Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-11-09 / 23. szám

Ódon épületek - régi történetek KISCELL F. T. Egyesek a főváros legszebb ba­rokk épületegyüttesének tartják a sok vihart, változást megért egy­kori trinitárius templomot és rendházat, a Kiscelli Múzeumot. Még jócskán a XVII. század kö­zepén Bécsben a habsburghű Zi­­chy-család megkapta egész Óbu­dát és Zsámbékot a környező föl­dekkel és falvakkal. Ezzel a Zi­­chyek az ország leggazdagabb fő­urai lettek volna, ha egy kis szép­séghiba nem vet árnyékot a nagy adományra. A fent jelzett birto­kokon a török ült, a lófarkas zász­ló uralta az egész környéket. Alig négy évtized múltán azonban vége lett a török megszállásnak és Lá­pot császár — kénytelen-kelletlen — állta a szavát, Zichy Péter be­rendezkedhetett az ország egyik legnagyobb birtokán. A hithű ka­tolikus Zichyek 1702-ben Maria­­zellből hozattak kegyképet Óbu­dára, amely az 1760-ban felava­tott trinitárius templom és kolos­tor ékessége lett. Mariazellről kap­ta nevét a szerzetesek új központ­ja: Kiscell is, ahol a szorgos bará­tok berendezkedtek. Alig több mint húsz év múltán azonban II. József egy tollvonással megszün­tette a szerzetesrendeket. Ezzel megkezdődött a császári kamara tulajdonába került épület kálvá­riája. A rendház és a templom volt katonai raktár, helyőrség, irattár, bérbe adták a legkülönfé­lébb célokra. Az igazi gazda nél­küli, pusztuló műemléket a szá­zad elején Schmidt Miksa bútor­gyáros vásárolta meg, és az ódon termekben mutatta be vásárlóinak műbútorait. A különc gyáros Bécsben megvásárolta a régi had­ügyminisztérium bontási anyagát, dunai uszályokon Óbudára szállít­tatta, és a kapukat a mai napig az egykori K und K épület faragott díszkövei ékesítik. Ma a főkapu előtt hatalmas öntöttvas sárkány áll őrt. Kalandos „élete” során 1867-ben a koronázási domb aljá­ban állt párjával a Duna-parton, majd 1896-ban a millenniumi ün­nepségek idején a Városliget ka­puját őrizte. A fáma egy hírhedt gyilkossággal hozza kapcsolatba Kiscellt, állítólag a falak között ölték meg Mágnás Elzát, a világ­szép színésznőt, Schmidt Miksa barátnőjét. A harmincas évek ele­jén újabb tollvonás döntötte el Kiscell sorsát: a bútorgyáros vég­­rendeletileg a fővárosra hagyta a barokk együttest. Ma, a háborús sérülésektől restaurálva, a Buda­pesti Történeti Múzeum újkori osztályaként méltó dísze a Kiscelli dombnak, a múzeumok és a ter­mészet látogatóinak örömére. 1. A régi, bécsi kapudísz a Kiscelli Múzeum homlokzatán 2. Az őrt álló sárkány 3. A múzeum udvarán KI MIT GYŰJT? Egyedülálló érdekességű és ér­tékű Zsoldos Benőnek, a Nemzet­közi Kártyaegyesület tagjának 15 ezer darabos kártyagyűjteménye. A gyűjtemény legkisebb darabja 2X3 cm, a legnagyobb kártya 18X20 cm. E. Várkonyi Péter, az MTI fotóriportere örökítette meg a gyűjtőt és gyűjteményének né­hány darabját. A gyűjtemény legkisebb darabja Salvador Dali szürrealista kártyája Bolognai és francia tarokk, kör alakú romi a gyűjteményből 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom