Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-12-28 / 25-26. szám

Bajnoknő Ausztráliából A lelátóról jelentjük Az az emlékezetes verseny 1955-ben Varsóban. Neszmélyi Vera (jobbról 87-es rajtszámmal) , 1 ' W­'s -L i m Neszmélyi Vera, aki most újra fut FOTÓ: FÖLDI ERIKA A B. világbajnokságra készülő magyar női ké­zilabda-válogatott hazai főpróbája kiválóan si­került. A Csík János vezette csapat nyerte az Elegant Kupáért kiírt tornát. Az első helyet eldöntő mérkőzésen a magyar együttes 20—19-re győzött a kétszeres világbajnok Német Demok­ratikus Köztársaság válogatottja ellen. * Nem kísérte siker a két legjobb magyar sak­kozó szereplését Montpellier-ben. Sem Portisch Lajos, sem Ribli Zoltán nem jutott tovább a világbajnokjelöltek versenyén. * Három magyar atléta szerepel az idei ered­mények alapján összeállított világranglista él­csoportjában. A két távolugró közül a Világ Kupán is résztvett Szalma László a hatodik (830), a Nyíregyházáról Tatabányára kenuit Pá­­lóczi Gyula pedig hetedik (825). Az újpesti gát­futó Bakosi Béla pedig legjobb európaiként a ki­lencedik (13.45). * „Neszmélyi Verát csak világrekorddal lehe­tett legyőzni Varsóban!...” — olvassuk a sport­láp kissé már megsárgult lapjain, a kereken harminc évvel ezelőtt, 1955 augusztusában meg­jelent tudósítás címében és közben emléke­zünk ... — A lengyel fővárosban rendezett Világifjú­­sági Találkozón Varsóban nagyon jól ment, hi­szen az elődöntőben megjavítottam az Európa­­rekordot, »a döntőre viszont egy kicsit elfárad­tam. de az ausztrál Shirley Strickland így is, valóban csak világrekorddal tudott legyőzni — mondta a ma is oly kedves, mosolygós bajnok­nő, szüleinek zuglói lakásában, majd nagyot só­hajtott : — De régen is volt... Vera innen, ebből a zuglói lakásból indult reg­gelente az Angöl utcai általános iskolába. Az 1952-ben Helsinkiben rendezett olimpia magyar sikerei, az emlékezetes tizenhat aranyérem éb­resztette fel kedvét a sportolás iránt. A torna­órákon addig is ügyesen, könnyedén mozgó kis­lány pályafutása az iskolai versenyeken kezdő­dött. A fiatalok egyik akkori kiváló patrónusa, Paulinyi Jenő testnevelő figyelt fel tehetségé­re. Így került a Láng gépgyár atlétikai szakosz­tályába, majd mikor a váltó egyik tagja hiány­zott, az iskoláslányt kérték fel helyettesnek, aki azután hamarosan „befutott”. A lila-fehéreknél, Újpesten folytatta, Tenke Zoltán irányításával. Tizenöt évesen, 1954-ben a döntőig jutott Bem­ben. az Európa-bajndkságon, s ötödik lett a 100 méteres női síkfutásban. Miután Shirley Strick­land világrekorddal szakította át előtte a cél­szalagot, nagy csalódásként érte, hogy 1956 őszén nem került be az olimpiai csapatba, nem állhatott rajthoz Melbourne-ben. Néhány hét múl­va későbbi férjével, a válogatott kosárlabdás Hódi Lászlóval mégis elindult a túlsó féltekére. — Kezdetben Ausztráliában is futottam — mondta a bajnoknő a folytatásról. — A körülmé­nyek ugyan akkoriban eléggé mostohák voltak. Hetente egy-két edzésre volt csak lehetőségem, s annak is örülhettünk, ha a futballmérkőzések előtt egy-egy kint szokásos versenyt ren­deztek. Az ausztrál bajnokságon így is második lettem, s a váltóban is számítottak rám. Éppen a Brit Nemzetközösségi Játékokra készültünk, amikor egy szombat délelőtti edzésen rámron­tott egy kutya és valósággal szétharapta a vád­­limat. Ezzel életem egyik fejezete, az atlétika lezárult. — Ezt követően hogyan alakult az élete Auszt­ráliában? — Kis kötőüzemünkben dolgoztam, afféle mindenesként. Terveztem, szabtam, könyveltem, vezettem az üzletet. És közben — most már 23 éves — Adrienne lányomat is neveltem, akiből angol, történelem, földrajz szakos pedagógus lett. Időközben édesapám is kinntjárt nálunk, s végül — ahogyan mondták — mentőangyal lett belőle, hiszen egy éven át vezette Adelaide-ben a Magyar Ház karnagy nélkül maradt énekka­rát. A hetvenes évek elején, még 1972-ben fel­számoltuk az üzletet, elváltunk majd másodszor is férjhez mentem: Roger Januske, lengyel szár­mazású vegyészmérnökhöz. —És a futás? — A sportot azóta már odakint is nagyobb támogatásban részesítik. Több versenyt is ren­deznek. A szívem mind gyakrabban visszahúzott a lelátóra. Így találkoztam egyik régi ellenfe­lemmel. Kiderült, hogy Wendy Aye a veterán atlétika egyik szervezője, s addig beszélt ne­kem a váltó hiányzó negyedik emberéről, amíg be nem adtam a derekamat. így történt, hogy huszonnégy éves szünet után 1984-ben újra futni kezdtem. Bevallom őszintén, hogy visszatéré­semben azért tízesztendős fiam is közrejátszott. Tudja, ilyen kis gyerek mellett az anyának is illik fiatalnak maradni, mert különben még azt hiszik, hogy az unokámat kísérgetem .. Mrs. Januske, azaz a mi Neszmélyi Veránk ugyanis sűrűn ellátogat fia liskolájába. Különféle akciókat szervez a pedagógusok közreműködé­sével, szabadidejében pedig a városban élő idős magyaroknak segít bevásárolni, istápolja őket. Szeretné, ha fia ta játékos mozgások, futások ré­vén megkedvelné az atlétikát, bár az újabb hazalátogatás során — apjával együtt — inkább a focistáknak szurkolt, tapsolt a góloknak, min­den mérkőzésen kint volt a Népstadionban. — Igazán meglepett, hogy mennyire érdekelte fiamat a magyar történelem, családunk múltja — mondta hazai élményeiről. — Még a temetőbe is ki kellett vinni. Kíváncsi volt rá, hogy hol nyugszik a nagyapám, s mit is csinált, hogyan élt. Annak is örülök, hogy az itthon töltött he­tek alatt még jobban megtanult magyarul. — Mikor látjuk ismét? — Jövőre Ausztráliában rendezik a veterán atléták világbajnokságát. Remélem bírja majd a lábam és akkor nem csupán a váltóban in­dulok. így a magyar atlétikai bajnokság ünne­pélyes eredményhirdetése során édesapám, a lelkes versenybíró helyettesít, adja át a 100 méteres női síkfutás győztesének családunk ván­dordíját, amely kedves megemlékezésként ne­vemet viseli. S persze amint tudunk jövünk új­ra, hiszen nagyon jól éreztük magunkat. Ezút­tal az a találkozó jelentette a legnagyobb él­ményt, amelyet a Teleki Blanka gimnáziumbeli osztálytársnőim rendeztek VAD DEZSŐ A Magyar Népköztársasági Kupáért kiírt mér­kőzésen a Ferencváros labdarúgó csapata Pe­­remartonban játszott és 2—0-ás győzelmével be­jutott a legjobb tizenhat közé. A mérkőzés be­vételét az őszi földrengés károsultjainak aján­lották fel. A wimbledoni bajnokpár kitüntetése FOTO: KOVÁCS PÁL Kedves ünnepség színhelye volt a Honvéd margitszigeti üdülője, ahol Buda István állam­titkár, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kö­szöntötte a magyar—svájci wimbledoni bajnok­párt, s kitüntetéseket nyújtott át a két kiváló sportembernek. Taróczy Balázs a Munka Érdem­rend arany fokozata kitüntetésben részesült, Heinz Günthardt pedig a Győzelemért emlék­­plakettet kapta egy díszes, érdemeit méltató oklevél (kíséretében. — Győzelmük, amellyel megörvendeztették a magyar sportkedvelőket a sportbarátság nagy­szerű példája — hangoztatta Buda István ál­lamtitkár. — Remek érzés, * hogy itt Magyarországon engem is számon tartanak. Annál is inkább, mert odahaza Svájcban ilyesfajta elismerésben nem részesültem — mondotta Heinz Günthardt. A wimbledoni bajnokpár különben újabb, nagy versenyeken szerepel, reméljük sikerrel. Képünkön: Buda István államtitkár átadja a kitüntetést Taróczy Balázsnak, mellette Heinz Günthardt, akivel immár negyedik éve játszik együtt. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom