Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-05-25 / 11. szám

Mexikó! Mexiko! — zengett­­zúgott az ütemes biztatás ezen a borongós, esős, de mégis oly cso­dálatosan szép áprilisi estén a bé­csi Hanappi stadion gyepén reme­kül játszó magyar labdarúgók biztatásaként. Mezey legénysége a második félidő 48. percében már 3:0-ás vezetést szerzett és amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a házi­gazda osztrákok nem tudják be­hozni a nagyszerűen játszó ven­dégeik előnyét, akkor a hatezer magyar turista örömében már a jövő évi világbajnokságot rende­ző ország nevét kiáltozta Nyila­siék felé. A svájci Baumann bíró hármas sípszavát követően felejt­hetetlen pillanatok szemtanúi le­hettünk, s lehettek a televíziós közvetítés nézői. A játékosok előbb egymást ölelték-csókolták, majd Mezey kapitányt dobálták a magasba, s utána a buzdítást meg­köszönve tiszteletkört futottak a stadionban. Majd ki tudja, ki húz­ta le először mezét — talán az új­pesti Kardos volt — s dobta fel a lelátóra, az ünneplő, az egykori császárvárosba kiránduló magyar nézők közé. Ilyen ünneplést még nem láttunk ... Ma már tény, hogy a magyar válogatott a házi­gazda Mexikó, a védő Olaszország és a második dél-amerikai cso­portban győztes Uruguay mellett negyedik csapatként jutott a jö­vő évi világbainokság döntőjébe. Ha eddig a vl ágranglistákon is komolyan előre íépő magyar gár­­la játékában av egységet, a meg­bízhatóságot, a küzdeniakarást dicsérték, de a nagy egyénisége­ket még hiányolták egyesek, azo­kat két fiatal, 22 esztendős labda­rúgó most „megnyugtatott”. Ez a két fiatal — Kiprich József és Dé­­tári Lajos — lőtte a magyar csa­pat három gólját. S micsoda gó­lok voltak! Az elsőnél Kiprich a félpálya tájáról indult Sallai labdájával. A tizenhatos felé közeledve előbb Webert cselezte ki, majd a Bun­­desligából hazahívott Pezzeyt is becsapta, Koncilia kapus kifutott, de a tatabányai csatár a legkisebb résen is a bal sarokba lőtte a lab­dát. Remek alakítás volt. A máso­dik gól már megnyugtatta a ma­gyarokat. A harmadiknál Ester­házy a balszélen futott el. Beadá­sára Détári ugrott ki, lövőcselével becsapta Hörmannt, mert közben a bal lábára tette át a labdát, s a vetődő Koncilia és Türmer között lőtt a kapuba. S maga a játék is élvezetes volt. Méltó befejezése annak a sorozat­nak, amelyet a válogatott tavaly ősszel megkezdett. Külön elisme­résre méltó, hogy ősszel mind a három mérkőzésen az ellenfél sze­rezte meg a vezetést, de ebben a gárdában volt lelkierő, küzdeni­akarás ahhoz, hogy fordítson az eredményen. — Nyerő típusú, lehetetlent nem ismerő játékosokat keresek ... Olyan labdarúgókat, akik talán nem annyira technikásak, nem cseleznek ördöngősen, de bírják az iramot és nem riadnak vissza a manapság gyakori közelharcok­tól, s van szívük küzdeni — mondta Mezey György hivatalba­­lépése után nem sokkal, azon a baráti beszélgetésen, amelyre a sajtó munkatársait invitálta. Tu­lajdonképpen ezt a célját valósí­totta meg a szövetség és a sport­vezetés megértő segítségével, tá­mogatásával. S ez, a korábban oly sokszor hiányolt küzdeniakarás — amiért a szurkolók ma szeretik, becsülik a nemzeti tizenegyet — Ez volt az első... Kiprich (sötét mezben) nemcsak a védelmet cselezte ki, Hanem Koncilia kapust is elfektette, s lőtt az osztrák kapuba rr Ez bizony három!... Mutatja a Bécsben járt magyar szurkolók egyike alapozta meg a sikereket. Rosszul játszani, hibázni ugyanis lehet, hi­szen emberek vagyunk, de a lé­­lektelenséget a néző nem bocsátja meg. Ezért szeretik ma ismét a ma­gyar válogatottat. Ezért idézhet­jük az egyik szurkoló szavait is: „Jó volt magyarnak lenni most Bécsben, ezen a csodálatosan szép estén.” ŐK TIZENHETEN ÉS A KAPITÁNY Az öt világbajnoki selejtező mérkőzésen tizenhét játékos sze­repelt. Négyen (Róth, Nagy, Dé­tári és Nyilasi) egyetlen percet sem hiányoztak. További négy labdarúgó (Garaba, Sallai, Kip­rich, Esterházy) is mind az öt mérkőzésen pályára lépett, de nem játszotta végig a kilencven perceket. Kardos és Varga egy­­egy alkalommal, sárga lapos fi­gfelmez te tése miatt hiányzott. sszel Andrusch, tavasszal pedig Disztl védte a kaput. De kik is ők tizenheten? ... DISZTL PÉTER (Videoton, szü­letési éve 1960, válogatottságainak száma: 6). A jól megtermett (190 cm magas) szakállas kapusról akár a nyugalom és a megbízha­tóság szobrát is meg lehetne min­tázni. Bravúros védéseivel nem­csak a válogatottat segítette, ha­nem klubcsapatának nemzetközi sikereiben is főszerepet játszott. ANDRUSCH JÓZSEF (Bp. Hon­véd, 1956, 4). Fehérvári kollégá­jának őszi sérülése idején került a kapuba és nagyszerű helyettes­nek bizonyult. Elsősorban a rot­terdami selejtezőn, a hollandok el­leni oly fontos győzelem alkalmá­val védett jól. SALLAI SÁNDOR (Bp. Hon­véd, 1960, 23). Az aprótermetű (167 cm magas) jobbhátvéd már Spanyolországban is szerepelt a világbajnokságon, s az argentinok elleni mérkőzésen Maradonát őrizte. Később Debrecenből Kis­pestre került, s a válogatottba is visszahívták. Kiválóan tapad az ellenfél csatáraira és felfutásaival a támadásokban is részt vesz. RÓTH ANTAL (Pécs, 1960, 13). A csapat másik szakállas, óriása (187 cm magas) a védelem meg­bízható játékosa. Remekül fejel, kiváló az ütemérzéke és így a leg­veszélyesebb csatárok sem élnek meg mellette. Ciprus szigetén egyik előretörése alkalmával ő lőtte az egyenlítő gólt. GARABA IMRE (Bp. Honvéd, 1958, 44). A szőke védő Vácról ke­rült a későbbi bajnokcsapatba, s kemény, határozott játékával a válogatottban is rövidesen helyet követelt magának. Általában az ellenfél legveszélyesebb csatárá­nak a semlegesítése a feladata, de előretörésekre is vállalkozik. Már a spanyolországi Mundialon is játszott. VARGA JÓZSEF (Bp. Honvéd, 1954, 27). A bajnokcsapat saját ne­velésű balhátvédje. A válogatott­ban a belgák elleni mérkőzésen lőtt bombagóljával szilárdította meg a helyét. A kemény, techni­kás játékos megkopott gyorsasá­gát olykor szabálytalan belemené­­sekkel igyekszik ellensúlyozni. CSUHAY JÓZSEF (Videoton, 1957, 8). A fehérvári labdarúgó a védelem minden posztján használ­ható, a válogatottban jobbhátvéd­ként 2-es számmal szerepel. Eré­nye az emberfogás, de a támadá­sokban való részvéte] gyengéi kö­zé tartozik. PÉTER ZOLTÁN (Zalaegerszeg, 1958. 13). A zalai futballkollé­­gium egyik tehetséges neveltje­... és a harmadik: a szőke Détári (hát­tal) jobb lábáról a balra helyezte a lab­dát és állította be a 3:0-ás végered­ményt 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom