Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-05-25 / 11. szám
Levelek egy fecskefészekért A hazai állatvédők egyesülete nem messze a Lánchídtól, kis mellékutcában működik. A ház egyik üzlethelyiségének ajtaján kis tábla tudatja: itt található a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület, a HÉROSZ. Irodájuk egy szoba, néhány szekrénnyel, két íróasztallal — körben a falakon kutyák, macskák és lovak képei. Kárpáti Attiláról, a harminc év körüli főtitkárról hamar kiderül, hogy egyik fő erénye az ügyhöz szükséges megszállottság. Pillanatok alatt belemerül kedvenc témájába — mondanivalóját széles, szinte szenvedélyes mozdulatokkal kísérve. Alig kezdjük el a beszélgetésünket, máris cseng a három telefon egyike. Igaz, erre már előre figyelmeztettek, hogy itt egy pillanat nyugalmunk sem lesz. — Állatvédők egyesülete, tessék parancsolni — szól bele a főtitkár. — Tagunk ön? Nem ... Csak a nyilvántartás miatt kérdezem. Természetesen telefonálok. A viszontlátásra. Int, hogy még egy pillanat türelmet kér, intézkednie kell. A taxivállalatot hívja. — ... az állatvédők egyesületéből beszélek, volna egy nagy kérésem. A Garay utca harminchétbe kellene küldenie egy állatbarát taxisofőrt. Egy skót juhásznak eltörött a lába ..., tudja, mint a Lassie hazatérben, az a szép kutyafajta .. . egy ilyen kutyát kell az állatkórházba szállítani. . . köszönöm. Kárpáti Attila hozzám fordul: — Percenként csörög a telefonunk hasonló ügyekben. S a telefonálók kilencvenkilenc százaléka nem tagunk. Ügy tekintik a munkánkat, mint egy szolgáltatást. Pedig mi csak egy önkéntes tagságon alapuló egyesület vagyunk, nem állami cég, nem hivatal. Ha kérünk valamit, csak a jóérzésre, az illetők állatbarátságára építhetünk. Ebben az esetben ugyan mi is segíthettünk volna, mert nemrég vásároltunk egy állatmentő autót. De a sofőrünk kezét tegnap megharapta egy komondor. — Az állatvédő tevékenységre óriási az igény — folytatta —, hiszen csak Budapesten félmillió állattulajdonost tartanak nyilván. S nem is mindig az állatokkal lehet a baj. Előfordulhat, hogy egy idős, egyedülálló embert szállítanak kórházba, a kutyája vagy a macskája ott marad a lakásban. Mi legyen vele? Ha akad egy jólelkű szomszéd, az megoldás lehet. De ha nincs? Ha a mentőorvos rendes, felhív minket, hogy őrizzük az állatot, amíg a gazda felgyógyul. Őriznénk is, ha volna hol. Illetve volna, de ... Legyint, egy pillanatnyi hallgatás után folytatná, de megint cseng a telefon. — ... mikor tűntek el? Két napja ... két óriás snauzer, gondolom, tenyészpár ... az . . . egy pillanat... A vállgödrébe szorítja a telefonkagylót, és maga elé húzza az asztalon levő két, nagy alakú piros füzetet. Az egyiken a „Talált állatok”, a másikon az „Elveszett állatok” felirat áll. — Sajnos, nincs. Nekünk nem szóltak. Telefonáljon még ide, hátha ... A címét adja meg nekünk, értesítjük. S próbáljon feladni egy hirdetést is: „a becsületes megtaláló magas jutalomban részesül”. Ám az is lehet, hogy olyan „becsületes” megtalálónál vannak, aki erre vár. Tudja, ez újabban valóságos iparág. Sok szerencsét. Leteszi a kagylót, majd felém fordul: — Tudja, miért választottuk a HÉROSZ rövidítést? Mert heroikus küzdelem is az, amit mi folytatunk. — Miért és ki ellen? — Elsősorban a sok felelőtlen ember ellen, aki az állatnak nem gazdája, hanem csak tulajdonosa. — Másodsorban, sajnos, a hivatalnokok ellen, akik nem látják be, milyen fontos tevékenységet végzünk. Most például óriási harcot vívunk egy kutyamenhelyért. Nem könnyű olyan helyet találni Budapesten, ahol megvannak az állattartás egészségügyi feltételei, s nem zavarják a kutyák, a macskák a környéken lakók nyugalmát. De mi megtaláltuk. Már egy éve harcolunk azonban az engedélyért, jelenleg ugyanis ez a telepünk „illegálisan” működik Pestlőrincen. Megint cseng a telefon, a változatosság kedvéért most macskaügyben érdeklődnek. — ... Igen, asszonyom, értem: ön eladná a sziámi macskáját; de mi nem tudunk most rögtön vevőt mondani. .. Természetesen, ha valakinek kell, azonnal jelentkezünk. Kárpáti Attila most mosolyog: — Végre egy szebb eset. Ez az idős hölgy el akarta nekünk adni a macskáját, illetve azt akarta, hogy rögtön mondjuk meg, ki veszi meg. Nehezen értette meg a néni, hogy mi nem foglalkozunk állatkereskedéssel. El sem tudja képzelni, mi mindennel fordulnak hozzánk. Egy levelet vesz elő az íróasztal fiókjából. — Ezt a körlevelet például egy „fecskeháború” ügyében írtam. Csopakon, a Balatonparton működik egy üdülő, vagy harminc vállalat közösen építette. Ennek az épületnek az eresze alá befészkelték magukat a fecskék. A tóparton sok a szúnyog, nyáron a meleg falra telepednek a legyek, terített asztal ez a madaraknak. Hasznos munkát végeznek. De ugyanakkor ürülék is keletkezik. Ezért a gondnok minden évben levereti a fészkeiket. Néha akkor, mikor fiókákkal vannak teli. S ez így megy évek óta. A fecskék meg újra építik a fészkeiket, mert legalább olyan makacsok, mint a gondnok. Akinek azért több esze is lehetne a madarakénál. Csak egy vékony bádogperemet kellene a fészkek alá erősíteni, s már minden rendben volna. De inkább levereti a fészkeket. Egy ott élő tagtársunk kérte, hogy intézkedjünk. Levelet írtunk a gondnoknak. Nem válaszolt. Telefonáltunk. Erre azt mondta, ő a gondnok, azt csinál, amit akar, neki csak az alapító vállalatok parancsolnak. Levelet írtunk az egyik üzem igazgatójának. Intézkedni próbáltak. Azoknak meg azt válaszolta, csak harmincad résztulajdonuk van az üdülőben. Hát most mind a harminc vállalatnak írunk. Ismét szól a telefon. Kárpáti Attila először barátságosan beszél, majd hirtelen nagyon hivatalos, rideg hangra vált. — ... ne, ebben az ügyben nem tudunk segíteni. Ez az ön dolga ... értem, harap. Én úgy tudom, ez egy házőrzőnél nem hátrány ... Nem, ebben sem tudunk segíteni, nekünk nincs, nem is tudunk ajánlani... Viszontlátásra. Leteszi a kagylót. — Az ilyenek miatt kellene az állatvédelmi törvény. Felnőtt a kiskutya, és most már nem tud vele játszani a gyerek. Vigyük el, ahova akarjuk, a sintértelepre, mert nekik már nem kell. S a végén még megkérdezte, hogy nem tudok-e ajánlani egy egészen kicsi kutyát? Az ilyennek semmi pénzért nem ajánlanék, pedig a telepünkön éppen most születtek, s gazdát keresünk nekik. — Tudja, mit csinál majd a telefonáló ezzel a szegény kutyával? Kocsiba rakja, és kiteszi valahol. Ez a „humánus” megoldás, nincs ott, mikor a kóbor eb éhenhal, vagy agyonveri valaki. Évente mintegy négy-ötezer kutya válik így gazdátlanná. Főleg azóta szaporodott meg a számuk, mióta felemelték az adót. Ezért várjuk már régen az állatvédelmi törvényt, ami hosszabb ideje készül már. Van már vadászati törvény, amelyben szerepelnek a vadászegyesületek. Ugyanígy a halászati törvényben a horgászegyesületekről olvashatunk. Reméljük, az elkészülő állatvédelmi törvényben helyet kap az állatvédő egyesület is. POKORNY ISTVÁN FOTO: NOVOTTA ROBERT 18
