Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-06-08 / 12. szám

ROBOZ ZSUZSI

A Tavaszi Fesztivál Budapesten olyan ünnepélyes eseménysorozat, amelynek keretében színházi bemutatókon, hangversenyeken, kiállításokon találkozhat hazai és külföldi közönség a művészettel — sűrítve és a szokásosnál egy fokkal emelkedettebb légkörben.

Ilyen ünnepi hangulata volt Roboz Zsuzsi, a Londonban élő magyar festőművész kiállításának, amelyet — talán kissé rendhagyó módon, ám annál stílszerűbben — az Erkel Színház előcsarnokában rendeztek meg.

Hogy miért volt ez stílszerű? Mert a művészet helye és tárgya talált egymásra, nevezetesen a zene és a tánc színháza Roboz Zsuzsi rokon alkotásait, a zene nagyjait és balettművészeket ábrázoló grafikáit, festményeit fogadta be. Roboz Zsuzsi az idén másodszor jött el hozzánk a Tavaszi Fesztivál egyik díszvendégeként. De nemcsak ezért nem kell most bemutatnom, hanem azért sem, mert több mint 25 éve rendezik meg önálló kiállításait Angliától Amerikán ' át a Távol-Keletig, s alkotásai megtalálhatóak magángyűjteményekben éppen úgy, mint London híres képtárában.

Emlékszem, legutóbb azt írtam a Royal Festival Balett tagjait munka közben, a próbákon ábrázoló műveiről, hogy azokon a mozgást eleveníti meg. A mostani kiállításon művei új vonását fedeztefh fel: balettművészeinek nemcsak testük van, mely a kar, a láb, a kecses törzs produkciójával él a képen, hanem — fejük is. Méghozzá jelentékeny fejük. Egyik portrénak a címe is — Rodin híres szobrához hasonlóan: — Gondolkodó.

— így van — mondja Roboz Zsuzsi —, engem mindennél jobban izgat az emberek lelkiállapota. A táncosoknál sokszor egy-egy kiforrott, rutinosnak látszó mozdulat hosszú érlelődés, töprengés eredménye.

Az ismerős táncos grafikák közül új alkotások emelkednek ki, néhány festmény — s ellenállhatatlanul magukhoz húznak. Vajon azért, mert a modelleket ismerem? Például a Kecskeméti emlék — amelyen ködös alföldi táj fölött néz egymásra Kodály és felesége, Sárika. Egy másikon ott ül a zongorája mellett, s elmélyülten hajol a billentyűk fölé Vásári Tamás. Ä Dvorákpartítúrát tanulmányozó Doráti-portré a már megalkotott mű megszólaltatásának, újrateremtésének folyamatát varázsolja vászonra. S még egy festmény, amely fogva tart: Bartók és Menuhin. Az előadóművész arca feszült figyelmet tükröz és az egy lépéssel mögötte álló Bartók — a maga légiesen fegyelmezett, koncentráló erejével — mintegy szuggerálja a muzsikát.

Tiszteletreméltó az a következetesség, amellyel Roboz Zsuzsi az embert és az emberi alkotást állítja művei középpontjába.

öt magát hiába faggatom festészete módszereiről, alkotó szándékairól. Közlési formái a vonalak, a színek, s nem a szavak. De arról szívesen beszél, hogyan érzi magát díszvendég mivoltában.

— Csodálatosan — mondja. — Voltam már díszvendég máshol is. Díszvendégnek lenni mindenütt megtisztelő és kellemes állapot, de díszvendégnek lenni itthon, Budapesten, ahol születtem, s ahova ezer szállal kötődöm — ez más, ez több, ez boldogító.

SOÓS MAGDA

A HÁGAI BUDAPEST

Sétálok Hága Noordeinde nevű utcáján, görög, indonéz, indiai vendéglők követik egymást, s egyszercsak feltűnik egy cégtábla: „Budapest”. Jólesik, hogy magyarul köszönhetek, s méginkább, hogy a tulajdonos, Edvi László félreismerhetetlen dunántúli tájszólással üdvözöl. (Mint kiderül, a Győr-Sopron megyei Kajárpécen született.)

A külföldi magyar vendéglők, de a népi ízeket hirdető hazaiak is hajlamosak arra, hogy a „díszletezést” eltúlozzák, s a nagy igyekezetben inkább lesz „magyarosch”, mint magyar a környezet. Edvi úr azonban — ha ízlésem nem csal — jó arányérzékkel válogatta össze a bútorokat, csuprokat, képeket, szőtteseket; kellemes, harmonikus és valóban magyar hangulat fogadja itt azokat, akik az egzotikus ízek utcájában a Restaurant Budapestben kötnek ki.

Köpcös, ötvenes ember Edvi úr, olyasvalaki, akinek mindig játszik némi derű az arcán. Ebben a szakmában el is kel a kiegyensúlyozottság, a napi gondokon mindig felülkerekedni tudó jó idegzet, másként — jut eszembe szegedi vendéglős nagyapám — aligha terem babér a vállalkozónak. Mert hajnaltól késő estig tart a hajsza, ügyelni kell az ízekre, a tisztaságra; fel kell kutatni a legjobb és legkifizetődőbb beszerzési forrásokat; lesni a vendég kedvét, kívánságát; kifigyelni, mivel lehet becsalogatni az embereket. Hágában sincs ez másként.

— Anyám négyünket nevelt fel egyedül — meséli gyerekkoráról —, bolti játékunk nem volt, cukorrépából faragtunk traktorokat. De nagyobb volt az örömünk velük, mint sok mai gyereknek az ezerguldenes játékokkal.

Alig volt húszéves, amikor Hollandiába érkezett. Minden nyelvtudás nélkül került a hágai tengerpart egyik előkelő konyhájára. Itt tanulta ki a szakács szakmát.

— Kegyetlenül kellett dolgozni — mondja erről az időszakról —, de jó iskola volt. A francia konyhában is otthon vagyok. Amikor végre önállósíthattam magam — egy kis bisztrót béreltem az úgynevezett „aranyjárdán’’ — a kitűnő forgalom miatt nevezték így —, kilenc különböző mártással indultam, de indonéz ételekből is eladtam vagy ezerötszáz adagot egy hétvégén. Hogy alig aludtam valamit? Istenem, fiatal voltam, kibírtam. Hajtani kellett, ha talpon akartam maradni. Máig őrzöm a szerződést, amit az egyik nagy bérlővel kötöttem. Kemény feltételeket szabott, bizalmatlan volt, a boltért hetente kellett fizetnem. Alig tudta takarni meglepetését, amikor már az első szezon után kifizettem a teljes járandóságot a bisztróért. De továbbra sem ülhettem a babérjaimon, mert nagy volt a konkurrenciaharc.

Az „aranyjárda” aranykora azonban egyszercsak véget ért. Átépítették a tengerpartot, a bisztrók zömét lebontották. Az új üzleteknek olyan drága lett a rezsije, bére, hogy Edvi úr nem vállalta az áttelepülési. A régi bisztró azonban még üzemel — most egy társa működteti — és hasznával besegít az új vállalkozás, a Budapest felvirágoztatásába.

Egy új üzletet ugyanis be kell vezetni, meg kell ismertetni. Igazán szép siker, hogy tizenhat hónappal a megnyitás után — ez 1983 elején történt egy hajdani tapétaüzlet helyén — a Budapest már eltartotta önmagát. Ez nem csekélység. Edvi úr szerint ma egy vendéglő csak háromszor akkora vendégkörrel lehet kifizetődő, mint öt évvel ezelőtt.

A titok? Elsősorban jól kell persze főzni, aztán hirdetni kell, és... muzsikálni! A zenészek Magyarországról érkeznek, és nélkülük — Edvi úr úgy véli — megbukna a vállalkozása. A vendégkör túlnyomórészt holland.

Benépesül a vendéglő, muzsikálnak is már, Edvi úrat pedig egy elegáns, őszes úr szólítja el. Ausztráliában élő holland, nyolcvanéves apja születésnapjára rendel vacsorát — apuka magyar barátai kedvéért — a hágai Budapestben.

B. I.

HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL

Thienemann Tivadar, a német irodalom egykori hazai professzora, kilencvenöt éves korában Amerikában elhunyt. A Népszabadság nekrológot közölt róla, Halász Előd tollából. Ebből idézzük: ... Három egyetemen volt a német irodalom professzora: az első világháború előtt Pozsonyban, később Pécsett, majd közvetlenül a második világháború előtt a budapesti egyetemre nevezték ki. Kényessé vált szakmájában politikai tisztaságát még a legkritikusabb években is meg tudta őrizni. Tudományos álláspontjának — egyben emberi magatartásának is — legjellemzőbb vonása a liberalizmus volt, amelyet a környező világ egyre inkább az ellenkező véglet felé sodró áramlatai között is megtartott. 1945 után egy ideig Budapesten volt egyetemi tanár, majd családi okokból kivándorolt. Amerikában telepedett le, s élete utolsó harmadában pszichológiával foglalkozott. Magyarországi kapcsolatai sohasem szakadtak meg, a hazai események mindig érdekelték, régi barátaival és ismerőseivel folyamatosan levelezett. Utolsó hazai látogatásán, 1984-iben még fiatalos frisseséggel folytatta élőszóban vitáját egy irodalomelméleti kérdésben.

Az Élet és Irodalomban Magyar falu — amerikai szemmel cím alatt interjú olvasható, ebben dr. Éva Veronika Huseby szociálantropológus, a Michigan Egyetem munkatársa válaszol Bors Edit kérdéseire. Az írás egyrészt a szociálantropológia elméleti kérdéseiről, másrészt az interjúalany Magyarországon gyűjtött tapasztalatairól szól. Honfitársnőnk egy esztendőn át az északmagyarországi Cserépfalun élt, kutatásairól tanulmányt ír, amely résztémája egy tervezett kötetnek. Ez az amerikai—magyar csereprogram keretében várhatóan 1986-ban jelenik meg. Dr. Éva Veronika Huseby az interjúban a többi között a következőket mondja: „Magyarországon az elmúlt negyven évben rendkívüli gyors iramban és gyökeresen változott meg az élet. Magyarországot tehát nem amiatt választottam kutatásom színhelyének, mert itt születtem, hanem azért, mert a magyar falu különösen érdekes és megfelelő terep annak vizsgálatára, hogy a korábban hagyományos közösségekben élt emberek miként képesek fenntartani személyes azonosságukat a változó körülmények között. Szoros közelségben éltem házigazdáimmal, mindenütt ott voltam, ahol a közösség, a tanulmányom és saját bogaras egyéniségem engedte. Világi és egyházi szertartásokon, lakodalmakban, keresztelőkön, temetésekén csakúgy — mondja az interjúban dr. Éva Veronika Huseby —, mint ahogy részt vettem a szüreti munkákban, a csigatészta-készítésben, a politikai és kulturális eseményekben, az énekkari próbákon és előadásokon.”

4|é

Az utóbbi időben a holland sajtóban megszaporodtak a magyar irodalomról tudósító írások. Erről az Élet és Irodalom tájékoztatja olvasóit, egyrészt magyar költők holland nyelven megjelent kötetei, másrészt a kötetekről a holland folyóiratokban, újságokban közölt ismertetések alapján. A beszámoló kiemelten foglalkozik Pilinszky János Kráter című kötetével. Ebben a költő harminchét verse olvasható, Dedinszky Erika válogatásában, értő és érző tolmácsolásában, a költő életútját is bemutató, fontos és pontos információkat nyújtó utószavával. A másik kötet, amelyről a szerzőpáros hosszasabban ír, irodalmi antológia. Ezt Dedinszky Erika és Frid Géza 'tanulmányai vezetik be. A költők sorában a külföldi magyar alkotókat a Svédországban élő Thinsz Géza, illetve versei képviselik. A tudósítás szerint a publikációk a Magyarországon 1986 őszén, Hollandiában pedig 1987 tavaszán megrendezendő kulturális fesztiválok előzményének tekinthető. Az elképzelések szerint a két rendezvénysorozat több mint egy hónapig tart majd, színielőadásokkal, hangversenyekkel, kiállításokkal, filmnapokkal, irodalmi estékkel, kulturális és tudományos vitákkal.

K. GY.

6