Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-27 / 15-16. szám
VESZPRÉM ELŐTT Gondolatok egy tanácskozásra készülve Veszprémben augusztus 5-én megkezdődik az Anyanyelvi Konferencia. Több mint 200 résztvevő érkezik a tanácskozásra; távoli és közeli államokból, a tengerentúlról, és szomszédos országokból is, s természetesen itthonról. Sokan különbözőképpen gondolkodnak és nyilván más módon ítélik meg a világ dolgait is, a jelent, a jövőt s a múltat. Mégis: van közöttük egy eltéphetetlen, minden ellentéten felülemelkedő, barátságokon is túlmutató összekötő szál. Hat résztvevőt kértünk fel — közülük négyen a határon túl élnek, ketten Magyarországon, — hogy válaszoljanak kérdéseinkre: f. Hogyan ítéli meg az anyanyelvi mozgalom szerepét es jövőjét a magyarságtudat fenntartása szempontjából? 2. Mit vár a veszprémi találkozótól? IMRE SAMU akadémikus, nyelvész Magyarország Nagy eredmények — és lehetőségek Az anyanyelvi mozgalom keretében végzett nyelvápoló és kultúramegőrző tevékenység az elmúlt másfél évtized alatt, a hazai és külföldi szakemberek harmonikus együttműködésével — szerintem — még a kezdeti elképzeléseket is felülmúló eredményeket hozott. A mozgalom céljainak, a mu*.kában követett módszereknek dinamikus fejlődése a mozgalom perspektíváját is kiszélesítette. A kezdeti nyelvközpontú szemléletet a nyelvápolás és a széles értelemben vett kuitúramegőrzés összekapcsolása váltotta fel, majd előtérbe Került a kétnyelvűség és a kettős kultúra megvalósítására való törekvés, illetve az utóbbi években az anyanyelvi mozgalom a maga munkáját egyre nagyobb mértékben kívánja kiterjeszteni a magyarul még tudó fiatalok mellett a magyarul már gyakorlatilag semmit sem tudó fiatalok körében is. S ha ezt a célt sikerül jól megvalósítani, a mozgalom lehetőségei még tovább szélesednek. S ez esetben — szerintem — már nem a magyar nyelv megtanítása-felélesztése az elsődleges cél, hanem a magyarsághoz való tartozás érzésének-tudatának a megtartásaerősítése, ami a magyar nép sajátos kultúrájának, történelmének, mai eredményeinek tárgyilagos bemutatásával-ismertetésével érhető el elsősorban — s ennek következménye lehet majd a magyar nyelv tanulása is. Valószínűnek tartom azonban, hogy ez a munka csak úgy lehet igazán eredményes, ha a fiatalokkal való foglalkozásban a számukra elsődleges nyelv — az államnyelv — jóval nagyobb szerepet kap, mint eddig kapott. A veszprémi anyanyelvi konferenciától elsődlegesen azt várom, hogy állásfoglalásaival segítse az előzőkben ismertetett célok minél eredményesebb megvalósítását. Különösen fontosnak tartom ebből a szempontból a szórványságban működő egyházak szerepét. Lehetőségeik ugyanis éppen a magyarságtudat megőrzésében igen jelentősek. S bízom abban, hogy az egyházak és az anyanyelvi mozgalom együttműködése a közös cél érdekében a veszprémi tanácskozás eredményeként erősödni fog — minden felekezet viszonylatában. A magyarságtudat megőrzéséhez sok segítséget nyújthat a magyar irodalom és képzőművészet jobb megismerése. A veszprémi konferencia egyik központi témája éppen a magyar kultúra e két fontos területe megfelelő közvetítésének kimunkálása. Eddig mindegyik anyanyelvi konferencia igen jelentős eseménye volt az anyanyelvi mozgalomnak. A konferencián kialakított állásfoglalások, elhangzott javaslatok újabb és újabb színekkel gazdagították a mozgalom keretében folyó munkát. Bízom benne, hogy ugyanezt mondhatjuk el majd a veszprémi találkozóról is. CZIGÁNY LÓRÁNT irodalomtörténész Nagy-Britannia Értékőrzés, szóértés Mielőtt a nyárelőn Budapestre látogattam volna, a Bódeni tó partján konferencián vettem részt, ott hangzott el egy fiatal, tehetséges közgazdász szájából a jólismert mondás szellemesen, de nem szellemeskedően átalakított változata: Extra terram non est vita ... Akármiről beszélünk is, ezt a mondatot mindig szem előtt kell tartanunk. Még akkor is. amikor magyarságtudatról, vagy az anyanyelvi konferencia szerepéről gondolkodunk a magyarságtudat megőrzésével kapcsolatban. Ha visszatekintünk az anyanyelvi konferencia immár 15 éves múltjára, megállapíthatjuk, hogy jelentős kezdeményezés volt, aminek stimuláló, ösztönző szerepét ma már senki nem tagadja. Én személy szerint egyik fő eredménynek — ez talán szakmai elfogultság — azt tartom, hogy a magyar irodalom geográfiai széttagoltságban élő alkotói között közös hivatkozási rendszer van születőben, s ezt vitathatatlanul az anyanyelvi mozgalom tette lehetővé. Gyakran mondjuk, hogy változó világban élünk: a századvég egyik problémája, hogy az emberiséget olyan ökológiai gondok terhelik, amire eddigi történelmünk folyamán nem volt példa. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, a technológiaváltás — harmadik ipari forradalom — bekövetkezését is. Üjféle gondolkodásra van tehát szükség minden téren, mert megújulásra van szükség, s remélem, hogy az anyanyelvi mozgalom is megújulás előtt áll. Az a generáció, amelyik a 40 évvel ezelőtti korszakváltást tevékenyen átélte, eltávozófélben van. Szellemi örökségünk óriási s ezzel nekünk kell sáfárkodnunk, s jól kell sáfárkodnunk. Számomra elsődleges üzenetük az: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk” — mivel a magyarság különleges érték az emberiség egyetemes értékei között. Az anyanyelvi konferenciára ez az értékmegőrző szerep hárul, s ezt csak a megújulás útján lehet hathatósan végrehajtani. Én ennek a megújulásnak a lehetőségét látom s hiszek benne. Mérföldkő lesz tehát a veszprémi találkozó, ahol önvizsgálatot kell tartanunk: merre tovább? A konferencia célját a nemrégiben elhunyt reformista politikai gondolkodó, Szabó Zoltán által javasolt formulával tudnám legjobban megjelölni, s ez mindössze ennyi: „akadálymentes szóértés”. Hiszek az akadálymentes szóértés lehetőségében, s remélem, hogy a konferencián sokan részt vesznek majd, nemcsak a nyugati világból, de a Kárpát-medence más országaiban élő magyarok közül is. Hiszek továbbá abban is, hogy mivel mindenütt a világon a fiatalabb korosztályok kerülnek előtérbe, az a generáció, amely nemcsak az apák útmutatásaiból és példájából, de tévedéseiből és hibáiból is tanult, megtanulta azt, hogy a toleranciára, szellemi tágasságra és nyitottságra, nem pedig ingerültségekre és beszűkítő merevségekre van szükség, mert csak így „rendezhetjük közös dolgainkat”. Ezek a „közös dolgaink” elsősorban, megint hangsúlyoznom kell, a magyar nyelven kifejezett szellemi értékek megőrzése, bárhol is keletkezzenek azok, s ebben az értékmegőrző munkában a fiatalabb generációnak egyre nagyobb szerepet kell játszania. Nem indokolatlan tehát Szekfű Gyula egyik könyvének zárószavára hivatkozni itt: „Remélem, hogy nem könnyelműség, vétkes könnyelműség az ifjúságban hinni.” 8
