Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-27 / 9. szám
APÁM EMLÉKE Badacsonyban, a Kisfaludy-ház mellvédjéről széttekintve gyönyörködtünk a nyári alkonyulat lágy színeiben játszó víztükörben és a tájban. Apám és Márai Sándor arról beszélgetett, hogy mennyire jellegzetesen magyar a hegyről kitárulkozó panoráma. Nem találkoztam vele, amióta 1940. június 21-én német követelésre lemondott a Magyar Nemzet főszerkesztői tisztéről. Akkor láttam utoljára, ö visszament a balatonfüredi szanatóriumba, én pedig csapattestemhez, amely Nagyváradtól nyugatra vonult fel. Ott, augusztus 25-én éjjel kaptam tábori telefonon a hírt, hogy apámat autóbaleset érte. Azonnal szabadságot is adtak. Másnap reggel Békéscsabán, a pályaudvaron megvettem a hétfői lapokat. Az első oldalon tudósítottak arról, hogy Pethő Sándor autószerencsétlenség következtében a helyszínen — Balatonfüreden —meghalt. A „Csillagos órák” volt az utolsó kötete, 1939-ben jelent meg. Születésének 100. évfordulójára Kristó Nagy Istvánnal együtt válogatva szerény kötetben bocsátottuk az olvasóközönség elé mintegy két tucatnyi írását. Abban a reményben tettük ezt a kiadóval karöltve, hogy alkalmas lesz egy rendkívülien termékeny életpálya főbb állomásainak felvillantására. Legfeljebb csak ennyiről lehet szó, hiszen, mint vérbeli közíró, minden vasárnap jelentkezett véleményével a hasábokon, jó húsz éven keresztül. És akkor még nem is vettük számításba az első világháború előtti és alatti írásait, sem az önálló történetírói munkáit. Egyetlen hivatás sincs olyan mértékben alávetve a külső és belső eseményeknek, mint az újságírói. A véleménynyilvánítás napnap után a publicisztikai pályamódosítás állandó veszélyét hordozza magában — azt, hogy a politika teremtette kényszerhelyzetekben óvatosabban, kétértelműdben vagy a történelmi analógiákba burkolózva tudja csak megfogalmazni egyébként világos és határozott nézeteit. A két világháború között a magyar újságírás első arcvonalában Pethő Sándor ama kevesek közé tartozott, akiknél a politikai gondolkodás elmélyülése és világszemlélet-fejlődése egyben a következetességet és az állásfoglalás bátorságát is növelte. A Sopron megyei Pásztori községben született 1885. március 1-én. Iskoláit a győri, majd a soproni bencés gimnáziumban végezte. Érettségi után a kolozsvári egyetem történelem szakos hallgatója lett, s az országos hírű Márki Sándor professzor liberális szellemű irányítása alatt sajátította el azt a szemléletet, amely a társadalmi-kulturális-gazdasági élet összetett tanulmányozása alapján kutatja az események okait és következményeit. Itt kötött életreszóló barátságot Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Spectatorral (Krenner Miklós) és a későbbi kor sok neves, Kolozsvárott végzett személyiségeivel. ösztöndíjasként a nápolyi és a hallei egyetemeken folytatta tanulmányait. Már kolozsvári egyetemista korában nagy vonzódást érzett a politikai helyzetelemzéshez és a publicista hivatáshoz. A szerkesztők felismerték az ifjú politikai írói logikus okfejtésében, erőteljes, szenvedélyes, a történelmi példákkal színesített stílusában a született újságírói tehetséget. Budapestre kerülve az Alkotmány Párt ellenzéki körei, mindenekelőtt a második Andrássy Gyula figyelt fel publicisztikai tevékenységére. Később Andrássy közvetlen környezetéhez tartozott. Így alakult ki benne az a meggyőződés, hogy a történelmi Magyarország fennmaradása csak egy európai nagyhatalom, a monarchia keretében képzelhető el. E felismerésből következett legitimista nézetrendszere, vagyis, hogy a közép-kelet-európai népek tényleges együttműködése csak egy tágabb államkeretben biztosítható, így óvhatják meg függetlenségüket a nagynémet hatalmi törekvésekkel szemben. A monarchia széthullása a legsúlyosabban Magyarországot érintette, hiszen elveszítette területének kétharmadát és lakosságának hatvan százalékát, köztük csaknem négymilliónyi magyart. A Magyarságot 1920-ban alapította Milotay Istvánnal. Politikai fővonala a következetes ellenzékiség volt a Horthy-rendszerrel szemben — igaz, nagyrészt konzervatív, a történelmi jogfolytonosság alapjairól, de érzékenyen a szorongató szociális kérdések iránt. A lap véleménye ebben gyakran szembekerült a mögötte álló nagybirtokosok nézeteivel. Amikor Rapallót követően megindultak a tárgyalások Magyarország és a Szovjetunió között is, éppen a Magyarság állt ki a kapcsolatok rendezése mellett, mert a Szovjetunióban azt a nagyhatalmat látta, amely kezdettől fogva élesen elítélte a versailles-i békerendszert. A szegedi kurzus konszolidációjával a kormány politikájának bírálatában mind élesebb hangot 1. Emléktábla-leleplezés a budapesti Pethő Sándor utcában. Középen (szemüvegben) fia, Pethő Tibor, a Magyar Nemzet ny. főszerkesztője 2. Az emléktábla 3. Pethő Sándor FOTO: NOVOTTA FEBENC ütött meg, 1927-ben sajtóvétség címén tíz nap államfogházra ítélték. Baráti körben kesernyés öniróniával beszélt arról, hogy milyen csiklandós érzés, amikor egy kétszeres gyilkos borotválja az embert. 1925jben jelent meg „Világostól Trianonig” című műve, amely az első összefoglaló értékelést adta a dualizmus és az első világháború korszakáról. Mivel a könyv határozottan elmarasztalta Tisza Kálmán, a Szabadelvű Párt, majd Tisza István kormányzását, 3 heves polémiát váltott ki. A" világgazdasági válság hulláma elérte Magyarországot, a Bethlen-kormány lemondott, Németországban mind fenyegetőbben rajzolódott ki Hitler és pártja hatalomra kerülése. Ebben a helyzetben, 1932-ben írta meg „A Magyar Capitóliumon” című művét. Ebben a pángermán aspirációk feltartóztatására és a világbéke megóvására a Duna völgyében fekvő államok közeledését, a szoros gazdasági kapcsolatok kiépítését, a politikai előítéletek és ellenszenvek felszámolását elengedhetetlennek minősítette. Ausztria és Magyarország szoros együttműködésében, esetleg perszonáluniójában látta azt a magot, amely körül kialakulhatna a dunai államok új szövetsége az Anschluss-szal szemben. „Az nem lehet vitás — írta —, hogy a tőszomszédságunkban keletkező közép-európai germán birodalom a magyar nemzet léte és függetlensége szempontjából nem kecsegtető fejlődési irány, hanem a legnagyobb mértékben aggályos és veszedelmes.” A hitleri hatalomátvétel után Gömbös Gyula kormányfői kinevezésében már meglátta annak a végzetes politikának a kirajzolódását, amely később katasztrófába döntötte az országot. Ekkor jelent meg Görgey Artúrról írt monográfiája. A szabadságharc hadvezérének alakját ebben sokoldalúan be-18
