Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-05-25 / 11. szám
HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÍ A Kritika című folyóiratban eddig nem publikált, irodalom- és emigrációtörténeti kuriózumnak számító interjú olvasható. Szövegét a Párizsban élő Beregi Tivadar bocsátotta a szerkesztőség rendelkezésére. A párbeszédben honfitársunk kérdéseire Németh Andor (1891—1953), a neves író, szerkesztő, kritikus válaszol, aki az első világháború után éveken át emigrációban élt, később évtizednél hosszabb ideig itthon dolgozott, írt szerkesztett, majd 1938-ban másodszor is elhagyta Magyarországot, és Franciaországban bujkálva, vészelte át a második világháborút. Az interjú 1947-ben készült Párizsban, abban Németh Andor — hazatelepülése előtt — itthoni irodalmi terveiről és a francia irodalmi élet időszerű, érdekes jelenségeiről beszélt, de nyilatkozatát a Combat című lap akkor nem közölte. „A kéziratban maradt interjút azóta őrzöm — írja Beregi Tivadar a bevezetőben —, abban a reményben, hogy egyszer egy budapesti lapban mégis napvilágot jog látni. Gondolom, hogy harmincnyolc év után elérkezett az idő, hogy a beszélgetést közreadjam.” * Az Űj Tükör két oldalon Major-Zala Lajost, a svájci Fribourgban élő költőt mutatja be a hazai olvasóknak. Ismerteti életrajzát és munkásságát, magyar nyelvű részleteket mutat be Árva Dzodzet című, eredetileg franciául írt versciklusából. Major Lajos 1930-ban a Zala megyei Kerkateskándon született tizenkilenc éves korában hagyta el Magyarországot. Második hazája Svájc, de nyaranta visszalátogat, most Hévízen építtet házat. Mindmáig göcseji költőnek vallja magát, ezért választotta a Zala nevet költői utónévnek. Eddig tíz magyar és négy francia nyelvű kötete jelent meg. Költészetét át- meg áthatja a modern ember vonzódása a technika, korunk tisztelőtaszító érzése az ipar csodái iránt. Ezt tanúsítja egyik, 1969-ben megjelent kötetének címe is: Fémember az áramkörben. Major-Zala Lajos különös hangulatú versei megtalálhatók a nyugateurópai magyar költők Budapesten kiadott. Vándorének című kötetében is. * Az Élet és Tudományban Hidasi József, a Brazíliában élő neves ornitológus és zoológus portréját Boglár Lajos rajzolja meg. Hidasi József 1926-ban Makón született, és itthoni tanulmányait Franciaországban és Angliában egészítette ki. Három és fél évtizede folytatja kutató munkásságát és gyűjtőtevékenységét Latin-Amerika egzotikus tájain. Állandó otthona — immár harminc esztendeje — Goianában van, ahol háza a kitömött madarak és állatok valóságos múzeuma, egyben tudományos műhely is, amelynek adattárában a kartonok több mint tizenötezer madár leírását őrzik, fotóval szemléltetve. Hidasi József a brazil társadalom megbecsülését nemcsak elismert szakmai munkásságáért élvezi, hanem azért is, mert saját gyűjtéséből két ornitológiái múzeumot, magánvagyonából pedig karitatív szülőotthont és ingyenkonyhát alapított második hazájában. * Veszett ernyő nyele — ezzel a címmel adta az olvasók kezébe az Izraelben élő Efrájim Kishon rövid írásait a budapesti Európa Kiadó. A vaskos kötetről az Élet és Irodalomban Veszett szerző hazatérése címmel Szálé László írt kritikát. Első mondatai: „Régen nevettem fennhangon a villamoson, és régen olvastam az utcán, menet közben. Kishont Ferenc könyve mindkettőre rákényszerített.” A kritikus a továbbiakban azt fejtegeti: miért oly ismerős számára a kötetből áradó hazai humor? Aligha csak azért, mert a bürokrácia, a pletyka, az emberi gyarlóság nemzetközi, tehát Pesten ugyanolyan mint Tel Avivban. Ennél fontosabbnak véli az író gondolkodását, amely pontos, szociálpszichológiai érvényű megfigyelések sokaságából áll össze, az író eszköztáílföldi magyarokról rát, amellyel a jelenségeket a szatíra törvényei szerint az abszurdig fokozza. * A budapesti Gondolat Kiadó nemrégiben jelentette meg Róheim Géza, a több mint harminc éve elhunyt etnográfus és pszichoanalitikus egyik híres művét. A „Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata” című kötetről az Üj Tükör Székely András írását közli, azzal a hangsúlyozott szándékkal, hogy neves hazánkfiát és életművét — a két szaktudomány művelőin kívül — tágabb olvasói kör is megismerje. Róheim Géza nagy, egy életen át tartó szerelme a magyar néphagyomány kutatása volt; Magyarországot 1938-ban, a fasizmus térhódítása miatt hagyta el. Amerikába ment. A legújabb hazai antikváriumi katalógus négyszáz forintért kínálja „A csurunga népe” című könyvét, utolsó művét, amely életében itthon, 1932-ben jelent meg. * A debreceni Alföld című folyóirat szerzői között két — külföldön élő — magyar költő nevét olvastuk. A folyóirat Dedinszky Erika Szomjúság című versciklusát és Tűz Tamás Smaragd, Igen is, nem is, Ma is áldom és Árkádia című verseit jelentette meg. K. GY. RÁKÓCZI HAGYATÉKA -FELHÍVÁS TORONTÓBÓL A torontói székhellyel működő Rákóczi-alapítvány — Korponay Miklós elnök tájékoztatása szerint — elsősorban azért született meg, hogy „a magyarul már nem beszélő és olvasó, magyar származású nemzedékekben, a magyarságtudatot felkeltse és átmentse, és szerény eszközeihez képest, a bosszantóan tájékozatlan külföldi közvéleményt felvilágosítsa. Ehhez a nehéz, bonyolult és elhanyagolt feladathoz minden eszközt — előadást, konferenciát, ösztöndíjat, angol nyelvű kiadványokat, stb., stb. igyekszik megragadni és felhasználni.” Az alapítvány most pályázatot hirdetett. A pályázat címe: „II. Rákóczi Ferenc szellemi hagyatéka”, célja — mint a pályázati kiírás megfogalmazza — a „Vezérlő Fejedelem” egyedülálló emberi nagyságából, előrelátó történelmi szerepéből levonható gyakorlati tanulságok a magyarság, a Kárpát-medence népei és Európa érdekében — különös tekintettel a Rákóczi szerepét nem ismerő leszármazottakra. Pályázhat korra, nemre való tekintet nélkül mindenki, egyén vagy munkaközösség, névvel vagy jeligével. A pályamű nyelve: magyar, angol, vagy bármely más világnyelv. Terjedelme: legalább 50 gépelt oldal. Jutalomdíj: a beérkezett tanulmányok minőségétől és számától függően, legalább 10 000 dollár, mely a bíráló bizottság javaslata szerint egy összegben vagy megosztva kerül átadásra. A bíráló bizottság a Rákóczi-alapítvány vezetése által felkért magyar és idegen szakértőkből áll. Határidők: A pályázat benyújtására 1986. március 31. Eredményhirdetés — a kiértékelés és bizottsági döntés után — legkésőbb 1987. március 31-ig. A benyújtott pályamunkák az Alapítvány tulajdonába mennek át, és alapját képezik a nemzetközi részvétellel tervezett szimpozionnak. Könyv formájában való kiadásuk a minőségtől, a terjedelemtől, a szerzői megállapodástól stb. függ. Cím: Rákóczi Foundation Inc. P. O. Box 67 Stn „L" Toronto, Ontario, Canada M6E 4Y4 KÉT LEVÉL ANGOLUL Az első levél az Egyesült Államokból került — több kitérő után — a szerkesztőségbe. Ohio állam egyik városában adták fel, egy kétségbeesett asszony írta a New York-i magyar konzulátusnak. A történet eleje ismerős: évtizedekkel ezelőtt egy fiatal magyar pár vándorbotot fogott, és sok hányattatás után az Egyesült Államokba került. Megszületett a gyerek: kislány, a mostani levélíró. Az apa nemsokára meghalt. A lány szorgalmasan járta az iskolákat. Otthon anyjával csak angolul beszélt, magyarul nem tanult. Lehet, hogy férjhez ment, gyerekei lettek — de erről nem ír, nem ide tartozik. Azt sem tudjuk, hogy mit dolgozik. Ez sem érdekes, egészen más a gond. Az édesanya nemrégiben — immár a 80. évéhez közeledve — szívinfarktust szenvedett. Túljutott az életveszélyen, de nem hajlandó — vagy nem tud — angolul megszólalni. Asszonylánya ott lesi minden kívánságát a betegágynál, kérdezi, mit szeretne — de az édesanya csak magyarul felel. Mindent felfog, ért, és nyilván a válaszai is pontosak, csak hát ezeket a lány nem érti, ezért kéri a konzulátust, küldjön gyorsan egy magyar—angol szótárt. Légipostán jött tovább a kérés a Magyarok Világszövetségéhez és ugyancsak napok alatt ment a segítség. De rendben megérkezett-e? Hasznát vették? Vajon hogyan tudta forgatni az asszony a vaskos könyvet? Vagy megszólalt közben angolul az édesanya — hogy rosszra ne is gondoljunk? Ki tudja? Válasz nem jött. Legfeljebb csak találgatni lehet, hogyan folytatódott a történet, amely csonkaságában is meghökkentő, s nehéz tőle szabadulni. Többször próbáltam elképzelni a látványt, amint a sok-sok éven át együtt élt anya (ősz, piciny, madárcsontú?) és gyermeke (fiatalos még, vagy idősbe forduló, aggódó, netán sír tehetetlenségében?) hiába próbál kapcsolatot teremteni. Együtt vannak, beszélnek, látják, hallják és nem értik egymást. Mi a tanulság? Hiábavaló volna keresni. Ha csak az nem, hogy az élet olykor kiszámíthatatlan, és furcsa fintorai is vannak. De hát ezt eddig is tudtuk. A másik levél is különös. Szomorúsága mellett felemelő, melegséget árasztó. Ugyancsak az Egyesült Államokból érkezett, egy kaliforniai városból, ezúttal egyenesen a szerkesztőségnek címezték. Angol nyelven íródtak ezek a sorok is. „Apám sok éven át lapjuk előfizetője volt. 1984. január 5-én elhunyt. 1892-ben született VÁG faluban." (Vác? Vagy netán Vág?) „Anyám ugyancsak Magyarországon született, SZÍLL faluban." (Hát persze: Szil Győr-Sopron megyében van, Vág is arra lelhető a szomszédban. Akkor mégsem Vác.) „Bocsánatot kérek, de én nem tudok magyarul jól olvasni, írni meg teljesen képtelen vagyok. De azért nagyon büszke vagyok a magyar származásomra.” „Kérem, közöljék velem, meddig érvényes apám előfizetése. Szeretném folytatni az ő előfizetését. Én Clevelandban születtem, 1926 márciusában. Nagyon kérem, angolul válaszoljanak.” A kaliforniai levél 1985. január 19-én kelt. Az apa halála után egy esztendővel és két héttel. Az előfizetés pedig, mint kiderült végéhez közeledett. Megérzés, véletlen? Inkább csak odafigyelés lehetett. Hihetetlenül nagy — és ezért emberi, hihető. A válasz Budapestről azóta már régen elment, úgy, ahogyan a levélíró kérte, angolul. És itt nem is kell nagy fantázia a történet továbbpergetéséhez. Az apa örököse 60. életévébe lépve, birkózik azzal a feladattal, ami rászakadt: próbálja betűzni, olvasni, érteni az édesapa újságját. Tisztelet a Fiúnak! H. GY. 6
