Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-12-28 / 25-26. szám
Naplórészlet MÁRAI SÁNDOR: (USA) A repülőgép reggel tízkor menetrendszerűen indul Rómából. A gép lebegni kezd az Alpesek felett, a Mont Blanc szikrázik a fényben. Felszolgálják a villásreggelit, megoldom a derékszíját, rágyújtok. Kétóra múltával a nagy madár elrepül a francia partok felett. Amikor az óceán felett lebegünk, megszólal a hangszóró és a pilóta jelenti, hogy vissza kell fordulni, mert az egyik motor — „a négyes” olajat veszít. A bejelentést csend fogadja. A gép, szárnyszegetten, visszakullog a római repülőtérre. Kétórás repülés után megint terra firma. A római várótermet nem nyitják ki, már sötét van, nem fűtenek. Az utasok vitáznak az alkalmazottakkal, új járatot követelnek, amely menetrendszerűen elviszi őket Bostonba. Előkerül egy manager, megmagyarázza, hogy interkontinentális járatokat nem lehet úgy beállítani, ahogy taxit rendel az ember; hosszú és bonyolult service előzi meg az indulást. De útrakész egy nagy jumbo New York irányába, és éjfél után kapunk ott csatlakozást Bostonba. Elfogadjuk az ajánlatot és hétórás éjszakai repülés után — éjfélkor délután kettő helyett — New Yorkba érkezünk. Útközben — a jumbo tele volt karácsonyi utasokkal —, egy, a szokottnál is .hülyébb amerikai filmet mutatnak. Szakállas görögkeleti pópa ül az első széksorban, szemközt a filmvászonnal. Nem tud betelni a látványossággal, a vonagló, kancsal brooklyni diva fintoraival. A pópa állandóan süteményeket rágcsál és különös, éjjeli-edényszerű föveg van a fején. Erős ellenszél löki, dobálja a gépet. Az utasok legtöbbje öreg olasz paraszt, a gyerekekhez mennek Amerikába, karácsonyi látogatásra. Éjfél elmúlt, amikor a gép körözni kezd New York felett. Az olaszok tapsolni kezdenek, a mutatvány sikerült. A mélyben fények, millió mécses — mintha egy beláthatatlan temetőben sírmécsesek pislognának, millió sírmécses egy civilizáció temetőjében. * New Yorkban, a repülőtéren, a határőr boldog ünnepeket kíván. Have a nice Christmas, Mr. Marai — mondja, amikor visszaadja az útlevelet. Ez az udvariasság jólesik. Egy alkalmi gép — sátoros szekérre emlékeztető légijárat — azonnal indul. Hóvihar süvölt és a repülőgép úgy ugrál fel és le a magasban, a viharos sötétben, mint a bakkecske, mikor szerelmes. Kettő felé érkezünk Bostonba. János vár, kövéren, havasan és jókedvűen. A fehér newenglandi tájon át vezet az út a faluba. Sűrű hóesésben gurul a kocsi, karácsonyi koszorúk a házak ajtaján, pislogó ünnepi fények az ablakokban. Milyen békés ez a világ. És mindenek felett ott lóg a Bomba. * Bellingham, Massachusetts. — Az észak-amerikai táj régi, kassai karácsonyi emléket idéz. A karácsonyok a kassai házban szagosak voltak, mint egy tömjénfüstös, énekes nagymise. A fenyőfát a közeli erdőből hozták; havas volt, amikor érkezett, tobozos. Csesztvéről minden karácsonyra elküldték a pulykát, melyet számunkra hizlaltak, apám egyik kliensétől megjött a Tisza mellől a harcsa — a nagy hal még élt, mikor megérkezett, pálinkás kenyér volt a szájában. És a ház megtelt a frissiben vágott fenyőfa, a téli virágok, nagy barna kandallóban parázsló hasábfák, a gyertyafüst illatával. Itt is van ilyesmi. A cég, ahol János dolgozik — komputereket gyártanak — karácsonyra küldött minden alkalmazottnak egy-egy húszfontos pulykát; huszonnégyezer pulykát ugyanannyi alkalmazottnak. (Ez kisebbfajta cég ...) Esténként fényfüzérekkel világítják a házak ajtaját és ablakait. Karácsony délutánján becsönget egy gyermekcsapat, cérnavékony hangon Christmas carol-t, régi karácsonyi éneket adnak elő, a gyerekének zeng a holdfényes, ezüst tájban. A múlt néhány szokása, életformája itt még eleven. De ha látogatóba mennek, a házat már lakattal zárják — néhány év előtt ez még nem volt szükséges. Most tanácsos. * Bellingham civilizált sivatag, egyemeletes, tetszetős családi házakkal. melyeket úgy adnak-vesznek, csereberélnek az itteniek, ahogy máshol inget váltanak: megveszik a házat, padlástól pincéig kifestik — do it yourself — berendezik. Aztán, két-három év múltával, eladják és gyerekkel, minden cókmókkal útra kelnek, néhány ezer kilométerrel arrébb vándorolnak, mert a cég, ahol dolgoznak, terjeszkedik: Keletről Nyugatra vagy Délre. A család megy a bútorokkal, az autóval, a fűnyíró ollóval, minden kacattal. Keletről Nyugatra és vissza. A költözés költségeit fizeti a cég. A munkahelyeket, otthonokat, környezetet úgy cserélik az alkalmazottak, mint a vándorcigányok. Sehol nem rögződnek, .érzelmileg sem. Millió és millió amerikai vándorol így, minden évben. Ez a szisztéma a mostani, zajtalan, állandósult amerikai forradalom egyik menete. Az emberek tudatában is vándorúton van valami. És mintha kedvük lenne ehhez a gépesített, sátoros cigánysághoz. A hóesésben, a jólfűtött vidéki ház társalgójában cjjel-nappal morog-darál a televízió. Vagy dünnyög a filodiffúzió, mint a néger dobolás. János gyermekei — két kisleány, négy és kétévesek — a televíziós kondicionálás és az ütemes, melodikus narkotizáló lárma félkábulatában töltik el a napot, hajnaltól estig — mint millió és millió más gyerek Amerikában. A gyerekek itt születtek, „amerikaiak”. A mama, Harriet, skót-angol bevándorolt család leszármazottja. A kandallóban a tűzkutyák — Harriet családjának nászajándéka — becses régiségek; a család már száz év előtt ennek a rozsdás vasszerkezetnek segítségével sütötte itt New-Englandban a hálaadás napján a pulykát. A két kicsi nem ért magyarul, az amerikai-angol egyik változatát beszélik — még nem basic english, amit beszélnek, inkább basic-basic. (Ezt legalább értjük, mi öregek.) A kicsik barátságosak, elfogulatlanok, de számukra mi, a messziről érkezettek, olyan látványosság lehetünk, mint budapesti gyerek számára volt az állatkertben Jónás, a víziló. Nemcsak a gyerekek számára vagyunk látványosság. A szomszédolás, karácsony táján, itt még a pioníridőkből maradt helyi szokás. A kapucsengő nappal-este csörren egyet. A látogatók barátságosak. De Amerika most abban a lelkiállapotban él, amikor elsőrendűen, nem érdekli más, csak Amerika. * A vendégek között vannak szomszédok — itteni értelemben „szomszédok”, tehát van olyan, aki száz, százötven kilométer távolból gurult át egy drink-re, félórás beszélgetésre. Akad közöttük egyetemi tanár, hivatalnok, tanító, a szomszéd házból a pallér, családostul. A megalopolis, amely Bostontól Washingtonig terjed — települések, melyek nem városok, nem is elővárosok, nem is falvak, szociográfiai jellegük még nem alakult ki — felszívja a nagy városokból elszivárgó középosztályt, az átrétegeződő, proletárságból polgáriasságra átváltó tömegeket. Sokszázkilométeres távolban hömpölygő lakótelepek új házaiba menekülnek a nagyvárosok közbiztonságának rothadása, a szennyezett városi sikátorélet elől. János napjában hatvan kilométert autózik lakása és munkahelye között: amerikai lépték szerint ez az elhelyezkedés előnyös. Emberi kapcsolatok a nagy térségen belül közvetlenebbek, mint a nagy városokban : még eleven a segítő - készség. * Vendégek kortyolják a bourbont, vagy a whiskyt (nem sokat) nyájasan társalognak. (Személyes kérdések soha nem hangzanak el, ilyesmi tabu New Englandban.) Újabban rosszkedvűen, politizálnak ----- régebben errefelé ez illetlenség volt, társaságban nem illett politikáról beszélni. A proletárt felszívja ez a térfogat, a régi középosztályt lefelé nivellálja. Az Európából érkezett látogatót diszkréten kérdezgetik, mi van odaát? Meglepő, milyen keveset tudnak Európa közelmúltjáról és jelenéről. EGYEDI BEI.A (KANADA) RAJZA 56
