Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-12-28 / 25-26. szám
MÁNDY IVÁN DUNA-PART-KÜLVÁROS Vonatok a pályaudvar üvegteteje alatt súlyos mozdulatlanságban. Magukra hagyták őket ebben a csarnokban. Szétszórt bőröndök, szatyrok, hátizsákok, kézitáskák a vágányok mellett, szétesVe vagy félig szétesve. De hát a leszállók? Eltűntek, akárcsak a várakozók. Egyetlenegy vasutast se látni. Elhallgatott a hangosbemondó. Nem jelezte a vonatok érkezését. Se az érkezését, se az indulását. Mikor futott be ide vonat? Ki állt utoljára a peronon leszállásra készen? Mellette a bőröndje, a hűséges úti társ. Ki szállt le utoljára? Ki ölelt át egy nőt? Egy régi jóbarátot? A csarnokra rátelepedett a csönd. A vonatokra valami komor düh. A vágányokra a pusztulás. Egy tábla szemben a mozdonyai. ILLATSZERBOLT. Ezt nézhette. Ezt bámulhatta a csarnok üvegfala mögül. Olykor közel került hozzá. Átkelt az üres úttesten. A kirakat előtt ácsorgóit. Vásárolni akart? Vagy csak úgy bámészkodni? Mégis, mit akarhat? Kávé Vaj Jam Gyümölcslé Állást kapott valamelyik cégnél alacsony beosztásban. Kókadt bajuszos apóka. Pálmaágak hajtanak ki a füléből. öreg nő. Bánatos, lágy toka. Egy kisfiú kapaszkodik a tokájába. Kemény, hegyes áll, belenyomva egy öregember fejébe. Aprócska arcok egy formátlan, széles arcban. Lánykák, fiúcskák, öregek. Otthont leltek abban a hatalmas arcban. Az az újságkivágás! Egy er., jer megírta, egy másik kiadta, egy harmadik elolvasta Zsámboky János Kis szálloda című regényét. Soha három ember feleslegesebb munkát nem végzett. Egy papírlap lebegett a levegőben. Tiszta, hófehér papírlap. A felső szélén enyhe gyűrődés. Nem is olyan enyhe. És mintha kissé be is lenne tépve. Igen, ezt már elkapta egy írógép. De hát onnan nincs menekvés. Egy írógép nem Egyébként soha senki se nyitott be. A kék köpenyes eladók is eltűntek. Azok az örökké fecsegő, nevetgélő kisasszonyok. Maga a bolt egyre kopottabb, koszlottabb. A homályos kirakatüveg beleveszett az utca szürkeségébe. A mozdony se nagyon dicsekedhetett. Nem, azt igazán nem lehet mondani. Egyre rozsdásabb, egyre mogorvább, ahogy nézi azt a táblát. ILLATSZERBOLT. Hová vezet a sínek útja? Végtelenbe nyúló sírdombok a vasúti töltések. Egy levél Zsámboky íróasztalán. Gyűrött, tépett szélű levél. Mintha most került volna elő egy fiók mélyéből. De hiszen ez az ő írása! Tudni akarom, hogy ki lesz a díszlet- és jelmeztervező. Erzsihez ragaszkodom. Senki más nem tervezhet jelmezeket. Erzsihez ragaszkodom, és még sok mindenhez. És többé nincs visszaút. Nem lehet visszavonulót fújni. Zsámboky János darabot írt? Hová adta be? Melyik színházhoz? Hol volt a bemutató? Lehet, hogy sehol? Hiszen ezt a levelet se küldte el. Mindenesetre Erzsihez ragaszkodott. engedi el a foglyát. Talán csak egy olyan odvas, züllött gép. A gazdája elhanyagolta. Egyszerűen nem törődött vele. Hát akkor ő meg miért törődjön egy papírlappal? Miért ne engedje el? A papírlap elszállt az utcák felett, a házak felett. Olykor megpördült önmaga körül. Eszébe jutott valami? Talán az az öreg írógép? Kissé gyorsabban szállt. Szinte már repült. Hová repült? Távoli hegycsúcsok felé? Sivatagok felé? Messze tengerekre? A végtelenbe? Székek nézik a Dunát. Dunaparti székek a szállodák előtt. Vendégei elhagyták. Űjabb vendégekre nem számíthatnak. Senki se sétál a Duna-parti korzón. Senki se jön fel a rakpartról. EGY REGGELI MENÜKÁRTYA Tea Kakaó V aj V aj Jam Jam Gyümölcslé Gyümölcslé Valaki üldögél a rakpart lépcsőjén. Elvékonyodott hát, fekete kalap. Levegőből szőtt árny. Eltűnik, szertefoszlik. Vízcsobbanás. Ez a halk hang betölti a Duna-partot. Utána még mélyebb a csend. A Duna-parti székek nézik a Dunát. Az elhagyott kikötők elhagyott hajóit. Az elkorhadt csónakokat. Nem várnak vendéget. De mégis! Mintha hirtelen gyanút fognának! Valaki elsurran mögöttük. Egy pillanatra megáll. Attól tart, hogy a székek észreveszik. Hirtelen feléje fordulnak. Na, mi az? Mit sündörögsz itt? Hová igyekszel? Már annyi időd sincs, hogy egy pillanatra leülj? Kopott padok a rakparton. Semmi közük a korzó székeihez. Nincs bennük semmi ellenségeskedés. 0, dehogy! Csak éppen semmi közük azokhoz az előkelősködő, ostoba ... Hajók a part mellett. Sétahajók, teherhajók, uszályok, vízibuszok, evezősök. Alkalmilag összeverődött társaság. De most már együtt maradnak. Négy oroszlán rátelepedett a hídra. Ketten az egyik hídfőn, ketten a másikon. Párviadalra készülnek ? Megverekednek egymással? Miért verekednének? Az nagyon is közönséges lelkületre vallana. Alantas lelkületre. Egész más foglalkoztatja őket Vonósnégyest alakítottak. Előadnak egy kamaradarabot. Csak még nem találtak megfelelő művet. De hát csak akad köztük egy zeneköltő, akiben már régen motoszkál valami. Majd megszólal a zene. Borús hangulatú zene. De mégis felemelő pátosszal. Csakhogy erre még várni kell. És miért ne várnának? Van rá idő. A túlsó part a Várral áthatolhatatlan, kékesszürke párába húzódott. Eltűnt. Három fekete télikabátos alak gördült végig a rakparton. Három fémhenger. Lassan görögtek. Nehezen szánhatták rá magukat erre az útra. Hosszas megbeszélés előzhette meg az indulást. Talán még egy kissé össze is szólalkoztak. Összezördültek. Végül is megindultak. De hát hová? Mi dolguk lehet? Miféle elintéznivaló? Felkeresnek valakit? Egy régi ismerőst? Egy barátot? Kassák Lajost? Homokos föld összetapadt csomókban. Iszapos víz tör fel a mélyből. Elsüllyedt villamossínek. Kerékpárnyomok. Külvárosi házak. Valaha különböző színűek. Az egyik kopottságában is riasztóan rózsaszínű. Mellette egy citromsárga. De akad kék is, meg halványzöld. Kivénhedt kültelki kurvák. Szürke házak tisztes szegénysége. Lerongyolódott falak. Végighasadt falak. Egymásra rakott téglák. Itt még készültek valamire? Terveztek valamit? Miért ne? Hiszen egy bádogtábla hívja, a kőműveseket, az ácsokat, a szerelőket, az asztalosokat, a lakatosokat, a hegesztőket, a mázolókat, a burkolókat. Sehonnan se bukkannak elő. Se a szerelők, se a kőművesek, se az ácsok, se a többiek. Futballpálya megfeketedett kerítése. Odabent az üres pálya a kikopott fűvel. A két kapu egymással szemben. Olykor beszélgetnek. Átszólnak egymáshoz. Vagy már semmi? Meghatóan tiszta, kis templom. Ajtaja nyitva. A fehérre meszelt falak azért már nem olyan fehérek. A padok megreccsennek. Mintha felállnának a hívők. Felemelik a fejüket, ahogy felzendül a zsoltár. Tebenned bíztunk eleitől fogva! Uram, téged tartottunk hajlékunknak ... De hát hol vannak a hívők? Uram! Uram! Kinek tudsz te még hajlékot adni? ARKOSSY ISTVÁN (ROMANIA) RAJZA 58
