Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-06 / 14. szám
A LAJTÁTÓL NYUGATRA ÉS KELETRE Heinz Tünkl megnyitja a kiállítást A SZERZŐ FEI.VÉTEEEI A bécsi Collegium Hungaricumban megnyílt az Ausztriában élő magyar művészek kiállítása. Huszonöt művész mutatja be festményeit, szobrait, egyéb alkotásait. Az esemény rangját, elismerését bizonyítja, hogy a kiállítást felvették a Bécsi Ünnepi Hetek hivatalos programjába. A katalógust dr. Helmut Zilk bécsi polgármester szavai vezetik be. „A huszonöt kiállító művész egyetlen közös jellemvonása: Ausztriában élő magyarok — írta egyebek között. — Ezúttal első ízben mutatják be közös kiállítás keretében művészetüket. Sikereikkel, amelyeket a világ számos országában arattak, egyszerre két nemzetnek szereztek elismerést. Művészi pályájukat érdeklődés kíséri a Lajtától nyugatra és keletre egyaránt. Együttes fellépésük újabb beszédes jelképe a két szomszéd nép kapcsolatainak, a művészi alkotómunka országhatárokat is áthidaló egyetemes tiszteletének.” Hogyan született meg a kiállítás gondolata? Berényi György újságíró, aki a bécsi Magyar Kultúr és Sport Egyesületben tevékenykedik, büszkén vállalja az „apaságot”. Az ő egy esztendeig tartó szívós munkájának köszönhető, hogy a CH-ban sor kerülhetett a rangos eseményre. Az ötlet — mint mondotta — onnan eredt, hogy a Tisztelet a szülőföldnek kiállításon viszonylag kevés ausztriai művész szerepelt. Nyilván többen is vannak, gondolta, csak fel kellene deríteni, hogy merre élnek, és az egyesületek vezetőinek találkozóján előállt az ötlettel: szervezzenek kiállítást. A kollégáknak tetszett a gondolat (miért ne tetszett volna?), s Berényi György rögtön meg is kapta a feladatot: ha már ilyen jó elképzelése van, valósítsa meg. Harmincöt művészre sikerült rábukkannia és a felhívásra harmincán válaszoltak igennel — köztük számos olyan, aki azelőtt az egyesületekkel nem tartott kapcsolatot. Végül csak huszonöt jelentkezést fogadtak el — mer1; fotókat például nem állítottak ki. A. műveket magyar és osztrák szakértőkből álló zsűri bírálta el, és választotta ki. A következő művészek jöttek el: Bortnyik (Tubák) Éva, Bota I., Bujdosó Alpár, Búndics-Abdallah Elisabeth, Cseh Annemarie, Csutak Magda, Deér Vera, Engelbrecht Julius, Gamenczy Margit, Gáyor Tibor, Hideg Kornél, Koppándy Josef, Kőszeghy Violetta, Maurer Dóra, Megyik János, Molnár Mária, Nagy Éva. Németh József, Nyrom (Maria Piszer), Oltay Róbert, Róbert Miklós, Sajó Zsu, Szabó Nora, Szécsi -Schaller Kornélia és Tüchert Lajos. A kisebb, a földszinti kiállítóteremben az avantgarde csoport kapott helyet, az emeleten pedig a hagyományosabb stílusokat követő festményeket, szobrokat helyezték el. Komjáthy Lászlónak, a CH igazgatóhelyettesének üdvözlő szavai után Heinz Tünkl szenátusi tanácsos, a bécsi kulturális hivatal vezetője nyitotta meg a kiállítást. Méltatta az esemény jelentőségét. Bécset a muzsika városaként .tartják számon — mondotta —, de a képzőművészet is egyre nagyobb szerepet játszik az osztrák főváros kulturális életében. A tanácsos a város nevében köszönetét mondott a Collegium Hungaricumnaik, hogy helyet adott a kiállításnak, majd reményét fejezte ki, hogy a rendezvény nagy érdeklődést vált :ki. Az üdvözlő szavakat Rossmy Rudolf, az Ausztriai Magyar Független Kultúregyesületek Csúcsszervének elnöke köszönte meg, majd a jelenlévőik — köztük Szüts Pál. az MVSZ főtitkárhelyettese — megtekintették a kiállítást. Miként összegezhető ennek a reprezentatív bemutatkozásnak az értelme? A kérdésre ismét Berényi György válaszolt. Az egyik cél az, hogy bemutassák az osztrák közönségnek, milyen magas színvonalat képvisel az ausztriai magyar kultúra, s ezáltal is öregbítsék hírnevünket. A másik pedig az, hogy az egyesületek értelmiségi kapcsolatai tovább gazdagodjanak. Az első néhány nap tapasztalatai azt sejtetik, hogy a kiállítás komoly érdeklődésre számíthat. A vendégkönyvben máris az elismerő bejegyzések sora olvasható. Ennél is többet mond azonban, hogy a linzi, grazi és a salzburgi egyesület vezetői már jelezték, ők is szívesen látnák majd az anyagot. Ami pedig a folytatást .illeti, .nyilván ez sem marad el. Rossmy Rudolf szólt arról, hogy kétévenként sor kerülhet hasonló bemutatkozásra. Épp a mostani megnyitó híre hallatán ugyanis egy sor művész jelentkezett — immár későn. A következő bemutatón azonban már rájuk is számítanak. HALÁSZ GYÖRGY EMLÉKEZÉS EGY TANÚRA Megremeg a fénykép a kezemben. Mikor ,is készülhetett? Mennyi ideig lapulhatott a fiókom mélyén? És mennyi emlék szakad föl bennem, ahogy meglátom ezt a soha el nem felejthető arcot. Pedig jó ikét évtizede nem láthattam már ... Huszonkét évvel ezelőtt hunyt el Sáo Paulóban dr. Bródy Sándor. Ha pontosan meg akarom határozni, ki volt ő valójában, úgy fogalmazok: a tanúk egyike. Az egykori tüzérönkántes, aki még IV. Károly királyra tett esküt, tanúja a Horthy-korszak gyalázatos törvényeinek, amikor megfosztják főhadnagyi uniformisától és munkaszolgálatra küldik az ukrajnai aknamezőkre. Tanúja Teleki Pálnak, aki a „szegediekkel” indul, a „numerus clausus” körül serénykedik, de halántékához szorítja a pisztolyt, amikor rádöbben, hogy „gazemberekkel szövetkeztünk”. Tanúja — és barátja — Bajcsy-Zsilinszky Endrének, aki 1944-ben a magyar ellenállás hőse és mártírja lesz. Tanúja, csaknem áldozata Eichmann egyéni akciójának — melyet nem háríthatott semmiféle „felsőbb parancsra” —, amikor a kistarcsai internálótábor foglyait meglepetésszerűen deportálni akarta. A tábor derék rendőr százados parancsnoka — s erre is tanú! — azonban lehetővé teszi, hogy Sándor kijusson a táborból és jelentését kézhez kapja a kormányzó. És ez 1944-ben az egyetlen Auschwitz felé gördülő szerelvény, melyet Horthy parancsa visszafordít! De tanúja annak is, hogy Eichmann inem nyugszik bele a kudarcba, s .nem sokkal később két pribékje, Novak és Hunsche teherautókkal hurcolja el az áldozatokat a haláltáborba. Tanúja a (két világháború közti magyar politikának, mint a baloldali, demokratikus ellenzék vezetője Miskolcon. Majd felelős posztokon, képviselőként a parlamentben tanúja a háború utáni újjáépítésnek. Amikor a törvénytelenségek kezdetén elhagyja Magyarországot, tanúja az „emigráns politika” zsákutcáinak ... Amikor 1956 nyarán először látogat haza, tanúja az októberi robbanás előtti feszültségnek, majd 1962- ben második és egyben utolsó útján — az elsők között ismeri fel világosan a döntő történelmi változásokat. Szerette a magyar nyelvet és irodalmat — nem véletlenül lett haláláig a legnagyobb nyugati magyar könyvesbolt tulajdonosa. Tanúja lehettem, mennyire szerette az életet és esti barangolásaink során, igazi gourmandként mily biztos érzékkel választotta ki Säo Paulo legjobb éttermeit. Kedvelte a társaságot. Figyelmes házigazdaként, fehér asztalnál elmerengve idézte fel a hajnali vadászatokat Csernyejen, és szívből tudott kacagni a jóízű tréfán. Szeretett beszélgetni, vitatkozni, kivált olyan viitázókkal, mint Lénárd Sándor és Radó György. Több mint húsz éve halt meg dr. Bródy Sándor, s ki tudja, talán utolsó sóhaját elvitte a szél Brazíliából a messzi Avasra. KUTASI-KOVÁCS LAJOS (Nagy-Britannia> Az ötletember és szervező: Berenyi György ó
