Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-11-09 / 23. szám
MAGYAROK A ZAMBÉZI MENTÉN 100 esztendeje, 1885. nyarán indult el Kalocsáról afrikai állomáshelyére a Zambézi-négerek tanítója, Czimermann István misszionárius, a nyungve írásbeliség megalkotója. Az ekkor harminchat éves fiatalember mögött, küzdelmes, változatos életút állott. 1849-tben született Szomolnokhután. A szűkösen élő, kétkezi munkásszülők keresetéből nem tellett a továbbtanulásra, ezért az elemi iskola elvégzése után munkát vállalt a szomolnöki kincstári üzemeknél. Négy esztendei ímokoskodással szerzett annyi pénzt, hogy — serkenő bajusszal — beülhetett a lőcsei gimnázium első osztályának padjaiba, tízéves gyermekek közé. Huszonhárom ^esen érettségizett, úgy, hogy már a katonai szolgálaton is túl volt. Egyetemi tanulmányait tanárjelöltként kezdte, de néhány hónap után jelentkezett a váci papnevelő intézetbe. Elöljárói Rómába küldték a ritkaképességű fiatalembert, ahonnan doktori címmel tért haza, majd nyugtalan természetének újabb fordulatával, belépett a jezsuita rendbe. Szerzetesként Kalocsára, abba a híres gimnáziumba került tanítani, ahol az 1830-as évek elején a nagy magyar Afrika-kutató, Magyar László diákoskodott. Titkolt vágyakozása Czimermannt is a fekete kontinens felé vonzotta. S ezzel a szándékkal nem állt egyedül. Közvetlen főnöke, a gimnázium igazgatója, a vele egyidős, de akkor már Európa-hírű botanikus — Menyhárt László — is Afrikába készült. Az Afrikába vezető út — talán Menyhárth önzetlen segítsége miatt — Czimermann előtt nyílt meg hamarabb, 1885-ben. Az afrikai valóság — noha kiutazása előtt igyekezett minél jobban tájékozódni — minden képzeletét felülmúlta. „Éhezés és tudatlanság, önkény és rabszolgaság — írta le döbbenten Menyhárthnak első benyomásait — borzalmas látni az éhínség pusztítását.” Itt a nyomor és a rabszolgaság földjén építette fel Czimermann a misszió iskoláját. Igazi rabszolgaiskola volt ez: „Növendékeit nagyobbrészt olcsón vettük ez itt még mindig divatozó rabszolgakereskedésben ... Fő és majdnem kizárólagos foglalkozásom kis gyermekeim nevelése és oktatása, és gyakorlás a négerek nyelvében, melyre eddig több hasznos és nagyon szükséges könyvecskét átfordítottam.” — írta Czimermann egyik levelében. Bámulatosan rövid idő alatt tanulta meg a bennszülöttek nyelvét. Szótárt, leíró nyelvtant állított öszsze és megkezdte az általa készített fordítások kiadását. E munkájával megalkotta a nyungve írásbeliséget. És ezen írásbeliség hordozói a tegnapi rabszolgák voltak, akiket 4—8 forintot érő vászonért váltott ki a rabságból. A néger tanulók ólyan, Czimermann által szerkesztett könyvekből tanulhattak, melyeknek ismeretanyaga megfelelt az európai középiskolák alsó tagozatai színvonalának. Nyelvükön olvashatták a Bibliát és az imádságos könyveket. Ez utóbbiakat ólyan drága és díszes bőrkötésben adta ki, hogy az afrikaiak valóban kincset érő ajándékként vették kezükbe a könyvet, és nagyon megbecsülték. A nyungve mellett Czimermann iskoláiban a portugál nyelvet is megtanulták a diákok. E kimagasló eredményt szemléletesen példázza egy tízesztendős kisfiú — két éve még rabszolga — esete, aki nyungve nyelvű levélben akarta megköszönni a Kalocsáról küldött ajándékokat. De mikor megtudta, hogy e nyelvet a messzi országban nem értik, minden nehézség és segítség nélkül portugálul írta meg levelét. A nyungve írásbeliség megteremtése nemcsak az afrikai szellemi kultúra fejlődésében és az afrikai népoktatás megszervezésében jelentett kimagasló eredményt, hanem politikai vonatkozókban is igen jelentős volt, mert a közös nyelv művelésével az együvétartozás addig ismeretlen érzését ébresztette fel, amely Czimermann István (1849-1894) érzés a „nemzeti” tudat első csíráit táplálja. 1890-ben Czimermann rövid időre visszatért Európába, hogy adományokat gyűjtsön afrikai iskolái számára és, hogy újabb nyungve-nyelvű könyvek kiadásáról gondoskodjék. A nyungve írásbeliség megteremtőjének akkor már olyan tekintélye volt Európában, hogy kérésére a Rend elöljárói Menyhárth László afrikai utazását is engedélyezték. Menyhárth László — Czimermann leveleiből — jól ismerte az afrikai valóságot, s úgy ítélte meg, hogy a legfontosabb teendő, a töméig élelmezés biztosítása. Ennek sikerében a missziós-munka alapvető feltételét látta: „Az éhes ember nem a te szavadra, hanem gyomrának korgására figyel” — szokta mondani. 1890. nyarán, nyomban a Zambézi mentén fekvő boromat missziós állomásra történt megérkezése után, felállította meteorológiai műszereit és talajvizsgáló eszközeit. Ezek voltak az első rendszeres és folyamatos agro-meteorológiai megfigyelések Afrikában. Az időjárási adatokat és talajtana vizsgálatainak eredményeit egy mezőgazdasági kalendárium összeállításához gyűjtötte. Ezt a kalendáriumot segítségnek, amolyan földművelő ábécé-nek szánta a rendszeres munkát és a korszerű termelés követelményeit nem ismerő bennszülöttek számára. A Zambézi partján, egy kiirtott bozótos helyén kísérleti parcellákat létesített. Ezeken a parcellákon folytak az első növénynemesítő kísérletek Afrikában. Itt 1893-ban már az általa kikísérletezett kölesfajta adta bőséges termését, és általa sok tízezer afrikai életét sikerült megmenteni az éhhaláltól. Három év alatt teljesen megváltozott a vidék képe Boroma kömyé-Czimermann István nyungve nyelvű Bibliája kén. „Az őserdők kiirtott helyén — írta Menyhárth egyik rendtársa — dús termőföldek terülnek el, melyeket kristályvizű patakok — Menyhárth mesterséges öntözőrendszere — szeldelnek. A roppant veteményeskert hihetetlen termést gyümölcsöz; az iskola növendékei és a környékbeli lakosság hatalmas területeket ültetett be banán- mangó- citrom- és narancsfákkal, dinnye és uborkafélékkel ... a gazdaság központjában ott az iskola, ahol most 87 néger fiú tanul. Az általános tárgyakon kívül mindenki egy-egy szakmát is kitanul. Képeznek itt kovács, szabó, asztalos, kőműves és más mestereket... A bennszülöttek a Szabadság várának nevezik a missziót, ahová naponként tucatjával menekülnek az emoerek ... Menyhárth mindnek tud munkát adni: egyik helyen fákat ültetnek, amott aratnak, itt vizesárkot ásnak, túl pedig meszet égetnek." Czimermann és Menyhárth, a két tuoós misszionárius Afrikában legyőzte a tudatlanságot és az éhséget, de az erőszakkal szemben tehetetlennek bizonyultak. Czimermannt, aki „rabszolgának is kész lett volna eladni önmagát, csakhogy az elesett nyomorgó négereken segítsen" — 1894-ben, hatalomféltésből egy helyi főnök megmérgezte. Menyhárth lángolását pedig három évvel később a Zambézi láz oltotta ki. A XIX. század utolsó éveiben, addig nem ismert hevességgel robbant ki a gyarmati háború. A háború elsöpörte Czimermann iskoláit és felperzselte Menyhárth mintagazdaságát. Életművük azonban, a nyungve írásbeliség megteremtése, és a korszerű mezőgazdasági termelés meghonosítása, művelődéstörténeti jelentőségűvé emelkedett Afi lkában. KRIZSÁN LÁSZLÓ A boromai missziósállomás Menyhárt László igazgatása idején
