Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-11-09 / 23. szám

„Lábam alatt rezeg a padló: már látom, hogy az élet gyarló, ezért vagyok én néha zabos. Kezeit csókolom — a Kabos.” A következő töredék a kupié első szakasza; csak ennyi maradt meg nálam. A dallamot gyorsan lek ottáztam mellé, amikor „vészki­­járat”-ként elvállaltam Kabos zongorakísé­retét a clevelandi Buckeye Roadon levő (vagy volt) Moreland-moziszínház 2000 személyes, zsúfolt nézőterének színpadán ... a melódiá­hoz és a ritmushoz elég volt számomra any­­nyi, amennyit a gyűrött cédulára idemásolok: „Hogyha nem lenne, kérem, mozi, sok, és nem lennének kapzsi mozisok, kiknek tárcája mindjobban dagad kiknél a sorsom enyvként megragad s kiknek a szeme pengőtől ragyog, nem lettem volna az, ami vagyok.” Amikor Kabos énekelt (ha ez a helyes ki­fejezés), a magyar-amerikai közönség min­den sor után felordított, felnyerített, tapsvi­harban tört ki, olykor lábaival dobogott, vagy a szék támláját verte. Néhány Kabos-féle „bemondás”-t találok a jegyzetekben: „Szörnyű ez a hőség ... de afrikai turnéra nem is azért nem mennék, mert nem bírom a kánikulát, hanem azért, mert nem érdekel a pengő helyett a Kongó...” (Tetszik hallani azt a hangot?) (Megjegyeztem, hogy X. Y.-nénak talán helyes lenne virágot küldeni. Erre:) „Nincs pénzem az itteni méregdrága árak mellett arra, hogy szegfűt küldjék.. . Küldhetek egyelőre 12 szeget, aztán a füvet majd ké­sőbb . . Kolozsiéknál, Gombos Zoltán későbbi apó­sának kellemes és víg otthonában: „Kolozsi­­kám, én magát eddig nem ismertem, csak most léptem át a küszöbét először, de kije­lentem, hogy ha maga nekem most nem hoz egy viskit, én letépem a tapétát.” (Az a Ka­­bos-i magas „é”-hangzat zenetechnikai szem­pontból is egyedülálló, és csak úgy tiszta, ha megrezdül vele az orr villámgyorsan északi és déli irányban.) 2. Alapvető forrásmunka Nemeskürty István „A képpé varázsolt idő” című (és fontos al­című: „A magyar film története és helye az egyetemes kultúrában, párhuzamos kitekin­téssel a világ filmművészetére”) könyve, amely 798 oldalra terjed. Benne Kabos Gyula 38 oldalön szerepel váltakozó vonatkozások­ban; a ,,Névmutató”-ban több utalás van rá, mint báriú másra — pedig természetesen ott van Jávor, ott van Csortos... Megállapítja a szerző, aki szerencsés módon, ritka illeté­kességgel, a történetíró és a filmvállalati ve­zető egyesített nézőszögeiből ítélhet hogy Kabos „az egyetemes filmtörténetnek is két­ségkívül maradandó értéke”, aki mindig „maradéktalan élményt adott”, mint „zseniá­lis mulattató” és „a lehető legjobb irányban indította el a magyar filmvígjátékot”. Egy­­helyütt egy olyan mélyrehatoló megfigyelést tesz, amely — talán így helyes mondani — Kabos „titkát” deríti föl: „Az általa terem­tett figurákat a nézők — szerették. A legtöbb komikuson röhögnek, élvezik fenékre-ülé­­seit... nagyon ritka az a típus, akit a közön­ség megszeret. Méghozzá úgy, hogy nem azo­nosítja magát vele” (tehát: nem azért szereti meg) „hanem egyszerűen kívülről szereti. Jólesik tudnia, hogy vannak ilyen emberek. Kabos tehát visszaadja hitüket az emberi­ségben . .. Ha megmaradt 39 filmjének Kabos­­képsorait kivágnánk és az így megnyert kb. 25 000 méternyi filmtekercseket összeragaszt­va levetítenénk, a 30-as évek magyar polgár­emberének tudós felméréseknél pontosabb szociográfiáját kapnánk.” Idéz a könyv egy fejezetében valamit, ami a magyar vidékiekről szól, de meglepően, pontosan, ráillik a magyar-amerikai közön­ségre is. Egy tanulmányról van szó, amely 1939 nyarán jelent meg a „Magyar Szemle” c. folyóiratban. Gondoljunk itt most a magyar­amerikai nézőkre: „Lett légyen bármilyen tárgyú: ha a film magyar, megnézik . . . Nemcsak a szórakozás az: sokkal több ennél. Egybefonódás azokkal az életformákkal, amelyektől a néző távol­esik, sőt talán végleg elesett... menedék egy fénylőbb, a magáénál élőbbnek látszó világ­ba... de jelent ismeretszerzést is, művelődést, nyelvgyakorlatot, társadalomismeretet is . . Ennek a keretnek centrumában élt és mű­ködött az a Kabos, aki nem komédiás volt, s nem pojáca, hanem — a fönti szerencsés szóval — „mulattató”, alkotó művész. Róla szóló emlékezésem bezáró szakaszául kínál­koznak Nemeskürtynek ezek a sorai: „Kabos 43 éves korában játszotta első hangosfilmszerepét, 8 évig filmezett, 45 filmben — az összes filmek 35 százalékában — szerepelt, és 51 éves korában küldte őt száműzetésbe az az ország, amelyet filmjei­vel mulattatott és vigasztalt. A száműzetés­be belehalt. Két halál közt választhatott: egyik a New York-i szívroham, a rosszüllét az ócska kis színpadon, s a másik a haláltá­bor, a gázkamra, a tömegsír ... A New York-i halál volt az emberibb.” Kabos Gyula 1941. október 6-án halt meg. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom