni. Hogy Rejtő álnév alatt, akár csak egy rövid ideig is lett volna a légióban, ez lehetséges dolog. E kérdést azonban meg lehet közelíteni a kizárás módszerével. Már marseille-i tartózkodása elég ahhoz, hogy megfelelő „anyagot" gyűjthessen a regényeihez. Sikátorokban, kocsmákban találkozhatott leszerelt légionistákkal — a többi ez esetben fantázia kérdése. Ugyanis tény, hogy regényei talán jól tükrözik az afrikai hőséget, de sokkal kevésbé az akkori légió valódi mindennapi életét. Talán „jelentkezett” is ott, Marseille-ban? És talán ott talált arra a „jó szándékú” orvosra, aki kitette a szűrét a légióból? A szerződést szokás szerint csak Sidi-Bel-Abbesben írták alá. Onnan kevésbé hihető, hogy valami „jó szándékú” orvos sietett volna a segítségére. Ha tehát a légió Rejtőt Marseille-ből áthajóztatta Bel-Abbesbe, csodával határos, ha onnan szabadon engedték volna! Az előbbiekből kitűnik: Rejtő névvel ismeretlen a légióban. Ha álnévvel jelentkezett, akkor sem írta alá a szerződését (ez esetben a jó szándékú orvos nem tudta volna kitenni onnan). Elfogadhatóbbnak tűnik, hogy csak hallásból ismerte a légiót, és mint a cikk írja, csak megsokszorozza humoros kalandregényeinek értékét, ha ő maga nem szolgált az idegenlégióban. Azért csak kalapot emelek Rejtő-Howard emléke előtt! Tartozók Neki jó néhány kellemes órával, míg regényeit olvastam. Még egy megjegyzés, ugyancsak kuriózum gyanánt. A cikkíró a légiósok szedett-vedett társaságáról ír. Jómagam belekóstoltam a légió életébe, habár az 1945 utáni légió már egész más volt, mint elődje. Történelmi tény, hogy az „emberanyag”, mint ilyen, tényleg eléggé „szedett-vedett” volt! Végül is a légió az akkori európai társadalom egyik „szemetesládája” volt, s mint ilyen, semmi köze a szívgárdához! JANOS KOKICS ALGÍR, ALGÉRIA * A nagyvilágban széjjelszóródott magyarok a Magyar Híreken keresztül értesülhetnek azokról az eseményekről, amik reánk vonatkoznak. Annak ellenére, hogy 20 vagy 50 év óta élünk távol az óhazától, a gondolataink csak ott járnak, és az ott született generáció az ottani hagyományok szerint gondolkozik. Ez már kevésbé vonatkozik az itt születettekre, mint például az én gyermekeimre is, az ő részükre Magyarország egy kicsit egzotikus országnak számít. De azért szeretnék ott lenni nyaranként, ez ugyanúgy vonatkozik más külföldi országra is. Nagy feladat az újság részére, hogy a szerteszéjjel szóródott magyarokat tájékoztatni tudja, kis nemzet vagyunk és a történelem által sokszor megszenvedett sorssal. Most, hogy 40 éve ért véget a világháború, itt az ideje, hogy az államok megbékéljenek egymással. Nagy feladat hárul a nagyhatalmakra és ugyancsak nagy felelősség a kis országokra is. A nemzetiségek, illetve a kisebbségek érdekében főleg a helybeli kormányoknak kell többet tenni. KOCSI BÉLA KÖPING, SVÉDORSZÁG * Mindig örömmel olvasom a külföldön élő magyarokról szóló híreiket és büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy számos honfitársam dicsőséget jelent a magyar névnek. A magyar zsenialitás soknak engedte meg a sikert az egész világon. 37 éve Marokkóban élő francia állampolgár vagyok és néhány héttel ezelőtt a Francia Köztársaság munkaügyi miniszé■L h m-Pl^ 9» 1 i t tere hosszú évtizedes munkám elismeréseként a Munka Érdemrend nagy arany fokozatával tüntetett ki. Dolgos életpályám 75 éves karomban így lett elismerve és Isten segítségével még folytatom tevékenységemet, melyet a Richards Richard győri Finomposztógyár budapesti központjában 1930-ban kezdtem el. Ott léptettek elő igazgatóvá és tevékenységem a magyarországi gyapjúiparban ismert volt. Csodálatos véletlen folytán kerültem 1948-ban Casablancába, ahol egy akkor létesült nagy textilgyár alkalmazott. Gyapjúszakértői minőségben dolgoztam. Három éven át töltöttem be ezt a feladatomat és 1951- ben alapítottam meg a Consortium Marocaim-t, mely évről évre fontosabb vállalattá fejlődött és ma a marokkói könnyűipar egyik legelső szállítói közé tartozik. A gyártáshoz nélkülözhetetlen nyersanyagokat és segédanyagokat importáljuk, a világ minden országával dolgozunk és a magyar kapcsolat szívügyem lévén, igen komoly üzleti tevékenységet tartunk fenn a magyar exportvállalatokkal. BALOGH JÁNOS CASABLANCA, MAROKKO * Bolíviából érkezett a tudósítás arról, hogy La Pazban újjászerveződött a Magyarul Beszélők Klubja. Az új vezetőségben a kinn élő magyarokat Teller Tiborné, a volt magyarországi ösztöndíjasokat pedig Gabriel Mejia képviseli. A klub koszorúzást rendezett a bolíviai főváros Petőfi szobránál, a volt ösztöndíjasok pedig Petőfi Sándor verseiből készített összeállítással kedveskedtek a klubtagoknak. A szerkesztőségünkbe érkezett képek e két eseményt idézik fel. LEVELEZŐ PARTNERT KERES Khol Erika, 6500 Baja, Petőfi út 73. 21 éves, könyveket, hanglemezeket, bélyeget cserélne. * Magdalena Miller, 85, Shellharbour Road, Warilla, 2528, N. S. W„ Australia. 20—25 éves fiatalokkal levelezne angolul. Szülei magyarok, de ő már nem beszéli a nyelvet. A lovak érdeklik. * Szabó Ferenc 6725 Szeged, Liliom út 14., Mini Morris személygépkocsija van, s az autóval kapcsolatos kiadványok érdeklik. Kíváncsi, hogy kik és mikor tervezték, jelenleg hol gyártják. * Sallai Lajosné, Szeged. Szamos u. 12 b„ USA- ban vagy Kanadában élő családdal levelezne. 13
