Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-06-22 / 13. szám

fcM-a-Mig KŰIDETÉSES EMBER MARGITSZIGETI FUTÁS „Bajcsy-Zsilinszky em­ber volt, magyar volt, vállalta a sorsot, megmu­tatta, hogyan kell a ha­záért élni, és ha már élni nem lehet, hogyan kell meghalni. Bátor ember volt, a legbátrabb, akit ismertem...” — írta Kovács Imre memoárkö­tetében. Kovács Imre szavai Kodolányi János, Fábián Dániel, Bartha Lajos, Szabó Pál, Illyés Gyula, Nagy István, Kál­lai Gyula, Ortutay Gyu­la és mások visszaemlé­kezései között jelentek meg most a Magvető Könyvkiadó „Nemzet és Emlékezet” című soroza­tában. Bajcsy-Zsilinszky End­re századunk magyar tör­ténelmének talán egyik legszínesebb, legellent­mondásosabb politikusa volt. A visszaemlékezé­sek sora pontosítja eb­ben a kötetben, hány élet, mennyi törekvés, milyen eszmeváltozás sűrűsödött össze Bajcsy-Zsilinszky sorsában. „Tanúim lesz­tek, hogy a siker minden reménye nélkül vállalom a magyarság érdekében a végső áldozatot” — mondotta, mielőtt a ka­tonai ellenállási mozga­lom és a Felszabadítási Bizottság élére állt 1944- ben. — „Bennünket a vi­lágeseményekből legfő­képpen az érdekel, mi lesz az úgynevezett kis nemzetekkel, főleg pe­dig: hogyan élhetjük a jövőben szabadon a ma­gunk életét, s betölthet­­jük-e a magunk hivatá­sát itt, Európa szívében. Es a vajúdó történelem sorában felvetődik a sors­döntő kérdés önlelkiis­­meretünk előtt: hogyan illeszkedjék be a magyar­ság, a magyar nemzet, a magyar állam a nemso­kára megszülető világ­demokrácia eszméi és intézményei keretébe?” — közölte hitvallását a sorsdöntő időkben. Ahogy kortársai látták, az eltér a közfelfogástól, s még­­inkább különbözik élet­útjának a háborút köz­vetlenül követő megíté­lésétől. A szélsőjobboldal­tól a kommunistákig megjárt út — a memoá­rok szerint — nem elv­hűtlenségből, nem a vi­lágnézet alkalmi változ­tatásából állott, hanem EMLÉKEZET Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről Mifv*tA KtnpikUtfi, az adott helyzet reálpo­litikai megítéléséből, az ország állapotának és a nemzet sorsának mérle­geléséből, a „széles tö­megek felismert igényei­nek és szükségleteinek mérlegelése alapján” vá­lasztható meggyőződés fi­gyelembevételével tör­tént meg. „Ő kész volt népfrontban politizálni, dolgozni és akár fegyve­resen is harcolni egy szé­les nemzeti egységben” — vallja Dobi István. Kortársak, írók, gondol­kodók, politikusok és publicisták frissítik föl emlékeiket e kötet lap­jain, ismeretlen tények, érvelő dokumentumok látnak most először nap­világot ebben a kiadvány­ban. A küldetéses sors, a kihívott halál emléke­zetét őrzik soraikban, olykor pátosszal vagy nosztalgiával, többnyire viszont tisztelgő távolság­­tartással, történél embecs­­lő objektivitással. Egy ki­áltó egyéniség jelképivé fontosodott élete az, amit e kötet fölmutat, s evvel olvasóit is önismeretre készteti — miként Illyés írja: „Az életét 5 — én így képzelem el — vala­miért adta oda, valaki­nek tehát. Semmiképpen sem holmi penitencia­­ként; hanem megváltá­sul, egy közösség földi üdvéért; vagyis nekünk adta. Azzal tehát, hogy továbbadjuk, elszámolva róla a jövőnek, ha tu­dunk. Akár tudunk, akár nem, ezzel magunkról is képet adunk . . .” A. GERGELY ANDRÁS Ki tudja, hogy a Margitsziget százegy­­néhány éve még három, aztán két sziget­ből állt? Ki tudja, hogy a sziget északi csúcsán fakadó kénes forrás mellett már az 1200- as évek közepén leprakórház épült? Ki tudja, hogy a ferences rendiek egy­kori templomának XIII. századból szár­mazó romjait látjuk a fő autóút mellett, míg a Víztorony közelében áll a XII. századból való rekonstruált műemlék­kápolna, az úgynevezett Szent Mihály­­templom, amely a premontrei rendé volt, míg innen kicsit délre a középko­ri domonkos rendi templom és apácako­lostor épületeinek maradványai fehérle­nek? Ki tudja, hogy az első artézi kutat 1867-ben fúrták, majd 1936-ban a má­sodikat, amely többek között a Sport­uszodát is táplálja, és a harmadik a Pa­latínus gyógymedencéjét tölti? Ki tudja, hogy Széchenyi István volt a kezdeményezője a sport meghonosítá­sának a szigeten, amikor evezős és re­gatta versenyeket szervezett? Ki tudja végül, hogy a XVIII. századi jegyzetek szerint a sziget a diákok biro­dalma volt. S ki nem tudja, hogy ma a sziget a futók birodalma? Télen, nyáron, ősszel, tavasszal, a nap minden percében, különösen a kora reggeli és a késő délutáni órákban fut­nak itt az amatőrök, özönlenek a futók a Margit-hídon és az Árpád-hídon a mozgás, az edzés csodálatos színhelyére. Mindenki választhat a sérülékenysé­gének, a futócipőjének és a napi hangu­latának megfelelően, hogy hol akar fut­ni: kemény talajú úton, kaviccsal felön­tött sétányon, letaposott földúton vagy zöld füves pázsiton, esetleg a kővel ki­­rakottt védőgáton, a part mentén. Hosszában a sziget 2500 méter, „leg­kövérebb” pontján pedig 500 méter szé­les, így ha a külső utakon futják körbe, akkor 5300—5400 méter tehető meg. Ezt a kört fél órán belül csak „hala­dó” futók tudják „lefutni”. Aki most kezdi a futást és a pihenő-séta váltoga­tását egy-egy perces időközökkel, az egyelőre egy óra alatt sem kerüli még meg a szigetet. A sportmúlttól, az egyéni adottságoktól, az edzésmennyiségtől, az életkortól függően pár hét, esetleg pár hónap is eltelik a rendszeres futással, míg a 6 percnél gyorsabb kilométerek „összejönnek”. M. S. Nyári délután a Margitszigeten foto : MTI 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom