Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-11-09 / 23. szám
Forma 1-es futamot rendeznek Budapesten Balogh Tibor, a Magyar Autóklub főtitkára mutatja be a Kerepestarcsa térségeben épülő Forma 1-es pálya makettjét FOTO: DANIS BARNA Amikor 1983 nyarán arról értesültem, hogy a Külügyminisztériumba megkeresés érkezett, miszerint a FOCA (a Forma 1-es korstruktőrök szövetsége) vezetői szívesen tárgyalnának egy Budapesten rendezendő világbajnoki futam lehetőségeiről s ezt a megkeresést a minisztérium az illetékes sporthatósághoz már továbbította is, először hitetlenül csóváltam a 'fejem. Arra gondoltam: ugyan bernié Ecclestone-nak, a FOCA vezetőjének, a Forma 1 cirkusz nagyhatalmú urának honnan is juthatna eszébe éppen Magyarország, éppen Budapest? Hiszen soha nem járt még itt. Aztán megfordult a fejemben egy halvány kis „hátha”, azaz „hátha van egy magyar ismerőse”? Volt. Azaz van. Erre a barátra aztán nem is kellett túlságosan sokat várnunk, mert Rohonyi Tamás, aki Sao Paulóban él, és főként Forma 1-es versenyek szervezésével, rendezésével foglalkozik Brazíliában, és a világ számos más pontján, a kezdeti tárgyalások idején már természetesen megérkezett fővárosunkba, és nem volt nehéz megtudni tőle, hogy az esetleges budapesti verseny ötlete tőle származik. Ahhoz persze, hogy Bernie Ecclestone is (akinek legszűkebb baráti körébe tartozik Rohonyi Tamás) érdemben foglalkozzék a dologgal, sok dolog szerencsés egybeesésének kellett bekövetkeznie. Elsősorban is annak, hogy a mindig új utakat, új lehetőségeket kereső Ecclestone a fejébe vegye, hogy a Forma 1 világát a szocialista országok felé terjeszti ki. Ebből a célból járt Jugoszláviában, tárgyalt a Szovjetunióban, számításba vette Kínát, Lengyelországot és Csehszlovákiát is. És eközben jött barátjának, Rohonyi Tamásnak az a javaslata, hogy nézze meg Budapestet, azután döntsön. — Az én emlékeimben még élénken élt, hogy Budapesten nagyszerű autó- és motorversenyeket rendeztek — mondja Rohonyi Tamás —, a város szépsége és varázsa pedig, reméltem, Bernardra is nagy hatással lesz. Ez utóbbi Bernie Ecclestone első budapesti látogatásakor be is igazolódott. A Magyar Televíziónak adott nyilatkozatában el is mondta, hogy Budapest gyönyörű, és ennél szebb színhelyet álmában sem tudna elképzelni egy világbajnoki futam számára. A tárgyalások először arról folytak, hogy a világbajnoki futamot Budapest belterületén rendeznék meg, nevezetesen a Városligetben, lényegében ugyanazon a pályán, amelyen a harmincas években Nuvolári és Caracciola is versenyzett. A Városligetet azonban viszonylag hamar el kellett vetni, a verseny ugyanis túlságosan sok zavart okozott volna. A második lehetőség a Népliget volt, ugyancsak sok nagy verseny színhelye, a múlt évtizedekben. A vélemény azonban a Népligetről is az volt, hogy a pálya kialakítása túl sok áldozattal járna. Ekkor már-már holtpontra jutott a tárgyalás, de mindkét fél igyekezete végül is sikerre vitte a Budapesti Forma 1 világbajnoki futam ügyét. A magyar fél ugyanis, miközben a rendezés gazdaságosságát igyekezett szem előtt tartani, egyre újabb és újabb pályalehetőségekkel állt elő, Ecclestone-ék pedig valóban nagy hajlékonysággal követték és mérlegelték az újabb és újabb javaslatokat. így jutottak közös nevezőre, s állapodtak meg egy „még Budapesti”, de a kétmilliós főváros belső életét már nem zavaró versenypályában, közvetlenül Budapest határában, Mogyoród és Szilasliget között. Rohonyi Tamás, aki természetesen nagyon sokszor járt közben idehaza, a megtalált helyszínről azt mondta: — Ha megépül, minden bizonynyal a világ talán legszebb formula egyes versenypályája lesz. Ezt a hízelgő kijelentést egyértelműen alátámasztják azok a szőlővel borított domboldalak, amelyek a pálya tágabb területét határolják, s azok a kissé meredekebb lejtők, amelyek mintegy természetes lelátóként körbeveszik a csaknem négykilométeres versenypálya tervezett nyomvonalát. A tárgyalások meglehetősen hosszan elhúzódtak, a szerződés aláírásától az első versenyig rövid lesz az idő. A serény igyekezetei látva azonban okunk van hinni, hogy jövő augusztusban szép pályán, jól szervezett világbajnoki versenyt láthat majd — a világ. Mert a Forma 1 versenyeit éves átlagban mintegy 700 millió ember látja, szerte a világon. És egyáltalán nem mindegy, hogy ez a hétszázmillió milyen képet kap, milyen benyomást szerez Magyarországról, Budapestről. Abban, hogy már előzetesen is legalább az újságírók, akik a tömegek figyelmét felkeltik, pontos és reális képet kapjanak, segítségünkre van két honfitársunk. A brazíliai Globo Genfben élő munkatársa, Lengyel János ugyanis már eddig is rendkívül sokat tett azért, hogy Magyarországon minél alaposabban és pontosabban megismerjék a Forma 1 világát, valamint azért, hogy a világbajnoki futam leendő új színhelyéről fogalmat alkothassanak a külföldi kollégák. Lengyel János a saját szakmájában, az újságírásban, az élvonalban foglal helyet. A „nagy öregek” egyike, aki futamról futamra követi a versenyeket, s miközben vég nélküli telexcsíkokra írja Brazíliába szóló tudósításait, mindig van ideje és energiája, hogy magyar kollégáit, barátait is tájékoztassa mindarról, ami igazán fontos ami a boxok világában történik, s aminek ő igazán tudója. És amikor a Forma 1 világában élő-dolgozó magyarok számbavételénél tartok, nem hagyhatom ki Franki Andrást, azaz Andrew Frankl-t, aki úgyszólván hetenként jelentkezik a budapesti Autó-Motor szaklap hasábjain, s aki Londonban két jelentős orgánum, a Car Magazin és a TRUCK tulajdonos-szerkesztője, továbbá minden autóverseny szerelmese. Fiatalabb korában a Marlboro (Philip Morris) cég reklámcsapatában dolgozott, s az autós életben eltöltött évek során valóban közeli barátságba került a Forma 1 szinte minden főszereplőjével, de különösen a brit csapatokkal, a Lótusszal, a Williamssal és a többiekkel. Tapasztalatait, segítségét eddig is élvezte már a magyar közönség, írásban és szóban is, most pedig nagyon is elképzelhető, hogy a magyar világbajnoki futam előkészítésében és lebonyolításában igen komoly szerepet kap. DÁVID SÁNDOR A Forma 1-esek látványos küzdelmét 1986-ban már a budapestiek is élvezhetik FOTÓ: MTI KÜLFÖLDI KFP SZOLGÁL AT 26