Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
M A MAGYAR SVÁJC A címben szereplő elnevezés egyetlen földrajzkönyvben se lelhető fel. A Magyar Svájc mégis létezik, s erre nem kisebb ember hívta fel a figyelmemet ezelőtt tizenhét évvel, mint az, akitől a meghatározás származik: nagy költőnk, Illyés Gyula. S a költőnek olykor célszerűbb hinni, mint a földrajztudósoknak. Erről bárki meggyőződhet, aki nem rest egy kis kitérőt tenni és elszakadni a megszokottól; s ez, mellékesen szólva, többnyire cseppet sem felesleges. Tolna megyében, ott is a Völgységben vagyunk. Ami az említett kitérőt illeti: vasúti közlekedés errefelé nincs. Falvait jobbára a távolsági autóbuszok is elkerülik, az eldugott kis településeket a helyi járatok fűzik fel a közlekedés láncára. Aki a legtöbbet kaphatná, az a gyalogos turista. Ezek száma egyrészt fogy mifelénk, másrészt akik űzik is a természetjárás talán mindennél egészségesebb sportját, jószerivel azok se fedezték még fel „Svájcunkat”. így gondolkodjunk a gépkocsitulajdonosok szemével és egyúttal érdekükben is . . . A főváros felől Pécsre tartó Bonyhádnál térjen le a 6-os útról. Aki Siófokról Székszárd irányába autózik, az a megfelelő .jelzőtáblánál forduljon Tevel felé. Mindkét esetben sajátos világba érkezik. Az cseppet sem bizonyos, hogy a Bonyhádnak állítólag nevet adó Bonyha vezér valóban élt, de a város környéki települések nevei tagadhatatlanul a magyarság ittlétének kezdeteire vallanak. „Tevel” Árpád apánk unokájának, Tarhos fiának emlékét őrzi a faluszéli névtáblán. Odébb Kis- és Nagyvejke utótagja éppúgy megüti a fület, mint Závod, Majos, Mucsfa, vagy éppen az Apar és Hant községekből összevonatott, de a régiek szívében alighanem hóttig külön élő Aparhant. Az említett községek legnagyobbjának a lélekszáma is csak az ezres számot kerülgeti, aminek nemcsak történelmi, hanem valószínűleg földrajzi okai is vannak. A lágynak tűnő pannon dombok erdőkoszorúzta gerincére itt bizony elég kemény kaptatókon lehet feljutni. A földek aranykorona-értéke nem vetekedhet a gazdag megye más területeivel, így minden talpalatnyi részét meg kellett becsülni és a falvak kagylóra emlékeztető völgyek mélyébe húzódtak. Ez a csak fényképeken visszaadható, de legelsősorban a magunk szemével, a helyszínen élvezhető olyatén finom megkülönböztetésekkel, hogy valaki Pfalzból, vagy a Fekete-erdő tájáról érkezett-e, vagy netán igazi württembergi sváb. A mindközönségesen csak „sváb”-nak nevezett népcsoport hosszú portás, sajátos építészeti stílusa szinte minden falura jellemző. Német dialektust úton-útfélen. utcán és boltokban egyaránt hallani, de ízes magyar szót sokkal többet. A második világháború pelyvaként szétfútt világvándorai közül ide érkezett, Magyar Svájcunkban talált végérvényes otthont a határaink közt élő legnagyobb székely népcsoport, a Bukovinából Bácskába telepített, majd onnan menekülni kényszerítettek. A völgykagylókba rejtezett falugyöngyök legjellegzetesebb, uralkodó épülete mindenhol a templom. Az aparhantit nemrég tatarozták és kapott új toronysisakot, a závodi bejáratánál pedig egy oszlopon álló, ki tudja, hogy Németföld melyik tájáról érkezett, ottani népviseletbe öltözött szent szobra várja, hogy a művészettörténészek foglalkozzanak vele. Közel és távol a környék, ezenkívül pedig az egész megye (egyik) legszebb épülete azonban kétségtelenül az Apponyiak Lengyelben álló, ősparkkal övezett pompás kastélya. Az őspark gondosan ápolt természetvédelmi terület, a kastély pedig a második világháború befejezése óta a mezőgazdasági szakoktatást szolgálja, most Mezőgaz» dasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Furcsa játéka a sorsnak, de minden bizonnyal összhangban a már említett gróf szándékaival, aki gyermektelenül halt el, és vagyona jelentős részét tudományos és közművelődési célra hagyta. Híres hungarica-gyűjteménye az Országos Széchényi Könyvtár féltett kincse. Gróf Apponyi Sándor nevét Szekszárdon a múzeum falán emléktábla, a magyar törvénytárban pedig a bőkezűségét megörökítő 1927-es „Lex Apponyiana” őrzi, melyet természetesen azóta se vont vissza soha a magyar országgyűlés ... „Sajátosnak” neveztük korábban az itteni falvak hangulatát. Ez így igaz, de természetesen szintén történelmi okokban gyökerezik. Aki Nagyvejkére érkezik (mely egyébként lélekszámban kisebb, mint Kisvejke) legelőbb egy százados, hosszú korcsmaépületre bukkan. Nemrég még furcsa korcsma volt ez. Fiatal vezetője a régészeti leletek sokaságát gyűjtötte, és bármikor meg tudta mutatni az érdeklődőknek a határban levő római villamaradványok helyét. Amivel nemcsak a mához és a mai ember kezenyomához jutottunk el Svájcunkban, hanem minden bizonnyal a jövőjéhez is. Ennek jobb megértéséhez azonban (nem kell megijedni!) némi agrárpolitikai kitérőt tenni szükségeltetik ... Azt, hogy hazánkban sok egykori, Tisztes nagyközség ma már büszke város rangnak örvendhet, nem csekély részben a közös gazdaságok megszervezésének volt köszönhető. Kár volna tagadni, hogy annak idején. — főleg, amikor sikerületlenebb módszerekkel próbálkoztak — a termelőszövetkezetek szervezését nem kísérte mindenhol össznépi tapsvihar. Nagyon sokan hagyták ott a falvakat és települtek le végleg a nagyobb, központibb településeken. Mások csak mun-42
