Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-22 / 13. szám
1. A Hunqria utca 2. Az egyik legismertebb vendéglő. Tulajdonosa magyar: Tumbász Lajos 3. A magyar református templom 4. Magyar címer a Március 15. Egyesület egyik tagjának kocsiján 5. „Thank GOD I’m HUNGARIAN" felirat egy Söo Pauló-i magyar kocsiján 6. A magyar pavilon a Söo Paulában élő külföldiek egyhetes találkozóján. A kép bal oldalán Gyuricza Gábor 7. A tizenhat éve működő Pántlika táncegyüttes 8. A Zrínyi Regősök fellépése közben 9. A Magyar-Brazil Segélyegylet által fenntartott öregek otthonának bejárata 10. Magyar hétvége Embun 11. A szeretetotthon lakóinak egy csoportja 12. A magyar szépségkirálynö-jelölt A SZERZŐ FELVÉTELEI Bálint Jánosné —, akik ennyire messzire élnek a hazájuktól, ráadásul egy ilyen nagy városban. Az énekkarnak talán nem is az a legnagyobb jelentősége, hogy fellépünk a magyar rendezvényeken, hanem az, hogy alkalmat teremt arra, hogy minden héten egy este találkozzunk, magyarul beszéljünk, énekeljünk. Hasonlóan vélekedik veje, Gyuricza Gábor is, egyike azoknak a fiataloknak, akik annak ellenére, hogy Brazíliában születtek, tökéletesen beszélnek magyarul. Gyuricza tevékeny részt vállal az itteni magyar közéletben: vezeti az általa alapított Zrínyi Regősök nevű tánccsoportot, egyik szerkesztője a brazíliai magyar újságnak, a Szóval-nak. — Mi, a mostani huszonévesek már mind itt születtünk — mondja. — A magyar nyelvet csak szüléinktől és a magyar összejöveteleken hallhatjuk. Fontos hát, hogy az érdeklődésünket lekötő formában tanuljunk meg magyarnak lenni. Ebben a nevelési folyamatban igen fontos szerepe van az éneknek, a táncnak. Ha mi egy új táncot tanulunk, nem csak a lépésekkel ismerkedünk meg, nem csak magyar népzenét hallgatunk. Ahhoz, hogy a tánc „lelkét” is megértsük, ismernünk kell azt a tájegységet, ahonnan származik, az ottani emberek életmódját, szokásait, gondolkodását. Hiszen a tánc ezekből fakad. Mi a táncokon keresztül ismerjük meg Magyarországot. A huszonnégy éves fiatalember tökéletesen fejezi ki magát magyarul. — Hol tanulta meg ilyen jól a nyelvet? — kérdezem tőle. — Mint minden hozzám hasonló korú fiatal: az alapokat a szüleimtől kaptam. Majd kisgyerekként a magyar gyerekek közösségében a cserkészek között sokat beszéltem magyarul. Ezt követően a Kokron Ilona vezette Pántlika táncegyüttesben táncoltam. De igazán jól Magyarországon sajátítottam el a nyelvet: több mint egy évig tanultam otthon népi táncot ösztöndíjasként. Utána hoztam létre a Zrínyi Regősöket. — Újságszerkesztés, tánccsoportvezetés: honnan ez a nagy aktivitás egy már Brazíliában született fiatalban? — Otthon, Magyarországon magyarnak lenni, fogalmazhatok így, természetes állapot: mindenki magyar. Külföldön viszont tudatos vállalás, választás következménye. Én kiskoromban azért voltam magyar, mert a szüleim megtanítottak magyarul, elvittek magyarok közé, mert azt mondták: te magyar vagy. S valamikor tizennyolc éves korom táján vállaltam ezt a közösséget: Én tényleg magyar vagyok. Nem csak úgy beszélek, úgy is gondolkodom. A többi már csak ennek a logikus következménye. POKORNY ISTVÁN (Folytatjuk) 17
