Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-09-21 / 19-20. szám
SAJTOTŰKOR Történelem és torzítások NEPSZABADSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapjának munkatársa hoszszú beszélgetést folytatott Száraz György íróval, a Pálffy Györgyről szóló „A tábornok” című könyv szerzőjével. A beszélgetés témája volt a könyvhöz kapcsolódó sok kérdésen túl a szerzőnek a lap hasábjain nemrég befejeződött hosszú sorozata Erdélyről. Lesz-e folytatás? Igen, ígérte Száraz György, majd így folytatta: — Voltak és vannak viták román és magyar történészek között, s ez nyilván tükröződik az én írásomban is. Különböznek a nézetek — egyebek között — a honfoglalásról, a középkori magyar államról, az erdélyi fejedelemségről vagy 1848— 1849-ről — még komoly tudósok között is. A komolytalan dolgokról — I. István „félromán származásáról”, hogy csak egyet említsek a legújabbak közül — minek beszelni? „Délibábos történészek” nálunk is vannak. nemcsak a románoknál; a veszély akkor kezdődik, ha közvéleményt formálnak, indulatokat szítanak, ha „eszméik” politika-társadalmi hatóerővé válnak. A múlt értékelése kényes kérdés — bizonyos értelemben jövőt is meghatározó. Igazából itt is arra a bizonyos „egységes szemléletre” lenne szükség — ami ugyancsak nem lehet, természetesen, valamiféle „szocialista gleichschaltolás”. De egyáltalán nem elképzelhetetlen. Az a sokat emlegetett közös múlt, amely látszatra elválaszt — valójában öszszekapcsol. Hogy ezt végre igazából felfedezzük, nem átértékelni kell a történelmet, hanem egyszerűen a valóságnak megfelelően kéne értékelni. Jót, rosszat egyaránt. Fel kéne számolni a XVIII. század végétől, s főként a XIX. században rögződött kölcsönösen hamis, nacionalista képzeteket, megszüntetni a közös előidők „felparcellázottságát”, szemétre dobni végre a történelmi babonákat, előítéleteket, misztifikációkat, szándékos és szándéktalan torzításokat. Ezek nagyon-nagyon kényes kérdések. Ezért kell velük foglalkozni, akkor is, ha kínos, ha nem tetszik. Csakhogy a „kell” ebben az esetben iszonyatosan nagy felelősséget kéne, hogy feltételezzen — nálunk és másutt is persze. Sajnos, ezt nem mindenki érzi. Én érzem, nagyon is. Ez nem dicsekvés, hisz néha mármár el is bizonytalanít. Nagyon akarom hinni, hogy elfogulatlanul írok. tisztelve nemcsak a tényeket, de a mások érzékenységét is, úgy hadakozva a magunk értékeiért, hogy meg ne feledkezzem a másokéról. Még amit el nem fogadhatok, azt is igyekszem legalább megérteni; s ha cáfolni, tiltakozni kényszerülök, ezt sem indulattal, de érvelő, meggyőző szándékkal próbálom tenni. Hiszem, hogy ilyen megközelítéssel írni lehet a legkeservesebb dolgokról is — sőt: csakis így sza— Merszei Zoltán — Jókai napok Szlovákiában — Néprajztudomány és nemzeti önismeret — Orvostörténet Erdélyben bad írni, ha szándékunk nem a rombolás. Más dolog, hogy a türelem nem válhat birkatürelemmé, nem mehet annak az elkötelezettségnek a rovására, amely az írót saját közösségéhez kapcsolja. Magyarország és az Egyesült Államok kereskedelmi kamarája egy évtizede évente rendezi meg a két ország gazdasági tanácsának ülését, amely a kétoldalú kapcsolatok fejlődését hivatott előmozdítani. A közelmúltban a megbeszélés színhelye Budapest volt, ahol az amerikai küldöttség a magyar Zoltán Merszei, az Occidental Petroleum Corporation igazgató tanácsa a^elnöke vezetésével vett részt. Zoltán Merszei interjút adott a lapnak. A következőkben a beszélgetés két kérdését és válaszát ismertetjük. — ön szerint milyen Magyarország megítélése az Egyesült Államokban? — Nyugodtan állíthatom: nagyon jó. Sok pozitív cikk jelenik meg az újságokban Magyarországról, s Havasi Ferenc legutóbbi látogatása is ezt a képet erősítette. De hadd jegyezzem meg: érzésem szerint Magyarország nem használja ki kellőképpen ezt a kedvező szelet. Korrigálható hibának tartom, hogy kevés amerikai vállalat ismeri Magyarországot, s ezek a kapcsolatok is főleg a magyar származásúakkal jönnek létre. Bővíteni kellene a kört, más amerikai üzletemberekkel is meg kellene ismertetni az országot. — ön a pályafutását a Dow Chemical Industrynál kezdte mérnökként, s innen ment nyugdíjba 1978- ban, mint vezérigazgató. írhatnánk: szokásos karriertörténet. Harminc év egy cég kötelékében, fokról fokra előre. Mit tart vezetőként legnagyobb eredményének? — Amikor 1948-ban ide kerültem, a Dow kis cég volt, 180 millió dolláros termelésével. Amikor eljöttem, hétmilliárd dollár volt a teljesítménye, vagyis a világ egyik legsikeresebb multinacionális vállalatává fejlődött. S ez engem is ismertté tett nemzetközileg. Magyar Hírlap Szlovákiában az idén huszonkettedszer rendezték meg a Jókai-napokat, a magyar nyelvű amatőr színjátszó csoportok és előadók hagyományos évi fesztiválját. A nemrégiben látottakról-hallottakról a napilap Lukácsy András interjúját közli; ebben az újságíró kérdéseire Neszméri Sándor, a CSEMADOK Központi Bizottságának titkára, a Jókai-napok főbizottságának elnöke válaszol. Az írásban a riporter kedvező impressziói között kiemelten említi meg: a vers- és prózamondók versenyében a többségükben fiatal szereplők igen szép magyarsággal tolmácsolták a műveket, akár József Attila verseit, akár Móricz Zsigmond prózáját szólaltatták meg, s ezt azért is figyelmet érdemlőnek tartja, mert a kétnyelvű közegben a dallam ellentétes, a magyar nyelv a szó elejét, a szlovák nyelv a szó végét hangsúlyozza. Kinek, kiknek köszönhető az előadók hibátlan nyelvtudása? Neszméri Sándor szerint többnyire a városi, községi csoportok pedagógusainak, általáoan a magyartanároknak, bár olyan helyek is vannak, ahol a csoportok tevékenységét orvos, újságíró vagy mérnök irányítja. Köszönhető továbbá az érzelemnek, a helyhez való kötődés szimbólumának, s nem utolsósorban annak, hogy a magyar nyelvű községek iskoláinak tanulói anyanyelvükön sajátítják el a tananyagot és a szlovákot tanulják idegen nyelvként. Az interjú a továbbiakban a következőkről tájékoztat: A CSEMADOK helyi szervezeteinek keretében több mint nyolcszáz tánc-, énekzene, folklór- és színjátszó együttes tevékenykedik, ezekben a résztvevők száma meghaladja a tizenötezret. A színjátszó gyermekcsoportok számára külön fesztivált rendeznek Dunaszerdahelyen. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara nemrégiben harmadik helyezést ért el egy írországi fesztiválon. Szlovákia két magyar színháza kevés hivatásos, főiskolát végzett színészt foglalkoztat, az előadások' szereplőinek zöme az amatőr mozgalom neveltje. Az irodalmi és politikai hetilap munkatársa interjút készített Újváry Zoltán egyetemi tanárral, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékének vezetőjével, a népszokásokkal foglalkozó több fontos kötet szerzőjével. Az újságírónak arra a megjegyzésére, hogy nacionalista telítettségű kutatók a saját népnek a szomszéd népekre tett egyoldalú hatását, „kultúrfölényét” hangsúlyozzák, a professzor így felelt: — Történelmünk során olyan bonyolult hasonlóságok, közvetlen érintkezések és mélybe gyökerező kapcsolatok alakultak ki magyarok és szomszédaik között, hogy állítom, nincs Európának még egy tája, mely hasonlóan pompás terepül kínálkozna az ilyen vizsgálatoknak. Ojváry Zoltán elmondotta, hogy kutatómunkájuk fontos része a külföldi magyarok néphagyományainak gyűjtése is. — Talán nem szakmai elfogultság, ha azt mondom, hogy a tágabb értelemben vett nemzeti önismeret ápolásában és tudatosításában — e tekintetben — legtöbbet a néprajztudomány, különösen a folklorisztika tett. Ez a ténykedés nemcsak a hazai kutatásokra hatott ösztönzően, hanem a külhoni magyarok saját azonosságtudatát is növelte. Az európai néprajz egyik alapgondolata — amiről, sajnos, sokszor elfeledkeznek —, hogy sehol a világon nem hagyhatjuk figyelmen kívül: az országhatárok nem jelentenek kulturális határokat is. Különösen ott nem, ahol a hagyomány azonos etnikai zónákban folytatódik. Egrózsígttgvi IMgozó Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének folyóirata a magyar orvoslás-történelem jelentős korszakáról közöl publikációt. Dr. Bugyi Balázs cikkének címe: „A XVI11. századbeli erdélyi orvosok a munkásság egészségügyének szolgálatában”. Az írás elsőként Köleséri Sámuel bányaorvosról szól, aki 1663-ban Szendrőn született, Hollandiában, Németországban, Angliában tanult, majd Leidenben avattatott doktorrá. Előbb Nagyszeben, később az Erdélyi Főkormányszék főorvosa volt. Első nagy munkáját a Földközi-tengeri skorbutról írta, ebben a bányászok, általában a szegény sorsú erdélyi lakosság körében tömegesen jelentkező és nagy pusztítást okozó betegséget a hiányos táplálkozással magyarázza. Másik jelentős művében („A római Dácia aranybányászata”) a bányák nyomorúságos technikai állapotát bírálja, a föld alatt dolgozó bányászok körében gyakori tüdőbetegséget egyebek között a hiányos szellőzésnek tulajdonítja. Köleséri Sámuelt tudományos munkásságának eredményeiért számos külföldi társaság választotta tagjai sorába. Kibédi Mátyus István (1725—1802), nyugateurópai iskolázása után Marosvásárhelyen folytatott orvosi gyakorlatot élete végéig. Az utókorra két jelentős, magyar nyelven írt művét hagyta: a kétkötetes Diaetetica-1 és a hatkötetes, háromezer oldalnyi terjedelmű O és új diaetetica-1. A publikáció utolsó része a Kolozsvárott 1755- ben életre hívott Orvos-Sebészeti Tanintézet korai történetét eleveníti fel. Az intézet keretében már 1793- ban kémiai tanszék alakult, ezen a sebészjelöltek és a bányásztechnikusok együtt tanultak. K. GY. 28
