Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-06-22 / 13. szám

EMBER MÁRIA Abszolútok — Ki az abszolút apáca? — Akinek már a nagymamája is apáca — Mi az abszolút aszály? — Amikor a fa fut a kutya után ... * — Mi az abszolút korszerű? — Ha a számítógép pszichiáterhez fordul, mert nem érti meg a programozója... Arisztid-viccek Arisztid és Tasziló találkozik az utcán. — Képzeld, Tasziló, ma boldog atya lettem! — újságolja büszkén Arisztid. — Nahát — álmélkodik Tasziló —, így ti­tokban tartani... Semmi jelét nem lehetett látni... Add át, kérlek, hódclatteljes kézcsó­komat és legőszintébb szerencsekívánataimat a grófné őnagyságának! — Meg vagy őrülve, kérlek?! Még csak az kéne, hogy értesüljön róla! * Arisztid sétál a feleségével a pesti Duna­­korzón. Egyszercsak felröppen előttük egy ga­lamb, és rápottyant valamit a grófné prém­gallérjára. A grófné megborzong. Azt kérdezi: — Arisztid, kérem, nincs magánál egy kis papír? — Van, drágám. De hogy repüljek utána? Paraszt-viccek Apa és fia fát vág az erdőn. Egyszercsak megszólal a fiú: — Isten vele, édesapám! — Hová mész, fiam? — csodálkozik az apa. — Én ugyan sehova. De édesapám felé dől a fa. * Sírva panaszkodik egy fiatalasszony a pap­nak. Dolgozik mindennap látástól vakulásig, kiszolgálja idős, beteg apját és erős, rabiátus férjét, ráadásul még verik is mindketten! A pap magához hívatja az apát, és össze­­szídja: — Mit ütöd azt a szegény lányt? Elvesztet­ted a józan eszed? Nem elég, hogy a vöd is kezet emel rá? Az öreg paraszt furfangosan mosolyog. — Hát nem érti a tisztelendő úr? — kér­dezi. — Megadom neki! Ha ő veri az én egyet­len lányomat, én is verem az ő hites feleségét. Zsidó-viccek Elmegy a szegény Schwarcz szerencsét pró­bálni. De mielőtt elindulna világgá, rábízza a papra egyetlen leányát: VICC­GYŰJTEMÉNY A vicc - irodalmi műfaj. A jó vicc feszes, drámai szerkezet. A drámával való rokonságát bizonyítja, hogy sokszor párbeszédes; a dialógusnak kell a szereplő személyeket, valamint a helyzetet, amiben leledzenek, megjele­nítenie. Máskor, amikor kissé ráérősebben elbeszél, a vicc a novellához áll közelebb; de hát dráma és novella, mint tudjuk, egy tőről sarjad. Annak, aki írásra adta a fejét — aki tehát egy életen át írni próbál megtanul­ni —, külön tanulság a vicc tömörsége. Az, ahogy le van hántva róla minden fö­lösleges ciráda, ékítmény. A vicc drámai sűrítéssel dolgozik, csupán a szükséges minimális jellemzést adja; tipizál. Sokféle kategóriába sorolhatók a vic­cek. A politikai vicc talán Napóleonig követhető visszafelé az időben; a törté­nelmi hullámverés kisodort néhány rég alámerültnek vélt Napóleon-viccet a part­ra, s azok továbbgördültek, mint Hitler­­vagy Sztálin-viccek. A különféle történel­mi elnyomatások újratermeltek zsidóvic­ceket, vagyis olyan poénokat, amelyek­kel elnyomottak vigasztalták magukat nehéz időkben. A történelmi osztályok is megörökítődtek viccekben. Az arisztok­rácia megszemélyesítője, Arisztid agya­­lágyult utasításokat szokott volt adni inasának, Jeannak, és ajdeblödségeket mondott barátjának, Taszilónak. Szerencsére nem igaz az a mondás, hogy „Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek”, mert a viccek is elöregszenek. Rendkívül érzékenyek ugyanis a tápta­lajra, amelyből fakadnak; mihelyt kihúz­zák alóluk a talajt, érvényük is megszű­nik. A paraszti életforma változásával — továbbá a tömegtájékoztatási eszközök egységesítő hatása következtében — a régi típusú, tempós, hol úrinak, hol „né­pidnek nevezett adoma elhal, és átadja helyét a felgyorsult élettempóhoz jobban illő „urbánus" viccnek. A gyűjtők boldog emberek — mondta Goethe, maga is gyűjtő. Én is jól éreztem magam, amíg e kötet anyagát gyűjtöt­tem, válogattam, áiírism és újraírtam, oly­kor fordítottam (mert a pesti vicc nem­egyszer külföldről tér haza, és mint a bu­meráng, kólintja főbe azt, aki idegen vicclapokban szemelget.) Jóllehet, ebben a könyvben a viccek cik­lusokra vannak osztva, elgondolásom sze­rint mégis valahogy úgy következnek egymás után, ahogy társaságban szok­tuk mesélni őket. Hogy az egyikről eszünkbe jut a másik. — Aztán Rebbelében, jól vigyázzál, kérlek, az én Rebekámra. Ö az én egyetlen kincsem, amióta szegény feleségem meghalt. Nincsen nekem semmi másom a világon. — Jól van, Schwarcz, menjél csak nyugod­tan — bíztatja a rabbi. — Majd mi vigyázunk kincsedre, Rebekádra. — Igen, de én mégsem vagyok nyugodt. Az a növendék, aki... a házatoknál lakik ... máris nagy szemeket vet Rebekára. — Ne félj — mondja a pap —, megvédjük mi a bóhertől a te kincsedet, Rebekádat. A fe­leségem mellett fog aludni. Amikor egy fél év elteltével a szegény Schwarcz megint visszatér, domborodik jócs­kán a Rebeka hasa. Schwarcz beront a rabbihoz: — Szépen vigyáztatok az én kincsemre, Re­bekámra! Hát nem felcsinálta az a rusnya bó­­her! — Ne ordítozz velem, Schwarcz, az én há­zamban. Mi igenis vigyáztunk a te kincsedre, Rebekádra. A feleségem mellett aludt, szél­ről. A bóher nem érhetett el hozzá. Mert a hó­hér meg az én oldalamon aludt, az ágy má­sik szélén. És ha el akart volna jutni a lá­nyodhoz, akkor előbb át kellett volna neki másznia énrajtam, aztán a feleségemen, és ar­ra mi biztos felébredtünk volna. Schwarcz a haját tépi kínjában. — És arra nem gondoltatok, Rebbe, hogy a bóher egyszerűen leszállhat az ágy túlsó pe­reméről, átmehet a szobán, és eljuthat az ágy innenső peremén az én Rebekámhoz? A pap széttárja karját: — Hacsak úgy nem ... * A zsidó pap fia kikeresztelkedik. A hír nagy izgalmat vált ki a hitközségben. Az egyik agg súlyos szemrehányásokkal illeti a rabbit: — Rebbelében! Hogyan engedhetted idáig fajulni a dolgokat? Hogyan lehettél ilyen el­néző? ... De várj csak, fogsz te még az örök­kévaló trónusa előtt állni! Mit mondasz majd, ha az Űr kérdőre von? — Mit mondok, mit mondok? Ez igazán nem gond. Hogyha bármit kérdez, azt fogom felelni: nü és a Maga fia? * Ember Mária: Viccgyűjtemény című kötete nemrég jelent meg a Minerva Ki­adó gondozásában Kaján Tibor rajzaival. A fasizmus előtti Berlinben történt állító­lag, hogy az egyik nagy áruháztulajdonos (már régen kikeresztelkedett zsidó) eljegyezte 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom